Navigáció, tesztek, és sok Android
FLB Mod Béta5. Látszik a fény az alagút végén.
Már többször említettem, hogy az FLB mod romok közelítik meg az elvárásaimat leginkább. A Béta3 már egészen jól használható volt, bár nem hibamentes. A Béta4 nálam nem működött, és most itt a Béta5. Természetesen azonnal kipróbáltam…
Bár még rövid ideje használom, de az első tapasztalataimat már meg tudom osztani veletek. Az első benyomásom, hogy ez a rom jó. Nem tökéletes, de majdnem az. Egyetlen olyan hibát nem találtam benne eddig, ami a használatát komolyan gátolta, vagy megakadályozta volna. Egyedül az ADW Launcher panaszkodik akkor, hogyha a saját beállításából kilépünk (de ez sem minden alkalommal jelentkezik).
Viszont rengeteg jópofa ötlet van benne, elsőnek vegyük talán a beépített, Sense felületet utánzó időjárás/óra widgetet. Nem csak az előre beállított hírcsoportok híreit olvashatjuk, de egy megadott hely részletes időjárási adatait is megkapjuk.
Persze ennek ára van, a kisebb teljesítmény. De aki nem játszik a telefonon, annak nem is igazán fog feltűnni. A menü gyors marad így, egyetlen “hátrányát” vettem észre, hogy néhány esetben az órát lassan frissíti. Amúgy igazán üdítő látvány. A képen látható két Neocore érték között, az időjárás widget a különbség.
A következő említésre méltó újítás az, hogy végre megoldották a Wallpaper beállításánál azt “hiányosságot”, hogy “meghúzza” meg a képet. Így végre normális méretben jelennek meg a beállított hátterek.
A Launcher menüje olyan szinten konfigurálható, hogy lassan bele sem merek nyúlni. Még az ui néhány eleme is hozzáférhető.
A romba bekerült rengeteg widget, szinte minden igényünket kielégíti. Különféle órák, hírolvasó, jegyzettömb (a pirossal áthúzott sorok a saját telepített programjaim)…
Persze megnéztem a szabad memóriát is. Így, hogy minden földi jóval telezsúfolták a romot, valamint hogy emellett közel 20 programom is fent van, az 50 mega szabad tárhely tökéletes. Láttam olyan romot, amiben 70 mega felettről indul ez az érték, de vagy teljesen kibelezték a romot, vagy különféle hibaüzeneteket kapunk, a legváratlanabb pillanatokban.
Összegzés: Ez a rom jó. Bátran felteheted, elvétve ugyan az ADW Launcher feldob egy-egy hibaüzenetet, de ezzel gond nélkül együtt lehet élni… Nem indul újra, stabilan működik a telefon része is. Egyetlen aprócska dolog lehetne másképpen, a Notification menüben, a Settings ikon eddigi helyén, most az ADW Launcher beállításai laknak, így megállás nélkül az nyitogatom. Persze ez nem igazi hiba, hiszen a felhasználók többsége valószínüleg ezt a “gombot” nyomogatja a legkevésbé.
Egy biztos. Ez az első olyan rom a 2.1-es szériában letölthető szoftverek közül, amelyet bátran ajánlok kipróbálásra. Letölthető innen
Eddigi FLB Mod rommal kapcsolatos cikkeink: Béta3, Béta4, Béta5.1










Betöltés...
2010. július 30. péntek - 10:50
@ llaszlo Vigigtúrtam a MoDaCo-t, de nem találom. Segítenél?
2010. július 8. csütörtök - 11:58
Tényleg jó kis rom. Viszont elállítottam az eredeti háttérképet és nem találom. Valaki nem tudja, hol lehet? /system/media/hw_image/wallpaper alatt nem találom. Ha valakinek megvan külön, feltenné valami megosztó oldalra? Köszi!
2010. július 5. hétfő - 11:35
@ llaszlo Küldöm a megoldást, amit ígértem. Az első link az eredeti változat javítása, míg a második a Sygic10 szoftver.
2010. július 3. szombat - 22:38
@ llaszlo “Kész az LCR v1.8 update1 a blogomról letölthető. Az itcafe Pulse fórumán megtalálod.”
Feltettem. Eddig szüperül működik. teszt rövidesen.
2010. július 3. szombat - 15:07
@ Jules Még nem kaptam vélaszt, hogy miért.
