Truck vagy csak “Truckos”?

Sokat olvasni mostanában az ilyen-olyan „Akármi navi” Truck verziókról, aztán nézzük az árakat, amik 100 ezer körül mozognak, és elkezdünk számolni, hogy nekünk hány km-be, hány hétvégi bevásárlásba kerül.

Főleg ha sikerül egy Aldit, vagy egy Lidlt találni, aztán nyelünk egyet, és ha nem raktuk fel a profi, mellesleg warez Map & Guide 8 gigás programot a laptopra, akkor neki megyünk az ismeretlennek a meglévő jobb esetben jogtiszta,

de valljuk be kevés jobbik eset van, ilyen-olyan navigációnkkal. „Majd lesz valahogy” felkiáltással, mivel régen sem volt, csak térkép. Aztán amíg az autópályán vagyunk, láb a műszerfelon, bömböl a zene, és már hétfőn azon agyalunk, hogy hol ér a hétvége. Ezt az idillt csak a góré (vagy az edző) hívása zavarja meg, aki, nem a hogy léted felől érdeklődik. Á dehogy! „Hol jársz?” jön a köszönés utáni első kérdés, ha nincs nyomkövető a kocsin, vagy „ Még csak ott jársz” ha mégse sajnálta rá a lóvét. Aztán rövid vita az AETR (Járművezetők, munka- és pihenőidejét szabályozó nemzetközi egyezmény. Értelmezése állandó vita tárgyát képezi) értelmezéséről, majd a „Nyomjad neki, mert ekkor-akkor ott kell lenni” felszólítás. Aztán a messzi távolban feltűnik egy sárga villogó valami, amiről már tudod, hogy a felirat „ STAU” Nem érsz el a következő parkolóig, a Tachograf villog 4 óra 15 perc. Marad a leálló sáv. Idillnek vége!

A szélvédőt megtörlöd a köpésektől, és várod a 15 vagy a 30 perc, esetleg az egyben 45 perc végét, és reménykedsz, hogy elég lesz. Ezt nevezik pihenőnek. Ha nincs szerencséd, akkor sikerül kivenni a 3 órát, ami a következő napi pihenőt lerövidítheti 9 órára, így a munkaidőd mindjárt lehet 15 óra. Jó de még nem vagy a fel-lerakón. Nem voltál még ott. Nem tudod, hogy milyen hely. Hol van? „Bemehetek 20T-val, nem lesz magasság korlátozás, vagy egy 2T-ás híd, vagy a kitett szárítókötélen lévő frissen mosott ruhákat le kell e szedni a tulajnak” vagy át kell rendezni egy kisebb település főterét, hogy átmehess rajta. Na jó, ez túlzás, de a délutáni kávét teraszon fogyasztókat azért megkéred, hogy az asztalokat húzzák beljebb, és a napernyőt is fel lehet tekerni, Tolulnak a gondolatok az agyadba. Ja! És akkor nem szóltam az ADR ( Veszélyes anyagok közúti szállításáról szóló nemzetközi egyezmény)-ről. Ekkor az előbbi gondolatok egy része valóra válik Mindegy melyik. Ha szerencséd van, a targoncást visszarángatod az öltöző ajtajából 2-3-5 sör kíséretében. Ha nincs akkor így jártál. Eszedbe jut a Truck-os navi. Csak kéne valami. Vagy? Magad uram….

A magad uram nekem azt jelentette, hogy elkezdtem keresni a neten. Hol lehetnek az információk, amire szükségem van. Háát, nem sok mindent találtam. Illetve ami volt, az csak leírások, címek. Jobb a semminél, de jobb lenne, ha benne lenne a navigációban, aztán kitt-katt, hipp-hopp. Ja! Vegyél 100-ért. Akkor így lesz. Szóval, megcsináltam a leírások alapján a koordinátákat, és bele a naviba. Közben rátaláltam a poiplaza.com oldalara, ahol azért találtam hasznos dolgokat. Mivel már úgy is voltak koordináták, ezért elkezdtem feltöltögetni. A lényeg, hogy szépen gyarapszanak a nekünk való poik amik, ingyenesen letölthetőek egy regisztráció után.

Amit ajánlok, és közvetlen nekünk szól: Fizetőkapuk/ Eurovignette, gondolom, nem kell mondanom, hogy mit jelent Belgiumban matricát venni, ha kifutottál az időből. Aztán: Közintézmény/ Vámhivatal. Itt vannak a hamburgi szabad kikötő bejáratai. Ez nem sok, de ha töltöttél egy délelőttöt, hogy kigyere, mert nem kértél papírt bemenetelkor, akkor ez is jól jön. És ABC szerint, jön a Kamion nevű mappa, bár gondolom ez az első, amit megnézel. Aztán a Parkolás mappa, a Töltőállomás, és a Veszélyes szakasz mappa. Persze ezen kívül sok minden hasznosat találsz, a felsoroltak csak tényleg nekünk szólnak. Ettől még nem lesz Truck progid, de biztos meg könnyíti a munkádat, mint ahogy az enyémet is.

Köszönöm Gyurcinak, hogy helyet adott ennek az írásnak, és elnézést kérek attól, aki nem szakmabeli, ha túl sok zsargont használtam volna, és esetleg nem értett dolgokat, bár a lényeg azt hiszem az Ő számukra is érthető volt.

Jó gurit
Sklave

10 hozzászólás
  1. avatar
    Pecek

    Az aetr-en meg csiszolhatnanak egy kicsit,bar benne van a cikkben,h folyamatos vitat kepez az ugy. “3 ora piheno ” utan,nem a masnapit lehet roviditeni,hanem az aznapit. A leallosavban torteno parkolast,pl NL-ben 160€ val dijazza a rendor. De persze mindenki ugy csinalja,ahogy neki jo. Udv

  2. avatar

    Szia Zsolto
    Remélem lesz miről írni, amilyen infók keringenek a neten. Meg azon kívül :-)
    Üdv. Figyu! A veréb is madár :-)

  3. avatar
    Zsolto

    Szia Sklave,
    klassz, hogy itt is írsz! Olvastam a navis tesztjeidet egy másik oldalon, jól mulattam rajtuk, ez is tetszett, bár Opel Zafiránál nagyobb kamiont sose vezettem még :).
    Zsolto

  4. avatar

    Óóóó. Igazán szívesen. :-)

  5. avatar
    energiahordozó

    Kösz a link’ és a cikk,sklave !
    A link elmentve ;-)

  6. avatar

    Én köszi. Háát, most szétnézek a környéken, szerintem mindenki szkájpol a családdal, vagy nem a családdal :-), majd ha kifáradnak, akkor biztos erre is jönnek:-)

  7. avatar
    Gyurci

    Szia.

    Köszönöm a cikket, remélem sok guris kolléga kap hasznos ötleteket belőle. Üdv, a csapatban. :)

Szólj hozzá te is a cikkhez!

A hozzászóláshoz jelentkezz be. Nem vagy még tag? Regisztrálj!


Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.