Univerzális TMC vevő? Igen van ilyen!

Már régóta bajban vagyok a TMC-ről szóló cikkekkel, lévén a kedvenc vevőm már a multé. Pedig igen sokoldalú darab volt, és nagyon szerettem. A legnagyobb előnye az volt, hogy mindegy milyen autóval voltam, bármelyikben használható volt. Hogy melyik ez a csodakütyü? A GNS FM9BT-C.

Ez egy szivargyújtóba dugható vevő, amely nem mellékesen autóstöltő is. Egy időben szinte mindennap használtam, több autóval is teszteltem és ezzel lehetőség volt bármelyikben a TMC használatára. A tesztelésen kívül, én aktívan használom is, és meggyőződésem hogy egyre jobb lesz, és így sok időt meg tud takarítani nekünk, amit a dugóban ülés helyett értelmes dogokra fordíthatunk.

Az átlátszó csomagolásban a leíráson kívül, maga a készülék, egy szinkronkábel, és két antenna bújik meg. A kicsi nekem mindenütt elég volt, de adnak hozzá egy normál FM antennát is. A készülék bluetoothon üzemel, a párosítása egyszerű, a kód a “0000”.

A hatótávolsága korekt, az autóban bárhová tehető, én egy szivargyújtó aljzattal a lakásban is használom tesztelésre. A legnagyobb hibája talán a magas ára, amely valamivel több mint 16 ezer forint.

A lényeg a lényeg, most ismét van ilyen eszközünk, így visszatérnek a TMC tesztek is. Amikor éppen nem üzemel mint TMC vevő, akkor autóstöltőnek használom.

Az eszközt a jászberényi Nagy-Kollár Kft bocsájtotta a rendelkezésünkre, melyet ezúton is köszönünk!

Kapcsolódó cikkek:

http://navigyurci.hu/2010/03/20/tmc-beallitasa-igo8-alatt/
http://navigyurci.hu/2010/08/12/bluetooth-megosztasa-a-gps-es-a-tmc-vevo-kozott/

31 hozzászólás
  1. avatar
    Attiska

    @ Gyurci,

    Nálam az Uni napi használatban van, másodlagos telefonként is. Amúgy sem rajongok a PNA-kért. Viszont abban igazad van, hogy ha az FM9BT-C-GPSGate kombó árához még egy picit hozzáteszek, akkor kijön egy GNS 5843 GPS/TMC (Az 5870 olcsóbb ugyan némileg, de nem vagyok nagy híve az MTK chipsetnek, a SiRFIII-ra esküszöm :) ).

    Mindenesetre majd kíváncsian várom a cikket.

  2. avatar
    Attiska

    @ Gyurci

    Olvasgattam GPSGate ügyben, és az újabb változatok már támogatják a TMC adatokat.
    http://tinyurl.com/38aq2av
    Úgyhogy ha majd lesz lehetőséged. tegyél próbát egy külső BT-s GPS-FM9BT-C-GPSGate trióval.

    • avatar
      Gyurci

      @ Attiska Meg lehet oldani, magyar leírás fotókkal hamarosan.

    • avatar
      Gyurci

      @ Attiska Lesz kicsi időm, kipróbálom. Mondjuk a 16 ezer forintos kütyü mellé még venni egy szoftvert 4 ezer forintért (20 dollár)… Lehet, hogy a PDA árából, plusza BT-s TMC, és a GPS Gate, már… 40-45 ezer körül már tmc Navigon, vagy CNS, vagy Navon is kapható. Persze ez csak akkor lehetőség, hogyha a PDA más tulajdonságait nem használod.

  3. avatar
    Attiska

    @ Gyurci,

    Az Uniban nincs FM rádió, így ez sem járható út. Esetleg gpsgate féle COM Port megosztás, de csaj így próbára venni egy FM9BT-C-t elélg merész dolog lenne. Írtam a GNS-nek, hogy mi a szitu, kíváncsi vagyopk, hogy majd mit válaszolnak.

  4. avatar
    Attiska

    @ Gyurci,

    BT-s vevőm van. Az sem járható út, ha más szabad COM portra teszem a TMC vevőt? Jó, van CNS BT GPS és TMC egyben, ami biztos megoldást adna, de hadd ne kelljen már a TMC miatt nyugdíjba vonultatni a Garmin Mobile 10-emet. :)

  5. avatar
    Attiska

    Vajon működik az Universallal is? Bár sajnos szerintem irreálisan magas az ára.

