Navigáció, tesztek, és sok Android
Becker Z 108. Navigáció közben.
Ma volt egy kis dolgom délelőtt, és a Becker volt kéznél. Ezért még a “kicsomagolás előtt” elvittem kipróbálni… Az első dolog amit észrevettem a mérhetetlen egyszerűség a kezelésében. Nagyjából három perc volt beállítani, és navigációra bírni. A GPS vevője jó, már a lakásban pozicionált, és adta az utasításokat. A kinézete igényes, semmi extra nincs rajta, de mégis jól mutat.
A hozzáadott tartó nagyon egyszerűen össze, illetve felszerelhető és a készüléket biztosan tartja. A mostani esős, ködös időben a kijelző is jól látható volt. Alkalomadtán napsütésben is kipróbálom. A kijelzőn a gombok elég nagyok, még az én nagy ujjaimmal sem ütöttem félre a betűket. Az első uticélt a legkönnyebben a POI-között gondoltam megtalálni, és az első találat az is volt amit kerestem.
A szoftver kisértetiesen hasonlít az iGO8-ra, de nekem kicsit leegyszerűsítettnek tünt ez a változat. Bár néhol benne vannnak az útjelző táblák képei, de mégis alig-alig látni őket a kijelzőn. Mondjuk ez a navigálásban nem zavaró, de az iGO-ban valahogy több a tábla…
Itt megjelenik a sávinfó (táblanézet).
Az Egér út felé pedig nem. Pedig fordítva logikusabb lenne.
Navigálás közben, a poziciót tartva könnyedén navigált. A térkép színei, és ikonjai jól érthetőek és átláthatóak. A navigációs utasítások előjelzései jól láthatóak, akár két utasítással előre is. A térképen a sok piros szín rendkívül jól mutat, és jól értelmezhető kontúrokat ad.
Bár a sorozat egyik legkisebb darabja, de a célnak bőven megfelel.





Betöltés...
2011. június 7. kedd - 14:58
@ vacsa Ja, oké. Rossz aki rosszra gondol…
Idézet a cikkből, amiben segíteni próbáltam azoknak, akik vásárolnak:
“Fontos, hogy megbízható kereskedőtől vásároljunk, nem biztos hogy azért mert olcsó, érdemes egy autó csomagtartójából megvenni az imádott terméket (az sem baj, hogyha az interneten is tájékozódunk vásárlás előtt). Ha használt készüléket veszünk, kerüljük azokat, amelyekhez az összes tartozék egy autós töltő… Lehetőleg komplett dobozos terméket vegyünk.”
Úgyhogy ebben a részében igazad van…