Navigáció, tesztek, és sok Android
T-Mobile Pulse Eclair. Az első tapasztalatok
Végre a ModaCo-s fiúk belehúztak, és BigBearMDC, Paullal karöltve összeütött egy Eclair (Android 2.1-es) romot. A hírt Márk hozta, mint ahogy a romot is. Már az r4-es verziónál jár a béta, de nálam nem akar működni. Telepítés után hibaüzenettel indul, és ezt a rossz szokását később is megtartja… Próbaképpen feltettem az r3-as verziót is, de pontosan ugyanaz a baja, mint a “nagyobb testvérének”.
Ez azért meglepő, mert Paul romjait használtam eddig, és a Vanilla 1.8 béta volt az egyetlen ami nem volt teljesen kerek, de ehhez képest az is használhatónak tűnik. Hiába a telepítés előtti Wipe, az sem segít.
Használat közben is egymást érik a hibák. Minden bekapcsolás után (ha elindul), illetve akár a beépített fájlkezelő elindításakor, akár az Astro telepítése után, annak megnyitásakor is hibaüzenetet kapunk. Amikor az adatataimat akartam visszaáállítani, a jól megszokott SpriteBackup programommal, akkor az folyamatosan újraindult. Ezért úgy gondolom, hogy mindegy mit mondanak a MoDaCo fórumán, ez a rom még nem használható.
Vannak bíztató jelek, például a villámgyors működés, vagy a tetszetős felület, de sajnos nem minden készüléken működik. Nekem telepítés előtt, egy hibátlan 1.7 Vanilla Style volt fent, amely alapja a decemberi frissítés volt. Összegezve, én még várok a 2.1-es Eclair használatával addig, amíg valóban működő változat lesz letölthető.




Betöltés...
2010. május 20. csütörtök - 08:04
@ viragk Így kezdődik…
Az ember először szükségből telepít valamit, azután mindíg újabb kell, azután jön a függőség. Ááááá, ezt ismerem. A Linuxos leírást várom, nagy segítség lesz szerintem, ha másnak nem is, de nekem biztosan!
2010. május 19. szerda - 20:27
Már egészen jól belejöttem a telepítgetésbe.
Felraktam a decemberit és arra az 1.7-est. Most már ezleszmajd az alap, ha elrontok valamit. Újra nekifutok a 2.1-esnek. Az új telepítésről már a második tapasztalatokban írok. A linuxos telepítés is működik, arról majd írok neked egy doksit, hogy kirakhasd ide. Hátha még jönnek linuxosok.
2010. május 19. szerda - 17:02
Van ilyen.
Örülök, hogy sikerült szóra bírni. Szívesen!