Tomtom Go 630 – Garmin 1350T. Semmi sem tökéletes!

Mivel Gyurci megkért rá, hogy írjak egy kis szösszenetet a TomTom-ról való átállásomról Garminra, majd nagyon gyorsan vissza, így ennek eleget téve készült el ez a cikk.

A történet úgy kezdődött, hogy szerettem volna egy jobb gps-t. Lehetőleg TMC képeset. Naivan (akkori magyar TMC közel sem volt tökéletes), így esett a választás egy TomTom-ra. Igaz, sokan mondták, hogy térkép nem igazán jó, de szeretjük a kihívást és mégsem napi munkámra kell.
A készülék kellemes meglepetésekkel szolgált, de természetesen a gyengébb térkép miatt voltak kellemetlenek is.

Kellemes funkció az IQRoute, ezt szerettük, amikor a kétes TMC mellett ennek segítségével Rákosborzalomról Árpád híd 30 perc szerda reggeli csúcsban úgy, hogy M0-t még nem ismerte. Igaz a városhatár táblát vagy 6x elhagytam. Sávinformáció is nagyon jó, pláne hogy előre szól a kanyar előtt (Marikát imádjuk). Telefont használva modemként, sikeres TomTom beállítás után az időjárás előrejelzést is imádtam. Sajnos csak egyszer sikerült így beállítanom.

Alternatív tervezés tomtom alatt hibátlan, ezt nagyon szerettem benne, jobb, mint bármilyen más gps-ben. De erről lesz még később is szó.
Ezek az alapfunkciók szimpatikusak voltak.

Amik nem, az pl a telefon kihangosítása, ami biztos jó egy halk motorú kocsiban, de egy Ignis nem erről híres, pláne gyorsításkor… De ezt egy kimondott SonyEricsson kihangosító se szerette, túloldalt nem nagyon hallottak evvel sem… Maradt a fülesmegoldás. Akkumulátor üzemideje lehetne jobb is, az alig másfél órát keveseltem az új szoftverrel. Térképe több ízben megviccelt.

Egy alkalommal az M6-os, másik egy körforgalom, ami még szerinte nem létezett, de M0 miatt teljesen más volt (Budakalász). Ezek mellett voltak még kisebbek, de azok nem bosszantóak, max szórakoztatóak.

Evvel el is érkeztem arra a pontra, ahol is módosítani szerettem volna apróbb dolgokat.
Amik meg is történtek:

– Saját Poikat a gyári kategóriákhoz rendeltem, nagyon egyszerű megoldás.
– Sebességmérő kamerák felvitele a speedcams….-ról, de ezt folytatva módosításra került evvel a sebesség kijelzése. Térképen kis ikonnal, bal felső sarokban pedig majdnem 2x akkorával, egyedi bmp-kel (Saját poik jelzése is).
– Mivel az új szoftver az akkumulátort hamar merítette, halk is volt a hangja, így keresgéltem kicsit és visszakerült a régi soft, majd 740-es szoftvere, 730, gyári, régebbi… Mint Gyurci az Androiddal…

Eljött az idő egy kis vérfrissítésre, gondoltam kipróbálok egy Garmint, mivel TomTom-ot szervízbe kellett volna küldeni. Akkuhibás lett, 50% alatt recsegett a hangja, ha akkuról ment, de ehhez nem volt sok kedvem ismerve szerviz sebességét.

Kinéztem egy Garmin 1350T-s modellt, majd cseréltem.

Ami Garminban nagyon tetszett az a végtelenül egyszerű kinézet, az akkuüzem. Megoldható vele az, hogy csak bizonyos sebesség felett riasszon, ne mindig, csak ha tényleg gyorsabban megyek a kelleténél. Eljött a próbaút. Műhold keresése hamar megvolt, de azért lassabb Garmin megoldása, mint Tomtom QuickGPS-e, igaz, utóbbihoz net is kell. De ez nem rossz, inkább csak más. A TMC nagyon tetszett Garminban. Ill a térkép, az ugye egyértelműen jobb.