2010. július 2. péntek - 22:04
Megjött az Sygictől a levél az upgradehez. Az upgrade oldalon product kódot kell megadni, de azt nem kaptam az előre-aktivált kártyás Sygichez…
2010. július 2. péntek - 18:12
@ Igen.
2010. július 2. péntek - 17:51
Megoldva.
2010. július 2. péntek - 17:14
@Gyurci: Remek. Én is abban reménykedtem, de nem megy.
A ddms-el?
2010. július 2. péntek - 16:13
@ llaszlo Az Android SDK segítségével.
2010. július 2. péntek - 13:27
@Gyurci, mivel csinálsz képeket a telóról? Mert már sokmindennel próbáltam, de vagy nem működik, vagy csinál 1-2 képet és utána behal.
2010. július 1. csütörtök - 17:15
Kész az LCR v1.8 update1 a blogomról letölthető. Az itcafe Pulse fórumán megtalálod.
2010. július 1. csütörtök - 16:21
@ llaszlo Van egy frissített szoftver, csak nam tudom hogy kiadhatom-e. Sajnos keddig várnod kell. A Sygic frissítés az kártyacseréval működik, tehát nem tudod letölteni.
http://navigyurci.hu/2010/06/24/hogy-is-van-ez-lehet-a-sygic-szoftvert-frissiteni/
2010. július 1. csütörtök - 15:55
@Gyurci: Mi a helyzet a Sygic-cel? Írtad, hogy küldtek valami megoldást neked. Tényleg újabb magyar térképet honnan tudok letölteni?
Mert a sygic honlapján nem találtam meg.
2010. július 1. csütörtök - 11:36
@ llaszlo Én csak annyit vettem észre hogy eltűnt a vele kapcsolatos fc.
2010. július 1. csütörtök - 11:04
Feltettem az ADW-t és fél nap után azt mondom, hogy Launcher Pro-nak az alap kinézete és néhány funkció jobban tetszik, de az ADW sokkal, de sokkal jobb.
Sokkal több funkció van benne, jobban konfigolható stb. Én mindenkinek azt javaslom, hogy próbálja ki. Egy gondom volt csak, hogy állandóan kilépett és újra betöltötte magát. De amióta újraindítottam a telót azóta normálisan működik.
2010. július 1. csütörtök - 06:54
@lllaszlo Ááááááá… Néha aludni is kell.
2010. július 1. csütörtök - 06:53
@ llaszlo Köszi.
2010. július 1. csütörtök - 01:58
Bakker. Meg van mi volt a gond a 9-es Sygic-cel. Nem volt benne a magyar térkép a Maps mappában. Ez most esett le.
2010. július 1. csütörtök - 00:11
Verzió: 8.06
Térképver: 7.80
2010. június 30. szerda - 23:54
@ llaszlo Emlékezetem szerint Beállítások/Névjegy.
2010. június 30. szerda - 23:52
@ Jules Megkaptam, köszönöm.
2010. június 30. szerda - 22:29
Tudom, de ezen legalabb mukodik a navi. Ha meg lesz a megolldas a problemara, akkor rogton teszem fel az FLB-t (a zsebemben van egy 1GB-os kartya amin minden szukseges rajtaa van az upgradehez….)
2010. június 30. szerda - 22:12
@Jules: Azért az MCR 1.7 és bármelyik 2.1-es ROM között ég és föld a különbség. Elég nagy visszalépés az 1.7 bármelyikhez képest.
2010. június 30. szerda - 22:10
@Gyurci a térképverziót hol tudom megnézni?
2010. június 30. szerda - 21:46
Átküldtem a downgrade menetét. Ha fent van a T-s 1.5, akkor már mehet rá az MCR 1.7 is és rendesen fog működni.
2010. június 30. szerda - 20:53
@ llaszlo Milyen térképverzió?
2010. június 30. szerda - 20:52
@ llaszló Van új szoftver (mármint térkép nélkül), de nem tudom hogy kiadhatom-e a linket. Pici türelmet.
2010. június 30. szerda - 20:48
@ llaszlo De neki működik minden.
2010. június 30. szerda - 20:21
Kipróbáltam ma újra a Sygic 10-et úgy, hogy ADW-t indítottam előtte.
Egyrészt találtam benne egy szerintem elég súllyos hibát: be akart vinni egy egyirányú utcába szemből.
Másrészt van egy 20 méteres tévedése amit máshol is írtak Viszont ADW-vel tényleg gyors.
