Navigáció, tesztek, és sok Android
Archive for április, 2009
TomTom készülékek eladhatósága. Gyorsteszt és gondolatébresztő.
ápr 30
Ugye Ti is látjátok, már többször meghirdettem kedvenc Tomikámat de eddig új gazdi nem jelentkezett rá. Miközben több helyen is hirdettem, gőzerővel kerestem egy másik navigációt, egy nagyobbat ami többet tud az én egyszerű TomTom One típusomnál.
TomTom 2 éves téképfrissítés. Hogy is van ez?
ápr 29
Jelezték az Ügyfélszolgálatról, hogy valamit nem jól értünk a 2 éves ajándék frissítéssel kapcsolatban. Ezúton próbálják meg eloszlatni a félreértéseket!
Útinfó V3? Ez már a célegyenes.
ápr 28
Célegyenesben az Útinfó V3-as verziója. A tesztverzióból kiderül, hogy minden része működik, már csak az utolsó simítások vannak hátra. Legnagyobb meglepetésemre már a magyarországi TMC adatok fogadására is képes a program. Hoztam nektek néhány exkluzív képernyőmentést is:
)
TomTom GO930. Kergetőzés a menüben. I.rész.
ápr 27
Véleményem szerint ez a TomTom egyik legjobb készüléke. Legalábbis ami nálunk kapható. Ha már a kezembe került, kicsit körüljártam a menürendszerét. Szerencsére könnyedén tudtam képernyőmentéseket csinálni, így nem untatlak benneteke gyenge fotókkal.
Sok hibát ki tudunk javítani magunknak. A javított változatot rögtön használatba is vehetjük.
Útvonaltervezés egy érdekes ponttól, PC-n? Igen!
ápr 26
A POI Plaza új szolgáltatással bővült. Az ott található számtalan POI egyikét megadva célpontnak, egy általunk választott kezdőponttól megtervezi az utat a Google térképe segítségével. Nagyon jó ötletnek tartom, mert így egyszerüsödik az uticél megadása.
A Speed Profiles új változatát adta ki a Tele Atlas®.
ápr 23
Ez nem semmi… 26 ország 35 millió kilométernyi útjának adataiból számol a program útvonalat, és menetidőt! A Speed Profiles szolgáltatáshoz hozzáférő cégek között ott van a RoutingInternational, egy Európa szerte több mint 200 ügyféllel rendelkező szállítmány-optimalizálási szoftvereket fejlesztő vállalat.
iGO8 szoftver csere! Régi verziót-újra!
ápr 21
Aki 2009 január elseje után vásárolt iGO8 programot, és még a régi (8.0.0.xxxxx) R1-es verziót kapta, annak díjmentesen kicseréli a Nav N GO. A kereskedők egy részénél maradt a régi készletből, így a vásárlók tudtukon kívül régi verziót vették. Ezt orvosolja most a gyártó. Természetesen ezzel egyidőben a régi szoftvert kivonja a piacról.
Aki már vásárolt hozzá plusz térképet vagy más extrát, annak a naviextras.com oldalon kell jeleznie, a liszensz elküldésével egyidőben. Természetesen a csomagolás elemeit nem, csak a térkép kártyát ( 2GB-os kártya, Nav N GO felirattal) cseréli a gyártó. A számla másolata, vagy a blokk szükséges a cseréhez.
TomTom GO930. Ez már a felső kategória!
ápr 20
Tavaly októberben, már majdnem sikerült tesztelnem… De az élet közbeszólt. De innen is látszik, hogy ami késik az nem múlik. Most nálam van tesztelésre egy TomTom GO930. Természetesen ezt is a magyarországi képviselettől kaptam. Ezúton is köszönöm!
Sajnos Magyarországon még gyerekcipőben jár, de külföldön már nagy hasznát venni a TMC szolgáltatásnak. Azt gondolom, hogy a kicsomagolás izgalmai átestünk. Legközelebb a szoftver tulajdonságairól írok.
IGO8. Zavar a Nav N GO háza táján.
ápr 19
Amint még emlékezhettek rá, már írtam róla, hogy a 2008.10-es frissítéssel nem működik a TMC az iGO8 szoftver működése közben. A jelenség a következő volt: a TMC vevőt felismerte a program, megtalálta az adót is (Budapesten a 98.4-en található Petőfi rádiót), de TMC eseményeket nem közvetített, csak az éppen játszott zeneszám cínét írta ki.