De itt a vége is, mert nem elég egy jó térkép, avval tervezni is kell jókat. Hát ez az ami Tomtom után furcsa volt. Az, hogy nem szól kellően előre, azt sajnos sejtettem, így lesni kell a kijelzőjét. Az, hogy Garmin még mindig nem tud alternatívát tervezni… Ettől megőrjített. Érthetetlen, hogy egy ekkora gyártó nem figyel ilyen apróságra. Az nem elkerülés, hogy a következő útszakaszt áttervezi, még egy elkerülés gombra meg visszajön az eredeti útvonal…

Ezután jött a feketeleves. Egyszer csak nyomkodás közben lefagyott. Korábban használtam egy 250-es garmint, azt szerettük, nem tudott sokat, de az egy alapkategória volt akkor is, nem is vártam attól többet, de a 1350T azért még sem ugyanaz. Frissítettem szoftvert, 3.40 ment rá. Evvel szerencsére nem fagyott, de élesebb teszt alatt ez meg újraindult. Nem gyakran, de mindig rosszkor.

Itt elkezdett összeállni a kép, hogy ez egy igen rossz csere lett.
Használat mellett minden navigálás közben legalább egy újraindulás, igen bosszantó.

Tomtom megint előtérbe került. Egyre jobban idegesített, hogy igen rossz üzlet volt lecserélni. Így jött el alig 3 havi Garmin használat után egy TomTom XL IQRoute, ami kihagyhatatlan ajánlat volt, az árát tekintve.

Erről tapasztalatokat majd később. Elöljáróban a hangja vagy 2x akkora, mint GO630-é…

22 hozzászólás
  1. avatar
    gnme

    A Garmin saját maga alá tett, hogy elment a hardverrel olcsó beszállítók irányába.

    Aki régebbi garmint is használt az tudja, az új szélesvásznú készülékek érintőképernyője kritikán aluli (nem érzékeny, más gomb nyomódik le mindig, egy városnevet nem tudsz beírni hiba nélkül), a hangja kritikán aluli érces-recsegős, az aprótüskés “pontosan- muszáj-eltalálni” tartó-beültetésről már ne is beszéljünk.

    Akksi idő kritikán aluli gyenge. Persze fényes a képernyő, lehet vele rekordot dönteni. De minek. Ez a műfaj nem erről szól.

    Meg fagynak. Fehérképernyőket dobálnak. Fordulj le 300m múlva jobbra, aztán eltűnik a képernyő. Ilyesmik Budapesten az M0 körgyűrűn. Vidékieknek nem fasza.

    ..és ezt mindig arra fogják, kapcsoljam ki az egyiket csak a másik legyen bekapcsolva (térkép) ..istenem, ezt már kezdő garminos korom óta tudtam.

    (…)

    • avatar
      Gyurci

      Nálam is volt elég sokáig egy 1390t, de valahogy nem volt az igazi. A kijelzője sem, és fagyott is. Végül kicserélték. Lehet, hogy csak egy rossz példányt fogtam ki.

  2. avatar
    BaliJack

    Kösz KozGab a választ és az ajánlatot is :).
    Még áprilisig van egy kis idő, de már (megint) úgy néz ki, hogy a TomTom lesz a befutó :).

  3. avatar

    Hali.

    Hát én inkább tomtom-ot választanám.
    De van eladó garmin 1350t-m, odaadom 35-ért ha kell. Még garis egy jódarabig. Nagyon jó ár sztem érte. :)

    Ami garmin mellett szól az tényleg csak a térkép. Alternatív utat nem tud tervezni, ez nálam ki is lövi. Tomtom térképe gyengébb, de most már nem akkora a különbség, mint 1 éve.
    Általános célra elég a térképe, bőven. Vidéken is teljesen ok, bár ott azért előfordulnak hiányosságok. Poival pedig bővíthető mindkettő.

    Ha mégis garmin érdekel a jobb térkép miatt, akkor keress meg, alig használtam, ezért is adom el, mert nekem nem jött be, tomtom-hoz voltam szokva, az a tervezés nekem nem jön be, amit a garmin csinál :( Akkuról nekem több, mint 4 órát is ment.
    IQRoute nagyon kéne garmin alá is.

    Üdv.

  4. avatar
    BaliJack

    Szia KozGab!

    Áprilisban szándékozok navit venni. A Garmin 1350T és a TomTom 730T között vacillálok.
    A fenti tesztet elolvastam, de le tudnád-e írni, hogy a két térkép között milyen különbségek vannak/voltak? Utcák helye, egyírányúsága, nevek mennyire feleltek meg a valóságnak.
    És ha bármi eszedbe jut még, ami tetszett/nem tetszett akár a Garminnal, akár a TomTom-mal kapcsolatban, akkor vagy itt, vagy ebben a fórumtémában várom szíves válaszodat:
    http://navigyurci.hu/forum/mi-kell-hozza/tanacsot-kerek/#p288

    Köszönöm :).

