Navigáció, tesztek, és sok Android
Az iGO8 frissítése, az új Navixtras Toolbox alatt.
Frissítés közben bizonyára észrevettétek, hogy ismét van Toolbox frissítés. Aki nem frissítette (mint én), annak is lejöttek az új térképek, de csak egyben. Ha viszont frissítitek, utána már ki tudjátok választani, hogy melyik frissítés kerüljön rá a kártyára, és melyik nem. A Toolbox frissítésének menetéről nem beszélnék, úgyanúgy telepítjük mint bármelyik számítógépes programot. Ez csak egy update, még az adataink is megmaradnak telepítés után.
Amikor ezzel megvagyunk, következhet a 2009 Q4-es térképek letöltése, és telepítése. Eddig csak egyben tudtuk frissíteni a teljes Kelet Európa csomagot, de az új Toolbox már engedi kiválasztani a számunkra fontos összetevőket.
A frissítés kiválasztásánál figyeljünk arra, hogy alapban minden eddigi térképcsomag ki van választva (a régiek is!). Nekünk a 2009 Q4-es frisítés kell, amelynek a mérete 237 megabájt. Itt a baloldali keresztre kattintva “kinyílik” a telepítő, és az összetevők küzül a pipa eltávolításával törölhetjük a számunkra nem szükséges elemek telepítését. Ezek később, szükség esetén felrakhatóak.
Sok sikert!





Betöltés...
2011. november 24. csütörtök - 18:24
@ Kedves András A frissítésben lehet, hogy tudok segíteni, de megvásárolni helyetted nem fogom tudni.
2011. november 24. csütörtök - 17:05
Tc:Kedves Gyurci.
Van egy kb 3 éve vásárolt NAVON gépem . Frissíteni szeretném a Magyarország térképemet.Nagyon béna vagyok a kérdéshez.
Lehetőség van e arra , hogy személyesen segítsen? Bp-i vagyok.
Várom válaszát.
Üdvözlettel Viczián András
2011. november 23. szerda - 14:01
@ Topgun Ez a szöveg azzal nincs kapcsolatban, hogy a hardvered támogatott-e. Hanem egy rövid segítség azoknak, akiknek a TÁMOGATOTT eszközét nem ismeri fel a szoftver.
2011. november 23. szerda - 13:59
@ Topgunhu Nem erre gondoltam. Hanem arra, hogy hol olvastad, hogy ez a masina frissíthető? Azért kell hogy támogassa a Naviextras, mert különben a Toolbox (ahogy látod is), nem fogja felismerni a készülékedet, azaz nem fogod tudni frissíteni.
2011. november 23. szerda - 12:41
Ha elindul a Toolbox és semmi nincs csatlakozva a géphez akkor a főablakon olvasható a bejegyzésem.
2011. november 23. szerda - 12:01
Itt derül ki hogy nav.programhoz van kötve. A toolbox kezdőlapjárol vagtam ki:
To start using Naviextras.com Naviextras Toolbox, you need to connect your device or storage card to the computer. Use either a cable provided by the device manufacturer or a storage card reader.
If you have connected your device but nothing happens, ensure your device is powered on. Some devices require you to choose a setting such as ‘Mass Storage’ on the device screen for the connection to be established.
If you are not sure how to connect your device to the computer, refer to your hardware manufacturer’s user manual.
2011. november 23. szerda - 11:09
@ Topgunhu Egy linket tudsz küldeni a leíráshoz? Vagy PONTOSAN hogyan fogalmaz?
2011. november 23. szerda - 08:30
De a használati utasításokban az van hogy: csatlakoztassuk a készüléket VAGY a kártyát tegyük be egy kártya olvasóban. Ha kártya olvasón keresztül tud frissíteni akkor miért fontos a készülék felismerése?
2011. november 23. szerda - 08:29
De a használati utasításokban az az van csatlakoztassuk a készüléket VAGY a kártyát tegyük be egy kártya olvasóban. Ha kártya olvasón keresztül tud frissiben akkor miért fontos a készülék felismerése?
2011. november 23. szerda - 07:15
@ Topgunhu Azért nem ismeri fel, mert a Carrera GPS készülékeket nem támogatja a naviextras.com. Esetleg a vásárlás helyén meg tudják mondani, milyen módon és hol tudod frissíteni.
