Közkívánatra! Tervezzük meg előre útvonalunkat. Ehhez segítség a Tyre program.

Már bizonyára olvastátok a megjegyzések között, többször is található hivatkozás a Tyre programra. Most elmondom hogyan tudsz útvonalat (itinert is) készíteni a…

…GoogleMaps-ben, majd feltölteni a TomTom készülékedre.

Indul a Tyre program. Már az 5.41-es verziónál tart

Ezt látjuk indulás után. Minden minden funkció elérhető

A Google Maps. Ebben fogunk tervezni

A “Search” mezőbe beírjuk az első állomást, majd a mellette lévő nagyítóra kattintunk

Kinyomtatható a részletes itiner is

Jól látható a kisautó, ami az aktuális (berepülés közbeni) helyzetünket mutatja

E művelet elvégzése után, a TomTom aktív útvonalnak fogja látni, és használni a Google Maps-ben megtervezet útvonaladat. A Tyre programnak az a jó tulajdonsága is megvan, hogy beépül a TomTom Home programba. Így onnan elindítva tudod megtervezni utadat, ezt feltöltheted a készülékedre, és a frissítéseket letöltheted hozzá. Jól ki van találva…

Beépül a TomTom Home programba

A Tyre programnak van még egy POI Manager kiegészítője is. Ezzel különböző országok érdekes pontjait töltheted fel a TomTom készülékedre.

Ezzel véget ért a program bemutatása. Kissebb funkciók még kimaradtak, mint például az egyedi POI-k feltöltése. Szerintem a cikk elolvasása után már magatoktól is menni fog.

A mai blogot Krokuta, és Fegen részére ajánlom.

11 hozzászólás
  1. avatar
    KozGab

    Természetesen vírusírtó azért maradjon a gépen :)
    Vagy nod32, vagy ami mostanában simán veri a nodot és ingyenes is otthoni célra az az avast ( avast.com ) :)

    Üdv.

  2. avatar
    KozGab

    Hali.

    Ne keverjük az upnp-t a sima pnp-vel :)
    A pnp az amit mondasz Gyurci, de az upnp egy hasonló dolog csak hálózathoz. Legtöbb esetben a torrentkliensek szeretik, mert ebben az esetben nem kell portot fordwardolni, hanem ezen keresztül mehet a móka, igaz, picit lassabb, de megy :) Limeware is használja pl :)

    Biro:
    Használsz valamilyen internet security programot? Esetleg bármilyen tűzfalat? Mert tűzfalnak semmi értelme ha router mögött vagy, mivel az már eleve egy fizikai tűzfal, azaz felesleges még más progival is lassítani rendszerünket…
    Ha van ilyen tűzfalprogid akkor vagy szedd le, mert routernél abszolúte felesleges vagy állítsd be a tyre-t, hogy kiengedje. Ilyet pl zone alarm szokott csinálni, mcaffe, norton, kaspersky. De van még pár ilyen security program. Bőven eég a win féle tűzfal, ha nincs router. Aki be akar jönni, az úgyis bejön…

    Üdv.

  3. avatar
    Gyurci

    @Kozgab

    Az UPnP az nem az eszközök egyszerű felismerésére vonatkozik? De jelen esetben van Internet, csak a Tyre nem tud "kimenni".

  4. avatar
    Gyurci

    @Biro

    Hmm… Ebben nem tudok segíteni. Én ahány gépre feltettem, mindegyiken működött.

  5. avatar
    KozGab

    Hali.

    Nekem is routerem van, de nem jelentkezik ez a hiba.
    A progin belül klatty a google mapsra és már megy is :)
    Ráadásul melóhelyen sem, pedig ott ha minden igaz még szerveren is át kell verekednie magát :)

    Esetleg nézd meg a routeren, hogy upnp engedélyezett-e, talán segít :)

    Üdv.

  6. avatar
    Biro

    Köszi a választ routert használok, de nem tudom melyik portot kell beállítani,gondolom ez lehet a hiba,mert állandóan azt kérdezi, h a net kapcsolatom ok?
    Bíró S.

  7. avatar
    Gyurci

    @Biro

    Nem van ötletem. Nekem fent van több gépen is (WinXP), de nem kellett semmi beállítás hozzá.
    Esetleg ha routert használsz, valami port esetleg bezárva?

  8. avatar
    Gyurci

    @Krokuta

    Szívesen.

  9. avatar
    Biro

    Szia feltettem a programot,de vmiért nem megy,képtelen a google mapshoz csatlakozni,a problémámra nem leltem a választ a FAQ-ban, a túzfalban engedélyeztem,de nem megy.Ha esetleg van vmi gyakorlati tanácsod szívesen veszem. Köszi Bíró S.

  10. avatar
    krokuta

    Köszönöm szépen a segítséget! Ahogy visszakapom a szervízből a gépet kipróbálom!

    Krokuta

Szólj hozzá te is a cikkhez!

A hozzászóláshoz jelentkezz be. Nem vagy még tag? Regisztrálj!


Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.