  6. avatar
    geriapus

    Köszönöm Gyurci a tippet,amit a cikkedtől kaptam,mert megvettem ezt a kütyüt és bátran kijelenthetem TUTI! Az igaz,hogy vannak problémáim,de az nem a kütyü hibálya.

  7. avatar
    leotibor

    Már Kérdeztem tőletek: MIO720 készülékkel szerintetek?
    a 720-as is képes a bluetooth-ra.
    Jó lenne ha ilyen egyszerű lenne?!

    • avatar
      Gyurci

      Szerintem a Mio-val csak a gyári TMC-s tartó működik. esetleg kipróbálhatod ezt a TMC vevőt is, se nem sok jóval tudlak kecsegtetni…

  8. avatar
    Razofen

    Nagyon köszi az eddigi válaszokat is, és érdeklődéssel várom a cikket is :)

    Ha lehet egy kérdéssel több … :)
    Érdekelne, hogy a mostani TMC szolgáltatás kb. hol tart Magyarországon? Olvastam itt a blogon is már jó tapasztalatokat, de azért érdekelne, hogy ahhoz képest amit ez a technológia tudna (vagy amit tud Nyugat-Európában, Észak-Amerikában), ahhoz képest holt tartunk? Megbízható, jól működő? Vagy még csak gyerekcipőben jár? Ha utóbbi, akkor milyen ütemben várhatók, miféle fejlődések/fejlesztések?

    (Bocsánat, ez nem egy kérdéssel lett több :D)

  9. avatar
    gnme

    Hello Razofen,

    nekem a Becker Z203-nál a TMC antenna integrálva van a töltőkábelbe.

    Nincs külön antennám amit a készülékbe kellene dugni és az ablakon tappancsokkal végigvezetni (vagy belül elrejteni, mint Gyurci a Ladában)

    Ennek az integrált-töltős megoldásnak óriási hátránya, hogy ha tönkremegy a töltőkábel (nálam eltört a sok különböző autókban használattól a szivargyújtótöltő műanyag vége) akkor gyakorlatilag mindaddig TMC nélkül maradsz, amíg gariban (nálam két hónap, németoszágból küldtek egyet hivatalos szervízből) alatt nem kapsz egy új speciál integrált szivargyújtótöltőt.

    Navi vételnél gondolni kell arra is, hogy ha kell hozzá egy szivargyújtótöltő, ami ráadásul speciális, akkor elérhető legyen a kereskedelemből cseredarab!

    ..vagy kell venni egy ilyen BT TMC-t.

    Hiszen minden autó szivar-aljzata más kivitelű, megsértheti a töltő bedugott végét és el is törhet egy rosszul kialakított műanyag-csavaros menetes végdarab, mint nálam.

    üdv.

    • avatar
      Gyurci

      Sajnos ez a bluetoothos megoldás, nem működik a pna készülékekkel. Windows Mobile, vagy Windows alapú pda kell hozzá. Működhetne például Androidos, vagy Symbian-os mobil esetében is, de ahhoz a beépített gps vevőn kívül, bele kellene építeni a szoftverbe a tmc hardver kezelését is…

  10. avatar
    Razofen

    Ismét néhány laikus kérdés, ha megengeded, egy a témával ismerkedő kezdőtől:

    A TMC-t, mint fogalmat, nagyjából ismerem. A TMC antennának, ha jól értem, annyi csupán a feladata, hogy a rádiós TMC jelet lefordítsa/továbbítsa a navi kütyünek/szoftvernek?

    Van valami értelme annak, hogy ezek külön antennában vannak, vagy várható, hogy idővel egybe lesznek integrálva a kütyüvel?

    A TMC-t szolgáltató cég miből él? A szoftvereknek van külön TMC verziója, ami drágább, és abból?

    Hogy néznek ki a TMC antennák? (ezt most itt látom, a többi is ilyen szivargyújtós?)

    Előre is köszi :)

    • avatar
      Gyurci

      @ Razofen

      A kérdéseid nagy részére a válaszokat megtalálod a holnapi első cikkünkben, de néhány dolognak utána kell néznem nekem is. :)

    • avatar
      Gyurci

      Hoppá. Ezt már szeretem! Jó sokat kérdeztél, amit itt hosszú lenne elmondani. Viszont néhány napon belül egy cikk keretében válaszolok a kérdéseidre. Ok?

Szólj hozzá te is a cikkhez!

A hozzászóláshoz jelentkezz be. Nem vagy még tag? Regisztrálj!


Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.