2010. június 30. szerda - 19:34
Szerintem csak feldobta a hivatalos 1.5-öt. Nálam nem ment a touch amikor az 1.7-et feltettem.
2010. június 30. szerda - 18:02
@ Jules Esetleg leírhatnád, hogyan lehet tutira visszaállítani 1.5-re. Mondjuk e-mailben? Szívesen kitenném, hátha másnak is jól jön a segítség.
2010. június 30. szerda - 16:31
Mar keso…
Visszaraktam a T-s 1.5-tel megy, utana felkerult a T-s 2.1 amivel muholdtalalatra FC…
Most MCR1.7-tel hasznalom…
Azert varom a megoldast, mert a 2.1-es rom jobban tetszik…
2010. június 30. szerda - 14:30
@ Jules, @ llaszlo Megérkezett a megoldás a Sygic-től, most tesztelem. Ha megvagyok, kiteszem.
2010. június 30. szerda - 14:20
@Jules: Nehogy visszatedd az 1.5-öt semmi értelme. Ráadásul nem fog menni a touch és az nagy szívás. Egyszer véletlenül rossz fájlt flasheltem egy 1.5-ös rendszert.
Nekem sikerült újra működésre bírni a 10-est. Volt egy teljes backupom az SD-mről. Mindent visszamásoltam úgy ahogy előtte volt az SD-n. Utána a telóra is vissza tettem az utolsó működő backupot. Ekkor az első indításnál még nem indult el, de újra telepítettem és most már megy.
Ha még rájövök arra, hogy mitől lassul be és ezt kiküszöbölöm akkor jó lesz ez.
2010. június 30. szerda - 10:30
@ Okés. Szóltam a Sygic-nál, utánanéznek, és jelzik mire jutottak.
2010. június 30. szerda - 08:49
@Gyurci
Szia!
En ezzel kezdtem (T-s 2.1 + eredeti Sygic 9), de nem volt hajlando elindulni, csak FC…
Ezert ment fel gyorsan az FLB, mert memoria szukere gyanakodtam…
Ami meg bezavarhat, hogy MCR1.7-rol lett T-2.1-re upgradelve. Ha lesz egy kis idom, akkor megprobakozok a T-1.5 downgrade, T-2.1 upgrade, FLB5.1 sorozattal, ugy, hogy minden flasheles utan tesztelem a Sygicet…
2010. június 30. szerda - 04:35
@ llaszlo Ilyen velem is előfordult már.
Mást csinált a kezem, mint az agyam.
2010. június 30. szerda - 04:31
@ llaszlo Nekem betölt, elindul azután elszáll FC-vel. Esetleg valaki, akinek GXÁRI 2.1+eredeti Sygic9 próbára lehetősége lenne?
2010. június 30. szerda - 01:10
Elnéztem és véletlenül a 9-est telepítettem újra és újra. De most újra rakom az egész ROM-ot. Mert megint változtattam rajta valamit.
2010. június 29. kedd - 22:34
Vissza tettem egy backup-ot és megint ugyanazt csinálja a sygic. Tehát az SD-re telepít valamit ami miatt nem működik rendesen.
De nem tudom, hogy mit.
2010. június 29. kedd - 22:11
Nekem 9-esem van. Akkor dob FC-t ha lát műholdat (nem kell neki pontos pozíció). Ha le van kapcsolva a GPS vevő, vagy le van teljesen árnyékolva, akkor gond nélkül fut a program. Próbáld ki kikapcsolt GPS vevővel.
2010. június 29. kedd - 21:36
Sygic 10: Vissza tettem de most ez sem tölti be a térképet. Na ez remek.
Lehet, hogy újra felrakom az egész rendszert és lementem sygic nélkül. Aztán lehet tesztelni.
2010. június 29. kedd - 20:24
Még annyit a Sygic-hez, hogy előtte fent volt a 10-es ha ez számít valamit.
2010. június 29. kedd - 20:20
Nem vagyok én programozó, csak egy kicsit értek pár dologhoz a számítógépet illetően. Meg utána olvastam a dolgoknak és ezeket összerakva hoztam össze azt a pár dolgot amiket leírtam, meg megcsináltam. Nem nagy dolog ez, bárki meg tudja csinálni aki rászánja az időt, hogy elolvasson pár howto-t. Akár az enyém alapján is tud bárki saját ROM-ot összedobni.