    Üdv.

  5. avatar

    Hali.

    Azért nem, mert pna-d van, ami céleszköz, s nem pda. Lehet mindkettő alapja ua, de mégsem ugyanaz.
    Én azt nem értem, hogy milyen alapon forgalmazható olyan pna, amin nincs térképszoft, amikor ezek kimondottan erre vannak kitalálva.
    Jah, hogy ezek rendszerint kínai cuccok, no comment…
    Notit sem árulhatsz úgy, hogy nincs rajta oprendszer, min free dos vagy linux mindegyiken van. Más kérdés, hogy mondjuk a dost mennyire tartjuk manapság rendszernek, de ez megint más kérdés :D

    Üdv.

  6. avatar
    Zsolto

    Abszolút elfogadom a véleményedet, hiszen te próbáltad mindhármat, én meg csak az iGO-t ismerem még a 2005 óta. Tényleg jó, őszintén. De az tényleg vicc, hogy PNA-ra nem lehet feltenni, nekem is egy Samu i780-on fut, pedig de szeretnék egy 4,3-as kijelzőjű navit… nekem se tudja megmagyarázni senki, hogy miért nem futtathatom a saját szoftveremet egy olyan vason, amin amúgy simán elfutna. Hát, ez van :)

    Szia!

  7. avatar

    Hali.

    Pedig de, de ez nem most volt már.
    Ez igo2006-al volt.
    Ezután lett garmin 250-em. Imádtam azt is, lett utána tomtom go 630, még jobban szerettem, csak néha megviccelt a térkép, de ez benne is van a cikkben.
    Ezután a garmin 1350t egy vicc… Inkább gyengébb térkép, de jó szoft, így most megint tomtom :)

    Igo-t a rossz emlékek miatt és az érdekes üzletpolitikájuk miatt köszönöm de nem kérek.
    Majd ha lesz olyan tel, ami tudja futtatni adok neki egy esélyt, de biztosra megyek a tomtom-al.
    Nem rossz már a teleatlas térképe, teljesen jól használható és nem egy pluszt ad a tomtom, amit igo nem tud.
    Ma megint jó volt az iqroute amúgy és tmc-m most nincsen…

    Szoftverben sztem nincs jobb a tomtom-nál. Igo-t becsülöm, mert jót csináltak amúgy, de nekem nem jön be, ennyi :)

    Üdv.

  8. avatar
    Zsolto

    Hát, ebből csak az derül ki, hogy egyik szoftver se tökéletes, és hogy ízlések és pofonok :)

    De hogy a Moszkvát a Nyugati térrel? Ne máááár, hetente többször járok mindkét helyen, ez már feltűnt volna…

  9. avatar

    Hali.

    Használtam.
    Az volt az a szoftver, hogy jobbra mondta balra mutatta a kanyart…
    Az volt, ami a Nyugati tér célállomás helyett Moszkvára akart vinni…
    Biztos fejlődött, de nekem nem kell bemutatnod, nem keveset használtam és pont elegem is lett belőle :)

    Amúgy szoftveresen sztem sokkal megbízhatóbb a tomtom, tervezése is nagyságrenddel jobb.
    A gyengébb térkép pedig nem használhatatlant jelent, simán használható a tomtom térképe, semmi probléma nincs vele…

    üdv

    Üdv.

  10. avatar
    Zsolto

    Szia! Üdvözlöm az első írásodat itt, jó kis összefoglaló, és érdekes volt olvasni a kálváriádat. Valahogy mégis egyetlen naaaaagy kérdőjel lebegett a szemem előtt, míg olvastam. Miért vergődsz két nem jó navi között, mintha nem lenne más megoldás? Miért nem használod az iGO-t? Magyarországon annak, aki nem szakmai érdeklődésből boncolgatja a TomTom és a Garmin bénaságait (mint Gyurci), hanem csak navigálni akar, méghozzá egyszerűen és jól, annak szerintem nincs más választása. Hiába a sok jópofa funkció (netes időjárás, IQRoutes, MapShare és társai), ha a térkép vacak, a szoftver pedig vacakol…

Szólj hozzá te is a cikkhez!

A hozzászóláshoz jelentkezz be. Nem vagy még tag? Regisztrálj!


Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.