Gyorsulási verseny a buszban. Lássuk az eredményeket!

Nos, ezek a gépek voltak a képzeletbeli startvonalon. Mind egyforma eséllyel indult, mert mindet beállítottam, arra a pontra, hogy tervezés, tehát, csak a gombot kellett, nyomni, hogy vezess oda, beállítás úticélként stb. A stopper addig ment, amíg kiírta a távolságot.

Három szempár figyelte a műveletet, három tátott szájjal együtt, ugyanis, a szemek tulajdonosai, bár a tudomány még nem igazolta, hogy száj képes vizuális ingereket is közvetíteni az agyba, nyitott szájjal figyelték az eseményeket.(Miért szemfog a szemfog?) Később rájöttem, hogy az egyik száj a sör befogadásának céljából volt nyitva.

Akkor induljon a verseny! A képzeletbeli startpisztolyt a sörösdoboz nyitásának hangja adja. A feladatot szívesen vállalta az egyik kolléga, és ha már felnyitotta, akkor be is tolta az arcába. Persze minden startoláshoz használt „ pisztoly” a tulajdonosok zsebét terhelte. Még egy startjel sincs ingyen. Pár perc alatt meglettek az eredmények, és ha a hibaszázalékot is számítjuk, arányaiban érdekes eredmények születtek. Azért az elárulom nektek, hogy amikor Gyurcinak mondtam, hogy mit műveltem, kb. 3 mp gondolkozás után, megmondta, a nyertest. No, ez a tudás, és a tapasztalat. Remélem, megosztja velünk, hogy miből találta ki.

A meglepetést az „öreg” okozta, ami nekem is volt, és gondolom sokaknak az olvasók közül. Olvastam fórumokon, hogy vannak, akik nem akarnak megválni tőle, mert meg vannak elégedve a működésével. Egyszerű a kezelése, semmi hókusz –pókusz, sávinfó, 3d, meg egyéb extrák. Csak, sajnos régiek a térképek, és már nem is lesz frissítése, de láttunk már ilyet a történelemben, hogy egy gyártó elkezdte gyártani egy régi, sikeres termékét. Nem szeretnék következtetéseket levonni, de úgy látom, hogy az erősebb gépeknek, több, és bonyolultabbak a feladataik is.

Az eredmények:

A távolságok eltérőek, mivel egyesével végeztem a méréseket, és közben haladni is kellett.

Jó gurit.
Sklave
ui: a szavazás, nem várt erdeményt hozott. A Royaltek+iGO 2006 párosára nem figadott senki. A legtöbb szavazatot, 11-et a TomTom, míg a Wayteq+Sygic páros 10 szavazatot kapott.

16 hozzászólás
  1. avatar

    Na, ott lesz verseny! Menj ide-oda. Már töröm a fejem :-o

  2. avatar

    Óóóó! Felgyorsultak az események:-)) Jaj! Az még több mint két hét. Mondhattad volna később is :-)

  3. avatar
    KozGab

    Sztem jobb, ha nem próbálja ki, mert akkor első körben kihajítja majd a wayteq-et :D

    Tmc nélkül is naggyon jól elvagyok a tomival, legjobb zsinegek nélkül navigálni. És nem állni a dugóban még hétköznap sem Pöstet…

    Üdv.

  4. avatar

    Addig mondogatjátok ezt a Tomtom-ot.. hogy…. :-)

  5. avatar
    KozGab

    Hali.

    Egyszer tuti kipróbálom a sygicet is, de tomtom megmarad, nincs élet iqroute nélkül :D

    Üdv

  6. avatar

    Az újratervezést nem próbáltam, de a Sygic-el az a tapasztalatom, hogy baromi gyorsan csinálja. Nem mindegy hány kört kell menni egy körforgalomban. :-)
    Jó ötlet! Lehet, hogy kipróbálom, csak rá kell venni a kollégákat, hogy tévedjünk el :-) bár, ha sok okos sofőr összejön, nem kell sok hozzá :-) Mindenki tud valami tutti forgalmatlan utat. Jaj! Hallanátok, amikor átmegyünk Budapesten, és van valami dolgunk közben! :-) Szét röhögöm magam. Öten öt félét mondanak :-)

  7. avatar
    Zsolto

    Utólag milyen érthető az eredmény, pedig én is a TomTomra szavaztam :) Jó ötlet volt, Sklave!

  8. avatar
    Gyurci

    De. Szerintem is azért gyorsabb. Például az IQ Routes miatt, vagy az autópályák kikerülése miatt is sokat szüttyöghet.

    Kipróbáltam. A TomTom GO950 egy Budapest-Madrid távolságot 1 perc 56, míg a tegnap bemutatott AsusGO 2006 41!!! másodperc alatt tervezte meg!

  9. avatar
    Razofen

    Közben kipróbáltam én is az iPhone-os iGO-t, egy random spanyolországi településhez (~2500km) tervezéssel. Na így már ez is elszüttyögött 31 másodpercet a tervezéssel. A távolsággal ezek szerint korrelál a tervezési idő.

  10. avatar
    Razofen

    Érdekes eredmények. Nem lehet, hogy pont azért gyorsabb a régi, mert semmi flikk-flakk (IQ Routes, TMC incidensek stb tbs) nincs benne?

    Laikusként őszintén én a 30 mp-en is csodálkozom picit, az én iPhone-omon lévő iGO (Amigo) kb 4-5 másodperc alatt tervez. Gondolom az is azért, mert egyszerű, mint a faék.

    Viszont felmerül bennem egy kérdés. Ezek újratervezésnél is ennyit gondolkodnak, ha netán elkavarodok egy nagyváros utcáin? Na mert akkor az nem olyan jó.

Szólj hozzá te is a cikkhez!

A hozzászóláshoz jelentkezz be. Nem vagy még tag? Regisztrálj!


Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.