2010. június 29. kedd - 20:16
@Gyurci: Nálad a Sygic 9 működik a Pulse-on? Nálam nem tölti be a térképet. Így nem fogom megvenni. A 10-es dög lassú a 9-es meg nem működik.
2010. június 29. kedd - 17:27
@ llaszlo Hát csináld meg! Tőled kitelik.
2010. június 29. kedd - 16:57
Már régen néztem az ADW-t tényleg sok beállítás van benne. De az LP-ben olyan jó alul az a 15 app vagy bármi amit oda tudok tenni. Az nagyon hiányzik. Meg alul a kinézete sem olyan jó, mint a LP-nak.
A kettőből nagyon jó Launchert lehetne csinálni.
2010. június 29. kedd - 13:41
@ llaszlo Van néhány már az oldalon, de a 2.1-es rommal a navigálás még hátravan. Rendben!
2010. június 29. kedd - 13:40
@ llaszlo Én meg elvesztem a settingsben.
Hiába, nem vagyunk egyformák.
2010. június 29. kedd - 12:23
Szerintem a 2.1-es ROM-nak nem teljesen jól működik a GPS drivere…
2010. június 29. kedd - 10:50
@Gyurci itt lenne már az ideje egy Pulse-os navis tesztnek.
Melyik, hogy fut rajta milyen home-on meg ilyenek.
2010. június 29. kedd - 10:48
Most feltettem az ADW-t és elindítottam a navit. Nálam az sem lép ki közben. Igaz most nem tudom tesztelni, hogy milyen gyors de az LP-vel tényleg lassú volt. Sőt a Sygic 10-re sokan panaszkodtak, hogy pl téved 20 métert ezt ma én is tapasztaltam.
PEdig ezt akarom megvenni.
2010. június 29. kedd - 10:30
Az a gond a LP-vel, hogy nem lép még akkor sem ha kevés a memória. Csak valami extrém alacsony memóriánál. Pedig ki kellene lépnie. Elvileg. Remélem javítják.
Meg az oldalragörgetéstől rosszul voltam amikor kipróbáltam az ADW-t
Nekem az ADW azért nem tetszik, mert kevésbé configolható. Én alul mind a 15 appot kihasználom.
2010. június 29. kedd - 09:14
Memória használat mint olyan mond valamit?
2010. június 29. kedd - 09:13
llaszlo
Igen egy két dolgot próbáltam lekapcsolni pld.az auto élfordítást nem raktam plusz appokat alul az indító sávba de igy is valami miatt nálam csak az eredeti és az ADW homeval mennek a navigációk tökéletesen (újratervezés,késés,szaggatás)
Hozzá kell tennem,hogy ezek a problémák csak navigációknál jelentkeznek amúgy tökéletes.
2010. június 29. kedd - 09:01
@szaboknak: LauncherPro settingset nézegetted?
2010. június 29. kedd - 08:14
@ szaboknak Köszi a tapasztalatokat. Bevallom nekem is jobban tetszik az ADW, de aránylag sokszor hisztizik, és ez nagyon zavar. Viszont a Pulséval csak teszteléskor navigálok.
2010. június 29. kedd - 07:40
Én személy szerint nagyon sokat használom navigálásra a pulsét és azt tapasztaltam,hogy a launcerpro-val nagyon belassul mindegyik navi.Most az ADW-s r5.1 van fent amivel tökéletes viszont azt észrevettem mikor kilépek a naviból,hogy az ADW bizonyos funkciói be vannak zárva pld.az indító ikonok eltűnnek az alsó sávból ami hamar vissza is töltődik(lehet pont emiatt gyorsabb mint a launcerpro-val).
Az tuti én akárhány launcerpros verziót feltettem mind jobban megfogta a telót ami leginkább a navigációknál jelentkezik szaggatással,késéssel és nagyon belassul.
2010. június 29. kedd - 06:40
@llaszlo Köszönöm. Penge vagy.
2010. június 29. kedd - 02:55
@Gyurci: Az FLB r3 és az r5.1 között csak annyi a különbség, hogy az r5.1-be benne van még pár widget meg app. Szóval az r3 az LPro-s az r5.1 meg ADW-s. De majdnem ugyanaz a kettő.
2010. június 28. hétfő - 22:06
@ andreasz_1 Gratulálok, és mindenki nevében aki segített, szívesen!
2010. június 28. hétfő - 21:56
Feltettem ezt a romot és rendesen müködik,még az igo is rá ment
Köszönöm nektek a segitséget.