NNG a javításra beküldött újonnan vásárolt kártyámat, avval küldte vissza, hogy a 8.3-as verzió a jelenlegi állapotában nem képes közlekedési információkat fogadni.
Hogy mikor? Talán egyszer, majd valamelyik frissítés után. Időpont ismeretlen.
Óvatosan a vásárlással!
Hadd pontosítsak. Az iGO 8.3 bolti verziók nem tartalmazzák alapból a TMC használatára szolgáló licenszet, mivel a legtöbb felhasználó számára az nem szükséges.
A Naviextras Toolbox segítségével a My updates / Frissítések menüpontban HAMAROSAN (azaz még nem) ingyenesen letölthető lesz a magyar TMC használatához szükséges licensz.
Szerintem így is kimeríti a vásárló megtévesztése fogalmát.
A dobozon is, a reklámokban is egy TMC képes programról beszélnek és szó sincs arról, hogy minek, ha sok felhasználó nem igényli ezt a funkciót.
A vásárláskor én ezt a funkciót is megvettem.
Becsaptak!
Kezdettől nem használhattad, mert az iGO 8 PDA navigációs szoftvernek soha nem volt gyárilag magyar TMC licensszel forgalmazott verziója.
TMC-képes térképhez a naviextras.com portálon lehetett jutni mindig is csak jutni, – először 2008 decemberben, a portál indulásakor – az iGO 8.0 verziója esetében is. Ugyanígy fog történni a 8.3 esetében is.
A TMC licenszet a Toolbox My updates (Frissítések) menüpontjában ingyenes extraként lehet majd letölteni HAMAROSAN.
Kérlek, ne terjessz hamis infomációkat vagy rémhíreket a fórumban.
Az NNG megállapodott a magyarországi TMC-szolgáltatóval, ezzel lehetővé válik, hogy október második felétől a v8 navigációs platformot használók is igénybe vehessék az országos „dugófigyelő” szolgáltatást.
2008. október közepétől a v8 szoftver PDA-verziója és a naviextras.com portál által támogatott navigációs készülékek (PNA-k) számára is elérhető lesz a magyar Traffic Message Channel (TMC), azaz a forgalmi üzenőcsatorna. A TMC-szolgáltatás használatához szükséges frissítéseket az NNG új térképfrissítő portáljáról, a naviextras.com-ról lehet majd letölteni, a kereskedelmi indulást követően.
A Top-Map Kft. Magyarország térképével forgalomba hozott, v8 platformot használó, naviextras.com-on támogatott készülékek tulajdonosai a TMC-használatot is támogató navigációs térképet frissítéskéntingyen tölthetik majd le.
Magyarországon a TMC-szolgáltatást a TrafficNav Kft. nyújtja, az MR2 Petőfi rádió hullámhosszán keresztül. A „dugófigyelő” szolgáltatás igénybevételéhez szükség van egy TMC-adattáblát magába foglaló, Magyarország digitális térképét tartalmazó szoftverre, egy TMC vételére alkalmas készülékre, vagy a meglévő készülékhez csatlakoztatható TMC-antennára. Fontos tudni, hogy a TMC hardver és a rádióadás térereje is befolyásolja a dugóinfók vételét, így – pl. az adók vételkörzetének peremén – előfordulhat, hogy a Petőfi adó a rádióban még fogható, de a navigációs készülék már nem tudja értelmezni a TMC jeleket.
Budapesten augusztus elején, Magyarország egész területén pedig a nyár végén indult el a TMC sugárzása. Az FM rádiósávban küldött jelek az útlezárásokról, dugókról tájékoztathatják a GPS-készülékkel rendelkező autósokat. A gépjárművezető ez alapján választhat magának alternatív útvonalat, megkönnyítve és meggyorsítva ezzel célba jutását.
TomTom PenDrive? Újabb darab a gyűjteményemben.
ápr 18
Tegnap visszaadtam a nálam lévő TomTom Ridert. Jó kis cucc, de igazán motorra való… Motorom nem lévén a tesztelése elég nehézkes volt. Azt hittem, hogy jobban sikerül a feladatot megoldani de nem…






















Betöltés...
Friss hozzászólások