Sygic Truck I. rész. A Sygic navigációs program

Ha vasárnap reggel, akkor sklave! Nagy várakozás (sőt varezolás) előzte meg a Sygic Truck elsősorban kamionosoknak készült szoftverét. A sygic.hu segítségével sikerült hozzájutnunk egy próbaverzióhoz. Mielőtt belemerülünk, hogy mit tud, röviden bemutatnám a Sygic Drive programot, ugyanis ez a truck változat alapja.

Nagyon sok kilométert tekertünk együtt, és sok kalandban volt részünk. Bejártuk Európa útjait, és bár az első néhány hét viharosra sikeredett, megszerettük egymást. A következőkben néhány képernyőmentést mutatnék, mert ezek beszédesebbek mint a betűk. A Sygic most egy Wayteq X920 BT készüléken fut. Ez a piros (demó verzió), kicsit irritáló nekem, de ez szubjektív. Én a Bika jegyében születtem, és a piros… Gondolom egy Szűznek ez inkább megnyugtató (A képeket az alap programból is készíthettem volna).

Ez után a főmenüben találjuk magunkat, illetve a további lehetőségeket. A menü rendszer nem túl bonyolult, ezért egyszerű a használata. Persze ebből adódóan a variációk száma sem sok.

– Navigálás: Cím, kedvencek, előzmény, látnivaló(poi), irányítószám, térképpont, koordináta,
– A tervezett út elmenthető. Ez egy tök jó lehetőség annak, aki sokszor megy ugyanazokon az útvonalakon. A térképet egy csúszka segítségével lehet nagyítani, kicsinyíteni. Ez nem a legjobb megoldás, mert nem elég érzékeny, így nagyokat ugrál. Vezetés közben semmiféleképpen, nem ajánlott a térképen tallózni. Álló helyzetben is nagy türelem kell hozzá.

– Beállítások: 2D/3D tehát semmi madártávlat,( az lenne, de annyira kicsi a szög, hogy nem nevezném annak) ami szokatlan annak, aki ehhez az opcióhoz már hozzászokott. Automatikus színek (Ne gondolj semmi színvariációra) nappal/éjszaka, hangok, GPS napló, speciális.

– Speciáls: Itt 7 opció van. Ha csak egyet akarsz állítani, akkor is végig kell lapozni. Nincs „vissza” gomb. Itt van például: a „kerülje a visszafordulást” erre még nem sikerült rávenni. Mit akarsz látni az info ablakon navigálás közben, figyelmeztető hangok. (hangokat ogg formátumban készíthetsz hozzá, de csak a figyelmeztetéshez használhatod)

A beállítások következő lapjánál lesz majd az a kis változás, ami megkülönbözteti a Truck-ot, a sima Drive-tól, ez a tervezési beállítások: De ne szaladjunk ennyire előre. Ha kész az útvonal, megnézheted a térképen, majd a „kész” gomb és íme a navigációs ablak

Az info ablakok balról – jobbra:
A következő manőver, ami egyenes nyíl, és csak 2 km-rel előtte tudod meg hogy mi lesz, (nem állítható) hogy hány méterre van a manőver. Alul, ami most fekete csík, ott van az az út amin tartózkodsz. Felette a négy kis ablak, amit lehet változtatni. Az opciók: Átlagsebesség, aktuális sebesség, helyszög (?) (ez a tengerszint feletti magasságot jelentheti) Útvonal hosszúság, indulástól megtett út, úti cél távolsága, hátralévő idő, jelmutató.(itt jelenik meg a TMC is. Ilyenkor osztoznak a helyen)
Navigálás közben ha a képernyő térkép részéhez érsz, a főmenüben találod magad. Ezt nehéz volt megszokni. Ha az info sávhoz, akkor ez jelenik meg:

