Royaltek MapMaster. Munkára fogva

*Frissítve! Tesztünk második része következik, amelyben a MapMaster navigációs tulajdonságairól írunk. Az előző cikkünk elolvasása után már tudjátok, hogy ez egy olyan navigációs eszköz, amelyik mellé a csomagban mindent megkaptok ami a gondtalan navigáláshoz szükséges…

Elég sok kilométert utaztunk együtt, a megtett km közelített az 500 felé, ami alatt sok tapasztalatra tettünk szert. A legfontosabb: igazi öreg nénis készülék… Ezzel nem történik semmi különleges… Nem fagy le, nem kapcsol ki, nem áll meg a navigáció… Egyszer feltappancsolja az ember gyereke az ablakba, és indulás. Kezdjük az elején, minden benne van a csomagban. Mik is ezek?

Természetesen a készülék, egy autós tartó, egy autós töltő, a tmc vevő, az ehhez tartozó antenna, egy szinkronkábel, és az elmaradhatatlan magyar leírás.

Ami látványos extra, az a hozzáadott tmc vevő. Nem sok készülék alapfelszerelése, főleg nem úgy, hogy a magyarországi tmc vételére is képes. Persze ez relatív. Gyulán két készülékkel is kipróbáltam, de egyiken sem sikerült az eseményeket letöltenem. Hogy miért? Talán ez lehetett az ok. De én akaratos típus vagyok, így kipróbáltam, hogy Gyulától-Budapestig milyen a tmc vétel. Jelentem semmilyen!! Cirka 250 km megtétele alatt, sehol nem találta meg az MR2-t a készülék, pedig az antennát kitettem az ablakba, és az öreg Suziban nincsen fémgőzölt szélvédő sem… *Erre szolgáltatott megoldást a TrafficNav ebben a cikkben.

Az első jelet az M0-ás környéki Auchan áruháznál csípte el, és onnan hazáig folyamatosan működött. Véleményem szerint, ez az aeredmény elkeserítő… Hiába látom pesten, hogy a 44-es úton dugó van, amikor még csak nem is járok arra. De ha mégis, akkor ott nem fogható az egyetlen adó amin a tmc jeleket sugározzák. Ez így elég nevetséges. Pedig én hívő vagyok, és használom-használnám a szolgáltatást. De ezek az eredmények elkeserítőek…

Térjünk vissza a készülékre. A hozzáadott tartó stabilan tartja az eszközt, még a magyar utaktól sem jön zavarba. Nagyon tetszik az állítási megoldása, ezzel bárhová feltappancsolható. Szinte bármilyen szögben beállítható, így mindíg jól látható lesz.

A felrakásnál ügyeljünk arra, hogy a tmc vevő kábelét a tartóba, és ne a készülékbe dugjuk, mert csak így fog működni. A csatlakozó helyét a tartó jobb oldalán találjuk. Ahol elérhető a tmc adás, ott kíválóan működik.

A közel 500 km alatt egyszer sem fagyott le!!, és egy utcahibától eltekintve hibátlanul navigált. A kijelzője a napfényben is látható, és ami elsősorban a minden irányban állítható autós tartónak köszönhető. Ez jól látható a cikk elején lévő gyulai tmc képen (mármint ahol csak a Juventus felirat olvasható). Sajnos odafelé, és hazafelé is folyamatosan esett, így ezek a képek nem meggyőzőek.

A Royaltek MapMaster az egyszerű és megbízható működése miatt, még a kezdőknek is ajánlott, ehhez hozzájárul a mindent átfogó magyar nyelvű leírás is.

Összegzés:
Megbízhatóan működő készülék, tmc vevővel, iGO8 alapú térképekkel, és nagyon jó kezelési útmutatóval. Remélem hamarosan kapható lesz a kereskedelmi forgalomban is. Az áráról nem kaptunk információt. A készüléket a TrafficNav Kft-től kaptuk tesztelésre. Ezúton is köszönjük.

Emlékeztetőül néhány technikai adat:

– 4,3″-os kijelző
– ARM 11 CPU
– Windows CE 5.0
– aktív tartó
– média lejátszás

5 hozzászólás
  1. avatar
    Zsolto

    Az más. Pedig úgy tudtam, a Pityófi országos adó :)

  2. avatar
    Zsolto

    Hopp, ezt eddig észre sem vettem, pedig ezek érdekelnek. 4,3-as PNA jogtiszta iGO-val, ez igen :) Ritka, mint a fehér holló.
    A TMC nem valami jó hír, vajon valami szoftveres gubanc lehet, amit esetleg kijavít majd a forgalmazó?

Szólj hozzá te is a cikkhez!

A hozzászóláshoz jelentkezz be. Nem vagy még tag? Regisztrálj!


Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.