Magellan Premium car-kit. Képekkel.

Már többször írtunk a Magellan autós készletéről. Az utolsó információnk a 2010 év eleji megjelenésről szólt. Most a doboz tartalmáról, és a tartó üzembehelyezéséről is ejthetünk pár szót.

A Magellen car kit kompatibilis az iPhone 3g és 3GS típusokkal, valamint az iPod Touch 2G-vel is. A tartóban beépített gps vevő van, amely egyrészt az iPhone nem túl jó belső vevője helyett ad jobb jelet, illetve az iPod Touch esetén a készüléket navigációra alkalmassá teszi. A tartó felszerelése a szélvédőre, néhány perc, amit a TomTom tartó esetében magam is tapasztaltam. A tartó tesztelése közben jól látható volt, hogy nagyon gyorsan pozicionált a vevő, és a gps jelet sem vesztette el (mint tudjuk, ez az iPhone esetén előfordul, és a jel folyamatos “lemaradása” is jellemző).

A tartó biztonságos, de mégis egyszerűen kezelhető. Így segítve azt, hogy a napjában többszöri készülék, vagy akár a tartó eltávolítása is könnyen megtörténhessen. Lássuk milyen tulajdonságokkal ruházták fel a Magellán autós tartóját:

– mini usb-n történő autós töltő csatlakozás
– Bluetooth kihangosító
– beépített zenelejátszó
– audió kimenet
– zajszűrés

A tesztből kiderül, hogy a tartó hangszórója, és zajszűrése kíváló, még zajos körülmények között is érthető a beszélgetés. Az audió kimenettel akár az autó hifi-vel is összeköthető. Csak két negatív tulajdonságot tudnék felróni a Magellan Premium car-kit-nek, az egyik a magas ára, míg a másik, hogy csak a nagy víz túloldalán kapható.

Forrás és fotók: NaviGadget

Kapcsolódó cikkek:

http://navigyurci.hu/2012/01/16/magellan-roadmate-rv9145-kirandulj-velem/
http://navigyurci.hu/2010/12/27/magellan-roadmate-9020-7-os-kijelzovel/
http://navigyurci.hu/2011/01/18/magellan-explorist-310-gps-vevo/
http://navigyurci.hu/2010/03/23/egy-uj-magellan-az-explorist-gc/
http://navigyurci.hu/2009/11/25/magellan-roadmate-az-iphone-keszulekekre/
http://navigyurci.hu/2010/01/13/magellan-for-iphone-nehany-screenshot/

Szólj hozzá te is a cikkhez!

A hozzászóláshoz jelentkezz be. Nem vagy még tag? Regisztrálj!


Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.