2011. november 22. kedd - 21:54
Segítség!!!!!
amin egy Nav N Go Igo 8 8.3.2.83157 Apr 3 2009 térkép/program van. Hiába két gépen(7 és XP) telepítettem a toolboxot, kártya olvasón keresztül vagy készüléken keresztül(Usb módon is) A toolbox nem látja a szoftver vagy a készüléket. Segíts kérlek
Van egy régebbi készülékem(Carerra 350???)
Előre is köszönöm.
2011. július 27. szerda - 07:22
@ dobsza Ha a friss térképek a kártyán vannak, akkor valami licence problémára gondolnék, ezért írj a naviextras.com-on egy hibajegyet.
https://www.naviextras.com/shop/portal/support?selectedTab=contactus
2011. július 26. kedd - 22:55
Hello!
Most vásároltam a Európa térkép, a TopMap részletes Kelet-Európa térképével frissítést a naviextras.com-on. A letöltés sikerült, a telepítés is úgy tűnt rendben van, de sajnos jelenleg csak Lengyelo. Magyaro. Románia és Szlovákia térképet tudok használni. A többit nem tölti be a program, pedig úgy látom az SD kártyán rajta van mind. Nem tudom van-e vmi megoldás, hogy a többi térképet is használni tudjam.
Előre is köszönöm a segítséget!
2011. június 2. csütörtök - 12:47
@ szentesi lajos Az első pozicionálástól számítva 45 nap állt rendelkezésedre, hogy a legfrissebb térképet letöltsd hozzá. Sajnos most már csak fizetősen tudsz frissíteni. Az egyszeri teljes Európa térképfrissítés 60 euró, a 24 hónapos (4 alkalom) 99 euró, vagy tudsz venni hozzá különböző TopMap kártyákat, például Magyarország verziót 5,500 forintért.
2011. június 2. csütörtök - 12:36
Becker tip.GPS,2010 12.10én vettem.
C 2008 NAVTEQ térkép van rajta.
Hogyan tudnám frissíteni? API Előre is kössz.
2011. május 31. kedd - 13:17
@ senna4 Ha jól emlékszem amelyikhez van iGO, annak benne van a dobozában, vagy esetleg a a készülékben a kártya. Megkeresed rajta az apk tepítőfájlt, és egy fájlkezelőn keresztül telepíted.
2011. május 31. kedd - 11:31
üdv!hogyan tudok igo8-at samsung i5700 spicára tenni nagyon egyszerűen?köszi.
2011. május 13. péntek - 07:21
@ krupaandras Grat! Kösz, hogy visszaszóltál.
2011. május 12. csütörtök - 20:38
5″ luxus gps.vaterán rendeltem és ha elinditom mediatek-et ir ki.de már sikerült a térképet frissitenem.kártyaolvasót használtam.
2011. május 12. csütörtök - 09:27
@ Milyen készülék?
2011. május 12. csütörtök - 09:15
vettem egy uj navi igo8 szeretném frissiteni a térképeket de a navixtras toolbox nem találja a készüléket. awincommander lviszont látja
2011. május 2. hétfő - 16:38
csak az kevés nekem mert edig 16 országos van rajt!
2011. április 26. kedd - 16:13
@ Bero Lehet kapni egy Magyarország kártyát, ami jó bele tudtommal. A Smartshopban, vagy a Gyorsboltban biztosan kapsz.
2011. április 26. kedd - 14:25
Értem és vmi biztatot tudnál irni hogy hoy lehetne fel frisitetni mert már 5 éves!!!
2011. április 25. hétfő - 13:24
@ Bero lehet, hogy lehet, de nem szabad!
2011. április 25. hétfő - 13:13
Mio 610re lehet-e Igo 8 rátenni???
2011. április 24. vasárnap - 09:05
@ csepeti Veszel hozzá egy Sygic Drive-ot, vagy egy Utinavit?
2011. április 23. szombat - 18:02
csak illegális módon, amihez itt ez nem jó helyszín!
2011. április 23. szombat - 16:08
sziazstok! wayteq x850 hogy tudom frissiteni az iGO8-at?
2010. november 16. kedd - 17:35
@ naksi88 Nem tudom elmagyarázni hogy hogyan csinálja meg otthon. iGO-t pedig (amihez a naviextras toolbox kell) egyáltalán nem lehet rátenni. Úgy érzem ilyet még nem csinált, és így túl sok a kockázat benne. Gondolom először vásárolni fog egy Garmin DVD-t, és amellett ott lesz a telepítési leírás is.
