TomTom Start2. Az első tapasztalatok

*Kiegészítve! Elsőre szembetűnik a mérete. Kicsi, a tartó levehető róla, és belefér egy ingzsebbe… Persze ez azért meggondolandó, mert a kis aranyos azért annyira nem lett könnyű… Fogalmazzunk inkább úgy, hogy van benne anyag. A tartó megoldása szerintem jobb, mint az eddigi EasyPort tartóval szerelt készülékeké.

Közép és Nyugat Európa térkép van a készüléken, így elég nagy mozgásteret biztosít nekünk. A készülék nem bővíthető, így a további térképek vásárlásának a szabad memória gátat szabhat.

Az egyszerűsített kezelőfelület hihetelenül könnyen kezelhető, bár ezzel a lehetőségek köre is jócskán csökkent. Rögtön az elején az árával kezdem: 39.900 forintos ajánlott fogyasztói áron lesz kapható. És innen kezdve, csak viszonyítás kérdése minden…

Kezdőknek is ajánlható, hiszen a jócskán leegyszerűsített kezelőfelület,megtanulása, leginkább az avatatlan kéznek lesz könnyű. Az aki már régen hajtja a TomTom készülékeit, az nehezebben fog mindent megtalálni. Főleg azért, mert a megszokott dolgok közül sok áldozatul esett a könnyítésnek.

Lássuk az új menüt:

És utána minden mást keresni kell…

A 3,5″-os kijelző, viszont kétélű fegyver. Ugyan kis helyen elfér, és az ára sem rossz, de ma már nem biztos hogy megvenném. Bár az első Tomim hasonló kijelzővel rendelkezett, azóta azért sok víz lefolyott a Dunán. Nem ritka az 5-6, vagy az 7″-os kijelző sem. Egyre több az információ, és egyszerűen kevés a hely. Erre gondolok:

Ezen a képen is jól látszik, hogy az alapvető dolgok használata közben is itt-ott hasznos lenne a nagyobb méret. Még akkor is, hogyha a címre történő hosszabb nyomással, kicsiben már elolvasható az információ…

Az útvonal tervezése egyszerű, a lehetőségek között megtaláljuk a címre, érdekes pontra, az előző uticélokra, vagy akár a kedvencekre történő keresést is. A meglévő út módosítása is többféle adat megadása alapján is lehetséges. *A készülék kimondottan autós használatra lett optimalizálva, ezért mindig a “leggyorsabb” (IQ Routes alapú) útvonalat veszi alapul és az alapján kalkulál. Tehát, nem lehet választani a “gyalogos”, “legrövidebb” stb. útvonal között.

Ide tartozik még a térképjavítás lehetősége is, amellyel megfordíthatjuk egy utca irányát, megváltoztathatjuk a nevét, vagy akár a kanyarordási szabály hibáját is kijavíthatjuk. Ezen kívül lehetőségünk van lezárni utcát/utcákat akár véglegesen is. Így a tmc nélküli készüléken elkerülhetjük az ebből adódó hibás tervezést is.

A térképjavítás az egyik olyan plusz szolgáltatása a TomTom készülékeknek, amellyel egyetlen más gyártó sem szolgálhat! A másik ilyen “csoda”, az az IQ Routes, amely a teljes nap minden másodpercben tudja egy útról, az átlagos forgalmi viszonyokat. Így, alapesetben képes olyan utat tervezni, ahol a statisztikai számítások alapján a legkisebb a forgalom… Persze ezt egy nem várt forgalmi helyzet (útépítés, baleset) felülírhatja, de egy is sok esetben nagy segítség.

A navigálást egyszerű, és kibővitett sávasszisztens is segíti. Utóbbi a kereszteződés valós képét mutatja, így a bonyolultabb kereszteződésekben is könnyen kiismerhetjük magunkat.

Azután a készülékhez vásárolható opcionális kiegészítőként tmc antenna (4v00.014), mellyel valós időben kapunk értesítést a forgalmi eseményekről. Ezzel javíthatjuk az IQ Routes hatásfokát is.

Természetesen a TomTom Start2-ben is elérhető a Segítség menü, amely segít nekünk megtalálni a hozzánk legközelebbi kórházat, rendőrörsöt, vagy autószerelőt.

Azt is tudja pontosan, hogy éppen hol vagyunk.

Összegzés: Kicsi, de aránylag jól hasznáható készülék. Meglepő módon a nagyok szinte összes extra tulajdonságát megkapta, és az ára elég baráti. Azoknak ajánblanám, akik most kezdenek navigálni, és egy egyszerűen kezelhető készülékre vágynak. Azoknak akik már kívülről fújják a TomTom menüjét, csak nagy marék nyugtatóval ajánlott.

Előnyei:
– Térképjavítás
– IQ Routes
– MapShare
– Kibővitett sávasszisztens
– Opcionális tmc
– Kicsi
– Jó a tartója

Lehetne jobb:
– Csak autós navigációra használható
– Túlságosan leegyszerűsített menü
– Nehéz átláthatóság
– Mélyen ülő töltőcsatlakozó

* Az információ most érkezett.

22 hozzászólás
  1. avatar
    Twini

    Köszönöm szépen.
    A választ is köszi.
    Csináltam mentés TC-n és Home-n is.
    Szép napot!

  2. avatar
    Twini

    Szép jó estét, sziasztok!
    Sikerült vennem egy Start2-es készüléket szerintem korrekt áron, még 8 hónap garival, minden papírjával. Első navim, úgyhogy én ezidáig tökéletesen elégedett vagyok vele, viszonyítási alapom nincsen.
    Segítségeteket kérném, mivel tényleg abszolute kezdő vagyok. Ha a gépen található eredeti gyári visszaállítást választom, akkor a frissített térkép eltűnik a gépről?
    Valamint a TomTom Home-ról hogyan tudom úgy letölteni a bejelentkező és kijelentkező képet, hogy tárolja is el a készülék. Vagy mindig, csak egyet lehet letölteni és az tárolódik?
    Bocsi hogy ilyen alapkérdésekkel terhellek.

    • avatar
      Gyurci

      @ Twini Szia, használd egészséggel. Mielőtt bármit csinálsz a vason készíts egy mentést. A legegyszerűbb talán, a Total Commanderben a másolásos megoldás. A gyári visszaállítás a készüléken a gyári állapothoz képest plusz címeket, kedvenceket, műhold poziciókat, MapShare frissítéseket fogja törölni.

      Mindíg csak egy bejelentkezőkép tárolódik a Home-ról. De az összes letöltött képedet megtalálod a Dokumentumok/TomTom/Home/Download/Complete/Startupscreen mappában.

  3. avatar
    lautnermark


    Gyurci:

    Király! Milyen?

    Na,most jön a megkövezés……
    Olyan amilyenről régebben beszéltem Neked,ha még egyszer navit veszek.
    Megfizethető,normálisan műkődő és bármikor könnyen eladható.
    Háromfeles,noname,három betűs warezzal,külső tmc vevővel,GYÁRILAG képernyővédőfóliával 18 pénzért.Rendesen műkődik és nekem megfelel.

    • avatar
      Gyurci

      Így van az, hogyha az ember folyamatosan szív a gyári navikkal… Amúgy a Tomi nagyon szuperül működik. Még az eredeti térkép van rajta.

  4. avatar
    lautnermark

    Amúgy normál esetben szerintem is elég a háromfeles kijelző,csak jó lenne ha azt az ára is tükrőzné.

    Gyurci
    Újra van navim.

Szólj hozzá te is a cikkhez!

A hozzászóláshoz jelentkezz be. Nem vagy még tag? Regisztrálj!


A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás