Navigáció, tesztek, és sok Android
TMC frekvencia térkép. Utazóknak
Néhány napja Gyuláról jöttem hazafelé, és egészen az M5-ös mellett lévő Auchan áruházig nem tudtam letölteni TMC-információt. Az MR2-t automatikus kereséssel nem tudta befogni egyik GPS-készülék, de a rádió sem. Ezért segítséget kértem a TrafficNav Kft-től, hogy nektek valamilyen megoldással tudjak szolgálni. Érdekesnek tartom, hogy a Petőfi Rádió (MR2) TMC jelét ilyen hosszú ideig nem sikerült “megcsípni”, ennél azért többet vártam.
A megoldás két részletből tevődik össze. Az első része egy frekvenciatérkép, a másik pedig az, hogy néhány helyen sajnos manuálisan kell az adóra állítani a készülék tmc vevőjét… És most lássuk a térképet:
Továbbra sem értem, hogy miért nem találja meg a vevő automatikusan a Petőfit, de manuális beállítással az ország területének 90%-án működnie kell. Nem nagy öröm, de a semminél jobb. A TrafficNav feltöltött egy térképet az oldalára, mely a frekvencia beállításához nyújt segítséget. A térképen látható az MR2 ellátási területe frekvenciákkal, valamint a lokációs pontokkal lefedett úthálózat. Ahol tehát zöld az alapszín, és út is megy rajta, ott a TMC-nek is működnie kell.




Betöltés...
2011. szeptember 5. hétfő - 12:55
@ István Nem tudom. Ennyi van a naviextras.com-on: Magellan modellek: 4350, 4370 Hogy a többit hogyan lehet…?
2011. szeptember 5. hétfő - 11:32
Kedves Gyurci!
A MEDION GoPal E3240 es GPS készüléken a térképet hol és hogyan lehet frissíteni?
Köszi: István
2011. június 6. hétfő - 20:30
@ Nagy István Szerintem legálisan nincs.
2011. június 6. hétfő - 20:07
Köszönöm!
Van valami módja annak, hogy Igo-t tegyek a Medion GoPal E3240-es készülékemre? Mert ha nem tudom a TMC-t feléleszteni, akkor viszem vissza az üzletbe, és harcolhatok a pénzemért:(
2011. május 31. kedd - 07:07
@ McAdam Ez így van. De abban az időben még csak a Petőfi Rádió sugározta a jelet, és hogyha a helyi adó gyenge volt, lehettek foltok ahol nem volt TMC vétel (bár a Petőfi fogható volt, de az adókeresés nem állt meg).