Itt kijelölheted, hogy milyen fontos helyeket mutasson vezetés közben (csak hármat adhatsz meg itt, a többit máshol.) Úttorlasz elkerülése (Ezt még nem használtam) Kedvencek. (Itt rögtön a kedvencekhez adod, az aktuális helyzetet. A jobb és ball sarokban levő gombokkal lehet kicsinyíteni, és nagyítani, de ez nem túl sok.
No, ennyit röviden, az alapokról. Nem egy bonyolult szerkezet. Hogy szép e? Ennek megítélését rátok bízom. Nekem csak ennyi jut eszembe: „Az ész a fontos, nem a haj”

No akkor, a tervezési beállítások:

A plusz gomb, ami különbözik a Drive-tól, már jelez valamit.”Teherautó beállítások” Akkor kattintsunk rá! És, igen ez kell nekünk! Képek a beállításokról.

Ha olvastátok, a Pocket Navigátor tesztet, akkor láthattátok, hogy mindenki törekszik arra, hogy a beállítások a lehető legrészletesebbek legyenek. A következő rész megjelenéséig, várom az ötleteket, megfejtéseket a hozzászólás rovatban. Fejtsük meg együtt, melyik opció, mit takar.

Jó gurit
sklave
A szoftverről eddig megjelent írásaink: bevezető, első rész, második rész, harmadik rész.

10 hozzászólás
  1. avatar

    Vacsa. A Pocket is magáz. Direkt figyeltem. Akkor már van három :)

  2. avatar
    Zsolto


    Gyurci:

    Hoppácska! Ezt észre sem vettem.

    Az Ovimaps is magáz ;)
    “Három-száz méter után tartózkodjon jobb oldalon”

  3. avatar

    Szasztok. Nagyon gyorsan. Van benne angol, de nemetre allitottam. Lengocsap=kirälycsap mindjart ertehetö, A többi meg megfejtesre var. Ha lesz olcsobb netem küldök angol menüt. Most rohanok, mert nyeli a lovet
    Jo gurit
    sklave

  4. avatar
    vacsa

    aham, értem. de amit le lehetett tölteni, az egy régebbi verzió volt, én úgy hallottam…
    Pont most mondom, hogy a Sygic program az magáz, tehát létezik! Ezt mondja: 300 méter után FORDULJON jobbra! KÖVESSE az utat… MENJEN tovább… stb.

  5. avatar
    vacsa

    szép, szép, de hol van itt a warez, amit említettél? :)
    a sygic grafikája szerintem elfogadható, megszokható, ezt nem mondanám a pocket navigatorra… ja és a hangja is korrekt, nem nyávog, és nem tegez le! Tényleg, van valami összehasonlítás hogy melyik program beszél magázó és melyik tegező módban? :) az igo8 (illetve az összes navngo termék, így az amigo és a becker is) tegez, a sygic magáz, a többihez (garmin, tomtom) még nem volt szerencsém.

  6. avatar
    Zsolto

    Klafa leírás, köszi, Sklave :)

    Ami a rejtvényedet illeti:
    Első körben tudni kéne a truckos beállítások angol megfelelőit (lehet angol nyelvűre állítani a progit?), és azok alapján el lehetne indulni a pontos fordítással, nyilván vannak ide vágó analóg magyar szabványok, amikben ezek precízen szerepelnek.
    Így látatlanban az alábbi megfejtéseim vannak néhány kifejezésre:
    extrém tengelyhossz = legnagyobb tengelytáv
    lengőcsap a pótkocsi végéhez = lengőcsap (?) kinyúlása
    belélegezhető veszélyek = belélegezhető káros anyagok
    az utolsó képen a “terhelés” mindenhol = rakomány, így kicsit több értelme van ezeknek.

    Még így is maradt homályos rész bőven, de az angol eredeti alapján biztosan megoldható.

Szólj hozzá te is a cikkhez!

A hozzászóláshoz jelentkezz be. Nem vagy még tag? Regisztrálj!


Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.