2010. november 16. kedd - 16:28
és lenne olyan türelmes velem hogy elagyarázza hogyan tudnám ez itthon megcsinálni vagy egy magya oldalt ahol leírják vagy hasonló.
2010. november 16. kedd - 12:25
@ naksi88 Valószínüleg lehet. De azért mindíg legyen egy működő biztonsági mentésed.
2010. november 16. kedd - 10:41
nem hanem volt vele kártya is amin rajta van most amit feltettem a túristautak.és az a probléma hiába van rajta sehogy nem tudom előhozni.és a készülék memóriáját lehet valahogy törölni és egy kelet európát rá tenni vagy csak magyar térképe?mert ha igen akkor erre állok rá.
2010. november 16. kedd - 07:33
@ naksi88 Hogyha kártya nélkül vette, és mégis volt rajta NYEU térkép, akkor az, a készülék memóriában van. Ezzel a készülékkel kompatibilis a Naviguide Magyarország térkép is, ami itthon is megvásárolható kártyán, és DVD-n is. Hasonlóan jó adabázisa van, mint az iGO8-nak, és navigálásra itthon kíválóan alkalmas. A készüléked leírása, angolul: http://goo.gl/7kmCq
2010. november 15. hétfő - 22:04
illetve lenne még egy kérdésem mégpedig most a hivatalos oldalról leszedtem a 3.40-es verziójú szoftot hozzá és azóta írja ki azt amit említettem ön szerint ha vissza butítom az segít vagy egy pár linket vagy lépésről lépésre segítséget kérnék.jah és még egy észrevétel amikor kiveszem a memóriakártyát akkor megnyomom rajta hosszan a vissza gombot és ugyan úgy be tudok lépni a menübe és meg tudom nézni a nyugat európai térképet és annak előzményeit mindent.ez miért van?és tudok e itthon valamit csinálni neki?Például firmware csere remélem tud segíteni nem szeretném kidobni a gépet.
2010. november 15. hétfő - 21:30
az a gond hogy töbször is átnyálaztam már a gépet és sehol sem találom.és még egy észrevétel hogy a gps-en keresztül szépen feltettem de amikor újra bekapcsolm ugyan azt írja ki(A készülékhez mellékelt PC szoftverből tölts fel térképeket)ez miért van ha egyszer már rá raktam nem értem.
2010. november 15. hétfő - 20:58
@ naksi88 Akkor valószínüleg rajta van. Valahol jól eldugva van egy térképválasztás lehetőség, szerintem ott át tudod kapcsolni.
2010. november 15. hétfő - 17:25
nos leszedtem a túristautakat fel is tettem a kártyára gps-en keresztül úgy ahogy írták és semmi még mindig csak a nyugateurópa van rajta viszont a map source azt írja hogy turistautak rajta van ezt nem értem miért nem teszi be a térképet.ha tud segíteni köszönöm.
2010. november 15. hétfő - 15:26
@ naksi88 Szia. iGO-t sehogyan, viszont szerintem a turistautak.hu térképe feltehető rá: http://goo.gl/eqdYf
2010. november 15. hétfő - 15:17
Üdv mindenkinek lenne egy olyan problémám hogy van egy 256-os kártyás garmin streetpilot i3-as gps készülékem és az lenne a kérdésem hogy lehetne e erre a készülékre valahonnan ingyen magyar térképet tenni vagy másik szoftver pl igo8.
2010. november 8. hétfő - 10:28
@ Benedek Iván Nézd meg a http://www.naviextras.com oldalon, hogy mi mennyibe kerül. De arra figyelj oda, hogy a Magyarország kártyán szűkebb a hely is.
2010. november 8. hétfő - 10:05
Ismét zaklatom. Találtam vadonat új (bontatlan) iGO 8-at, Magyarországi térképet mondott az eladó, de gondolom az kelet-Európa. Szeretném megtudni, hogy a nyugat-európai térkép felrakható-e (gondolom a 2 GB-s kártya bírná) és ha igen, akkor annak mi a módja, ára ? Köszönöm
2010. november 8. hétfő - 09:31
@ Benedek Iván Nagyon szívesen, neked is minden jót!
2010. november 8. hétfő - 09:27
Köszönöm a válaszokat, további szép napot.
2010. november 8. hétfő - 09:24
@ Benedek Iván Az eredeti szoftver Kelet Európa része ingyenesen, míg a Nyugat Európa térképek a naviextras.hu oldalon át frissíthető.
2010. november 8. hétfő - 09:22
Köszönöm. Még annyit kérdeznék: kell időnként a licencet újra megváltani, ill. hogyan lehet a programot aktualizálni, frissíteni?
2010. november 8. hétfő - 09:18
@ Benedek Iván iGO-s doboz, a kártyatokon a képen látható matrica, általában a kártyára is szitázva van az iGO logo (persze ha a számlaja IS megvan, de arra ne nagyon számíts). Az ára változó, láttam Magyarország verziót 5 ezerért, és Európa verziót 6-7 ezertől… Szerencse dolga.
2010. november 8. hétfő - 09:14
Köszönöm. Miről lehet tudni, hogy eredeti, a kipróbálás hogyan, miképpen. A kérdéseimből ugye látszik, hogy most lesz (?) először kapcsolatom ilyennel. Még valami! Mi lehet a reális ár?
2010. november 8. hétfő - 09:01
@ Benedek Iván Érdemes figyelni az Express, illetve az Apronet hirdetéseit. Már olcson meg lehet venni a legális szoftvert is: http://goo.gl/fjdWt Persze figyelj oda, hogy tényleg eredeti legyen, illetve próbáld ki vásárlás előtt.
2010. november 7. vasárnap - 23:27
Köszönöm a gyors jelentkezést!
Microsoft Windows Mobile 6.5 Professional
Ez a készülék: http://www.windowsceportal.hu/index.php?tartalom=hardver&id=2271
2010. november 7. vasárnap - 20:30
@ Benedek Iván Milyen oprendszer van rajta?
2010. november 7. vasárnap - 20:10
GigaByte g-Smart S1205 Cougar, DUAL SIM (PDA + GPS + GSM + WLAN + BT) PDA-ra keresek IGO 8 full Európa verziót. Honnan, hogyan, stb.? Köszönöm
2010. szeptember 21. kedd - 15:07
pandora48 Mindenképpen kártyaolvasóból frissíts. A navigáció most működik? A kártyaolvasó más kártyát olvas? Eredeti iGO kártya?
2010. szeptember 21. kedd - 13:35
A Naviextras Toolbox nem látja a Mio P550-et, ha a kártyát olvasóba teszem azt sem. Tud valaki segíteni? Mi lehet a gond?
2010. június 22. kedd - 10:35
@ ferenc57 Esetleg frissebb toolbox?
2010. június 22. kedd - 10:31
Kiírja egy frissítés, de az 2009 Q4.
2010. június 18. péntek - 20:28
@ ferenc57 Nem tudom nálad miért nem működik. Nálam hibátlan? milyen hibát ír ki?
2010. június 18. péntek - 19:03
Miért nem lehet elindítani a 2010 Q1-et
Letölthető az iGO8, 2010 Q1-es térképe ” ez nem igazán működik “
2010. május 30. vasárnap - 21:46
@ Simó Tibor Szívesen. Utánanézek. Kelet, vagy Teljes Európás változat? Dobozos, 2006-ból lett migrálva?
2010. május 30. vasárnap - 21:27
Köszönöm előre is! Mindenesetre valami mégsem stimmel, mert az általam letöltött csomag 229 Mb, amiről Ön ír viszont 237 Mb.
A 18 országról itt olvastam: itextreme.hu/index.php?q=hirek/2965
2010. május 30. vasárnap - 20:11
@ Simó Tibor Emlékezetem szerint az iGO-hoz csaka 12 ország frissítése járt. Holnap utánajárok. Addig türelmet kérek.
2010. május 30. vasárnap - 19:21
Kérem szíves segítségét!
Tegnapi napon töltöttem le egy használtam vásárolt (de még nem regisztrált) első generációs igo8-hoz a toolbox-ot illetve ezzel a frissítéseket. A felajánlott frissítések között volt a Kelet Európa 2009 Q4 térkép is, de csak a 12 országos 229 Mb-os verzió. Ez miért van? Miért nem kapom meg a teljes 18 országos verziót?
Olvastam a cikket, hogy a régebbi toolbox verzióval csak egyben lehetett letölteni a térképcsomagokat. Ez esetemben is így volt, de miután tegnap töltöttem le a toolbox-ot is feltételezem ez a legfrissebb verzió volt, ezért nem értem mi történt.
Köszönettel,
Simó Tibor