iconiX A420. Most Sygic Drive szoftverrel

Azért szeretem a szoftver nélküli készülékeket mert bármelyik szoftveremet ami képes pna-n futni használhatom vele. És azért nem, mert kis hazánkban aki ilyet vesz, az általában (tisztelet a kivételnek), az internetről tölti le hozzá az “ingyenes” programokat. Ezt nem tartom elfogadhatónak.

Persze ezt lehetne csökkenteni, hogyha csak olyan készüléket lehetne kapni amin már “gyárilag” rajta van a szoftver. Az iconX félig ilyen. Van szoftver nélküli, és NDrive navigációval együtt kapható verziója is. A bruttó 27 ezer forintos árával NDrive Magyarország) lehetőséget ad a “nyugodt alvásra”. De van navigációs szoftver nélkül megjelent változat is.

Nézzük, hogy milyen legális alternatívák léteznek még az iconX készülékre. Megvásárolható a Sygic Drive, illetve az Utinavi programja is. Ma a Sygic Drive programmal kapcsolatos tapasztalatokat osztjuk neg veletek. Maga a készülék egyre jobban tetszik, egyrészt a vékony kivitele, másrészt a gyors reakciói miatt. Bár a rom rajta valami őskövület, de a navigációs szoftvereket hibátlanul kezeli. Gyorsan betöltődnek, akadásmentesen futnak, a gps vevő gyorsan pozicionál.

A Sygic kártyát a készülékbe helyezve azonnal indul a program. Nem kell elérési utakkal vacakolni, könyvtárat átnevezni, okoskodni… Egyszerűen csak működik.

Sajnos a Sygic Drive nálam lévő változata már nem a legrissebb verzió, viszont öreg. És a frissítés nem az erősségük. Azonban ez a verzió, már egészen jól használható. Bár most hogy átadtak új autópálya szakaszokat, amelyek ugyan már az Aeromap szoftverbe bekerültek, azért le kellene porolni. A néhány hiányzó körforgalom nélkül még el lehet lenni, de az nagyon zavar amikor a semmi közepén autózom…

Persze általában a kártyán kiadott szoftvereket amúgy sem könnyű frissíteni, de van nagyon sok pna, amit sehogyan sem lehet. Emlékezzünk csak a rengeteg “noname” eszközre. Sokszor az sem derül ki, milyen térkép van rajtuk.

A Sygic Drive kezelése amúgy egyszerű, a menüjét könnyű megszokni, és bőséges beállítási lehetőségek találhatóak benne.

A navigációs lehetőségek között, a koordinátára való keresés, illetőleg a sok programban fizetős, irányítószámra történő keresés is szerepel. Fontos extra még, hogy bemondja a keresett házszám az utca melyik oldalán található…

Számomra fontos funkció még a tracklog rögzítése is, amelyre a Sygic Drive szintén alkalmas. Így az iconX A420-hoz, a Sygic Drive szerintem erősen ajánlott…

A zöld log egy TomTom GO950, a piros pedig az iconX A420-as készülékhez tartozik. A tracklog a Sygic Drive 7.71-es szoftverével készült.

Tetszett:

Készülék:
– 128 MB RAM
– Flat kijelző
– fényerőszabályzó

Szoftver:
– tracklog rögzítése
– megmondja melyik oldalon található a keresett házszám
– koordinátára való navigálás
– irányítószámra navigálás

Lehetne jobb is:

Készülék:
– öreg és csúnya menü
– fordítási hiányosságok
– nincs videó és zenelejátszás
– karcos a hangja
– navigálás közben villognak a térkép színei

Sygic Drive:
– régi térképek
– igénytelen a térképek kinézete

Összegzés: Több változás is történik most a Sygic háza táján. Például a Sygic Aura, ami nem csak friss térképekkel, de tetszetős felülettel is kerülhet a kezünkbe.

4 hozzászólás
  1. avatar
    Zsolto

    Na, ezt egyszer kitanulom, ígérem. Milyen poén lehet egy-egy autós kirándulást így is megőrizni.
    Köszi!

  2. avatar
    Zsolto

    Nagyon szimpatikus készülék — és a tracklog… wow. Biztos mutattál már ilyet, de valahogy sose tűnt fel, hogy ez ilyen geek dolog lenne. Főleg, hogy felismerem, hol készült :)

Szólj hozzá te is a cikkhez!

A hozzászóláshoz jelentkezz be. Nem vagy még tag? Regisztrálj!


Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.