Navigáció, tesztek, és sok Android
Archive for március, 2010
Nyerj egy gps vevőt
márc 31
A játékban részt vehet minden regisztrált felhasználónk. A nyeremény egy 48 csatornás bluetoothos gps vevő lesz. A játék lényege, hogy valamikor a héten, a 2010-es keltezésű híreink között elrejtünk egy nem odavaló képet (virtuális geocaching), amely a gps vevőhöz vezet. Az viheti haza a gps-t, aki a cikk alatt az első kommentet beírja a megtalált kép linkjével.
Az esetleges nyereményadó befizetése a szerencsés nyertes feladata. Sok szerencsét!
Royaltek MapMaster. Az első benyomások
márc 31
Royaltek MapMaster. Volt már hasonló készülék a kezemben, de akkor még a rajta lévő romverzió több sebből vérzett. Azóta ez szerencsére megváltozott, és ez már egy nagyon jól használható készülék. Fontos szempont még, hogy a MapMaster térképpel együtt érkezett. A cikk folytatása itt olvasható »
Navigon for iPhone 1.5. Megjött a nyuszi
márc 30
Az új verzióba bekerült a MyRoute, a Facebook és Twitter integrációja (pl. megoszthatjuk pillanatnyi helyzetünket), és 10 euroért megvehető Panoráma View 3D is. De a legfontosabb hír az, hogy holnaptól, április 12.-ig a nyuszi jegyében olcsóbbak lesznek a Navigon szoftverek az App Store-ban. A teljes Európa szoftverért 60 eurót, míg a regionális változatokért 50 eurót kell leszurkolnunk.
A szoftverhez elérhető a Traffic Live szolgáltatás is 20 euróért, de ez természetesen Magyarországon nem működik.
Kapcsolódó cikkek:
http://navigyurci.hu/2011/04/19/navigon-for-iphone-letoltheto-az-1-8-0-as-app/
http://navigyurci.hu/2010/07/12/navigon-for-iphone-megjelent-az-1-6-0/
http://navigyurci.hu/2010/04/16/megjelent-a-navigon-for-iphone-1-5-1/
Nyereményjáték a navigyurci.hu oldalán
márc 30
Frissítve* A játékban részt vehet minden regisztrált felhasználónk. A nyeremény egy 48 csatornás bluetoothos gps vevő lesz. A játék lényege, hogy valamikor a héten, a 2010-es keltezésű híreink között elrejtünk egy nem odavaló képet (virtuális geocaching), amely a gps vevőhöz vezet. Az viheti haza a gps-t, aki a cikk alatt az első kommentet beírja a megtalált kép linkjével.
A doboz tartalma egy gps vevő, egy autóstöltő, egy cd és egy csuklópánt.
A készülék adatai, a teljesség igénye nélkül:
- a NaviGyurci jól bevált szerkesztőségi GPS-e, számos eddigi teszt megbízható segédeszköze
- max 48 vételi csatorna
- NMEA 0183 protokoll
- BT 2.0
- beépített valós idejű óra
- alacsony fogyasztás
Sok sikert a játékhoz!
* Amire nem gondoltam, hogy ez akár adóköteles is lehet. Így ezúton jelzem, hogy minden ezzel kapcsolatos költség a szerencsés nyertest terheli!
Tomtom és Linux (Fedora 12) párosítása
márc 30
Előszó. A TomTom a Linux rendszerét hivatalosan nem támogatja. Így marad a “magad Uram, ha szolgád nincsen” megoldás. Ezért Kozek barátunkat rávitte a szükség (és a kielégíthetetlen kiváncsisága) a megoldás megtalálására. Ezt olvashatjátok az alábbi cikkben.
Mivel már régen írtam, gondoltam megosztom veletek TomTom kezelését Linux alatt. Picit komolyabb dolog Linux alatt a kezelése, mint Win alatt. Sajnos Linuxra a TomTom nem csinál kezelőszoftvert, így nekem kellett valami megoldást keresnem. A cikk folytatása itt olvasható »
Már szállítják a Mio frissítéseket
márc 29
Ahogy néhány hete jeleztük, érik a régi tipusú Mio navigációkhoz a frissítés. Néhány készülék a teljesség igénye nélkül, amivel régen már kipróbáltam a TopMap kártyát: Mio: C520, C720, C720b, H610, Harman Kardon: 410 A felhasználói visszajelzések szerint a frissítés csak Magyarország térképet és a hozzávaló licensz fájlt tartalmazza, és az ára 6 ezer forint + 1250 forint szállítási költség.
A kép csak illusztráció
A térkép a 2009.09-es verzió. A frissítés megrendelhető a Hungaro Flotta kft-nél (info@hungaroflotta.hu), vagy a már jól ismert info@topmap.hu címen. Már van olyan felhasználónk, aki március 25.-én átvette a kártyáját, de a TopMap hivatalos bejelentését csak most kaptuk meg.
MyTraffic. Kipróbáltuk
márc 29
Frissítve! Már régóta ígérjük, hogy írunk egy tesztet a MyTraffic alkalmazásról. Egy Nokia 5230 volt a tesztkészülék, amelyen Symbian S60-as operációs rendszer fut. A szoftver még sok lehetőséget rejt magában, de jelen állapotában a kényelmes használatához néhány dolog még hiányzik. A cikk folytatása itt olvasható »
Nokia Ovi Maps. Online útvonaltervező
márc 28
Ez a hétvége az online útvonaltervező alkalmazásoké. Tegnap hírt adtunk a TrafficNav új szolgáltatásáról, ma pedig a Nokia hasonló oldala van soron. Útvonaltervező alkalmazásoknak nem vagyunk híján. Hogy csak néhányat említsek: Google Maps, TomTom Route Planner, utvonalterv.hu, és még sorolhatnám… A cikk folytatása itt olvasható »
Kinyílt a világ
márc 27
Itt a Navigyurcin egyre többet olvastam arról, hogy a TomTom navik a napszak, a forgalom általános sűrűsége, a TMC-infók, a kútnál hallott pletykák és ki tudja mi minden más figyelembe vételével, rugalmasan tervezik az útvonalat. Bár régóta „hithű” iGO-felhasználó vagyok, mostanában egyre többször eszembe jutott, hogy jó lenne kipróbálni, miben más ez a rendszer, mint amit az iGO kínál. A cikk folytatása itt olvasható »






Betöltés...
Friss hozzászólások