A Navigon 7310, és a TMC.

4310_1 Körülbelül egy hete tesztelek egy Navigon 7310-et, és mindennap sikerült életre kelteni a TMC-t legkésőbb második próbálkozásra.

Ma gyönyörűen sütött a nap, így arra gondoltam elkészítem a cikkhez való fényképeket. Beköltöztem az autóba. szerelék összerak, bekapcsol és semmi… Sajnos az új szoftverben még nem minden tökéletes, mert minden bekapcsolás után újra be kell állítani a Petőfi MR2-t benne. Ez elég macerás, bár egy szoftverfrissítéssel orvosolható lenne. Célszerű beállítani a frekvencia tartását is.

Nem talált eseményt. A 7310-nél a TMC működése rapszódikus.

Magyarországom TMC adás, csak az MR2 Petőfi Rádió hullámhosszán fogható. Ma nem akarta az igazságot. Többszöri ki és bekapcsolás után, nagyjából fél órát massszíroztam mire szóra tudtam bírni a TMC-t. Azután már jöttek az események rendesen, 110 darabig jutottunk, ami szép teljesítmény, tekintve a TMC1-es lokációs táblát. Igen, itt kell megemlítenem, hogy a Navigon Navteq térépe még csak az 1-es lokációs táblát használja.

Azért a MyRoute és a TMC elég jól megmutatja a lehetőségeket. Előfordulhat olyan is, hogy nem tud a szoftver három javaslatot tenni, de ha igen markánsan különbözőek. A három szín jól elkülöníti az útvonalterveket.

110 eseményt mutat a Navigon. (a cikk írásakor 195 esemény van hivatalosan)

Jól látszik a Margit Híd lezárása. Azért ne legyünk elkeseredve, jó kis készülék ez. Még van benne olyan TMC esemény is, amit jelenleg nem sok készüléken láthatunk… Ilyen az időjárás kijelzése.

Budapesten 7 fok van.

Siófokon pedig 10 fok. Én inkább ott lennék… Az eddigi tapasztalatok alapján elmondható, hogy jó készülék, de lelke van. Főként azoknak ajánlom, akik jó kiállású készüléket keresnek, és ezért hajlandóak kicsit szenvedni… Nekem biztosan lenne a gyűjteményemben egy ilyen.

Szólj hozzá te is a cikkhez!

A hozzászóláshoz jelentkezz be. Nem vagy még tag? Regisztrálj!


Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.