Navigáció, tesztek, és sok Android
A TomTom ismét előre menekül.
Már írtam a TomTom GO7000-ről, amely a gyártó egyik haszongépjárművekhez kifejlesztett verziója. Egy LINK 300-as-sal, és egy WEBFLEET előfizetéssel csodákra képes.
Ezek együttesével lehet egy egész gépkocsi flottát hatásosan irányítani, de mégis a takarékosság jegyében. Ezen kiegészítők meglétével csökkenthető az üres kilométerek száma, az ember és a technika idő előtti elhasználódása.
De ez mind semmi. Most azt találták ki, hogy a rendszert kompatibilissé teszik egy digitális tachográffal (A digitális tachográf elektronikus úton rögzíti a gépjárművezető által vezetéssel, pihenéssel és egyéb munkavégzéssel eltöltött időt). Az eddigi megoldással, több nap, vagy akár hét is eltelt, amíg a fuvarozási vállalat a tachográf adatait ki tudta olvasni, és az esetleges módosításokat el tudta végezni.
Ez azonban már a múlté. A digitális tachográf, a WEBFLEET rendszer segítségével azonnal kiolvasható. Így láthatóak lesznek a sebességi, megállási, illetve a vezetéssel eltöltött idő is, és gyakorlatilag azonnal kommunikálni lehet a gépkocsivezetővel.
Digitális tachográf.
Ezzel a megoldással még az úton lévő sofőr fizetési papírja is elkészíthető, hiszen az ahhoz szükséges adatok bármikor lekérhetőek.
A rendszer, a TomTom Work Active, amelynek részei a TomTom GO7000, a LINK300, a WEBFLEET, és a digitális tachográf. Ez a rendszer a 2009 Q4-ben már elérhető lesz az előfizetők számára.





Betöltés...
2010. május 1. szombat - 14:39
Küldtem levelet.
2010. május 1. szombat - 09:55
Ez még annál is rosszabb
2010. május 1. szombat - 09:32
Akkor ez a “nagy testvér”?
2010. május 1. szombat - 08:54
Hóóó! Ilyen van most az új “szekérben” csak nem tomtom, hanem más, de tényleg mindent rögzít, mutat, figyelmeztet stb. mindent tud, mindenhol lát
2010. március 1. hétfő - 14:19
Szia Gábor.
Nem kell hozzá a Link 300? Hmmm. Biztos? Ezeket a cuccokat nem adják egyedileg, mint a sima TomTom-ot, hanem csak flottáknak, hogyha jól tudom.
2010. március 1. hétfő - 12:21
Sziaztok !Szia Gyurci!
Szerintem a Tom Tom GO9000 lenne a legjobb mivel az hordozhato egyik járműbol a másikba, kocsibol kamionba buszba stb és külön be lehet állitani kamion busz stb re!-és nem kell hozzá Link 300 .Többet a tom tom work oldalán !Sajnos ez még nem lehet kapni !Ha tudtok több infot akor irjatok Köszi mindenkinek Fegen