Archive for május, 2009

A TeleAtlas, és a legjobb térkép?

Kicsit öntömjénezésnek tűnik… Legalábbis a Kelet-Európai régióban.

Bár a SygicDrive frissítése után határozottan látszik a javulás! De, hogy a legjobb…?

Egy piros pont a TomTom Ügyfélszolgálatának.

Mint tudjátok, a TomTom telefonos Ügyfélszolgálatánál a készüléket Réka-Katalin veszi fel (többnyire, ha szerencsénk van). Ő nagyon segítőkész, és amit a saját hatáskörében lehet, azt kedvesen és főleg gyorsan elintézi (ja, és magyarul!).

Ma az európai ügyintézésről szeretnék egy pár szót ejteni… Történt vala, hogy az egyszeri ember vásárolt nálunk egy TomTom készüléket (akkor még volt miből), majd letöltötte rá az új szoftvert ha már van. Hát ez bizony lett is, meg nem is…
Letöltötte, telepítette és a TomTom megállt mint a szög. Gondolt egy nagyot, és felhívta az Ügyfélszolgálatunkat. Onnan az én asztalomra került az “ügy”. Eszembe jutott, hogy én már frissítettem szoftvert csomagolt fájlból és ilyen biztosan van Réka-Katalin keze ügyében. Szerencsém volt. Tényleg Ő vette fel a telefont, természetesen tudta miről van szó, és AZONNAL elküldte a fájlt e-mailben. Az egész nem tartott öt pecig.
Mire bejött a kedves Ügyfelünk, addigra minden készen állt és az egész procedúra nem tartott öt-tíz pecnél tovább. Így természetesen elégedetten távozott.
Amiért ezt a pár sort írtam?
Ez a bejegyzés tulajdonképpen egy köszönet a kedves hölgynek. Ez nem az első eset, hogy segít különböző témákban nekem (nekünk). Ezúton is köszönjük!

TomTom MapShare. Mire jó?

A utóbbi időben megszokott reggeli/esti videó következik. A kisfilm megmutatja a MapShare legfontosabb előnyit, és egyszerű kezelhetőségét.

Hogy mik ezek az előnyök?:

- a változások egy gombnyomással történő tárolása
- ezek javítása a készüléken
- megosztás a többi MapShare felhasználóval

Mint a filmen láthatjuk, a néhány gombnyomás utáni javított információt, a TomTom Home programhoz való csatlakozás után azonnal elküldi a készülékünk. Természetesen ezzel egyidőben mi is megkapjuk a mások által kijavított információkat. Egyébként a saját javításainkat azonnal használatba vehetjük, csak néhány kivétel van, az egyik például az utca létrehozása.
Egy pár megjegyzés: a MapShare programhoz csatlakozni kell. Ezt beállíthatod a készülékeden, vagy a TomTom Home-ban is. Több fokozatú szűrést tudsz beállítani, szvsz az utolsó amit hassználni szabad, amikor sok felhasználó javítását töltöd le (“sokak által jelentett módosítások”).

TomTom GO740 Live. Egy rövid bemutató videó

Jártamban-keltemben találtam egy videót a Go740-ről. Nálunk egyelőre nem tervezik bevezetni, de ami késik nem múlik…

Addig erről a videóról ismerhetitek meg jobban. Jó szórakozást.

TomTom IQ Route. Mi is az tulajdonképpen?

A YouTube-on találtam egy jó videót az IQ Route működéséről. Azt gondoltam megosztom veletek.

Szerintem ebből a videóból mindenki láthatja, mi az az TomTom IQ Route, és mik az előnyei.
Nézzétek meg ti is.

Amerika. Hát mégis kolbászból van a kerítés?

Esténként, mikor éppen van rá időm, néha a TomTom oldalait is megnézem. :) Ma egy anyáknapi ajánlatot találtam a TomTom amerikai oldalán. Nem nagy dolog, de biztosan jól esik az a 30 dollár kedvezmény, mikor az ember gyereke az édesanyjának vesz egy GPS-t, hogy el ne tévedjen…


Jól látszik, hogy a négy készülék amire a kedvezményt adják a TomTom legújabb 140-es, és 340-es sorozatából való. Ez valószínüleg az új termék bevezetésének is jót fog tenni…
Kedves kereskedők. Nálunk mikor lesznek ilyen akciók?

Ezúton kívánok Boldog Anyák Napját minden édesanyának!

Már van MioMoov frissítés is!

Azt csipogják a madarak, hogy megérkezett a MioMoov frissítés is Májusra. Egy rövid regisztráció a Mio Klubba, és utána állítólag letölthető a frissítés. Kipróbálni nem volt alkalmam, eddig egy patch fájlt, és egy telepítési leírást találtam az oldalon.

A térképfrissítés, Csehország, Magyarország, Lengyelország, Románia, Szlovákia, Szlovénia, Horvátország, Szerbia, Bosznia-Hercegovina, Montenegró, Bulgária, Lettország, Litvánia, és Észtország térképeire vonatkozik.

Aki 2010. május 31.-ig regisztrál, az két darab ingyenes térkép letöltésére jogosult.