2010. június 28. hétfő - 21:47
@ llaszlo Az 5.1 az nagyon jó kis rom. Csak abban nem vagyok biztos, hogy az ADW, vagy Launcher Pro lenne hozzá a jobb. Remélem más is ötletel, rajtam kívül veled.
Több szem…
2010. június 28. hétfő - 21:45
llaszlo Ok. Akkor jó.
2010. június 28. hétfő - 21:44
@ trion Szívesen.
2010. június 28. hétfő - 21:09
Van igény egy Paul féle ROM mod-ra?
Egy kis magenta marad benne az igaz. Nem lehet teljesen kiirtani. De ahhoz sokkal több Framework van, mint a vanillahoz.
2010. június 28. hétfő - 21:04
@Gyurci: Tök mindegy a két rom ugyanaz.
2010. június 28. hétfő - 21:01
Köszi a linket
2010. június 28. hétfő - 20:20
@ viragk Tényleg jó. Nekem is tetszik.
2010. június 28. hétfő - 20:20
@ trion Innen letöltheted.
2010. június 28. hétfő - 20:19
@ llaszlo nekem különleges a telefonom. De ezt mindíg is mondtam.
2010. június 28. hétfő - 20:18
@ llaszlo Szerintem meg van:
“LCR V1.8
LCR V1.8 + Better Terminal
A második zipben a ROM mellé mellékeltem egy Better Terminalt is, mert ezt sehogy sem lehet a ROM-ba integrálni (Hibaüzenettel leáll) vagy a marketről is le tudod tölteni.”
Szóval én azt tettem fel ami mellé NEM volt Better Terminal.
2010. június 28. hétfő - 20:14
@trion: itcafe-n a Pulse fórumán megtalálod.
@Gyurci: Tesztelted már a Sygic 10-et Pulse-on? Mert többen panaszkodnak, hogy akár 20 métert is téved. Én még nem nagyon próbáltam, de eddig nem tapasztaltam ezt.
Ezt akarom majd megvenni. És nem túl jó jel a 20m-es eltérés.
2010. június 28. hétfő - 20:09
Nekem ez az FLB béta5 nagyon bejön.
A béta3 is nagyon jó volt. Nem tudom, hogy lehet-e ezt űberelni.
2010. június 28. hétfő - 18:35
helló llaszlo honnan lehet letölteni a romodat?
mert szívesen kipróbálnám
2010. június 28. hétfő - 18:05
Eddig több, mint 100-an töltötték le a ROM-omat és senki sem panaszkodott folyamatos FC-kre.
2010. június 28. hétfő - 18:03
@Gyurci: Nincs külön better terminalos változat, mert az nem megy oda is írtam.
Nálad elég érdekes hibákat produkálnak a ROM-ok. Eddig mindenhonnan az jött vissza, hogy frankón működik.
2010. június 28. hétfő - 16:56
@ Gyurci
Köszi a linket! Hasznos infók vannak összegyűjtve. Nem szívesen downgrade-elnék, mert tetszik a 2.1-es rom…
Sygic honlapján viszont hírdetik a 9-es “lifelong license”-es Mobile Maps ingyenes upgrade-jét 10-esre. Gyorsan regisztráltam is. Csak azt nem tudom, hogy a “Pre-activated SD card”-os Sygic-em megfelel-e a “lifelong license” feltételnek…
2010. június 28. hétfő - 15:28
@ llaszlo Feltettem. Nálam elég kevés dolog megy úgy ahogy szeretném. Az android.process, és a com.android.phone is elég akaratos. A Better Terminál nélküli 1.8-at tettem fel. MFLOPS 2.146. Az új tárcsázó nem tárcsáz, viszont FC van.
Sajnos ez nálam nem vált be. Természetesen wipe volt telepítés előtt. Sajnálom.
2010. június 28. hétfő - 14:52
@ llaszlo Most kúszik fel az 1.8-as romod.
2010. június 28. hétfő - 14:48
@ Jules Kipróbáltam egy eredeti Sygic Mobile-lal, de nálam sem müködik. Holnap rákérdezek.
2010. június 28. hétfő - 14:23
@ Jules Az 1.7 szerintem sehogy. A T-Mobile weboldalán kint van, hogy downgradelni nem tudod. Illetve valahol olvastam egy módszert a MoDaCo-n, de nem próbáltam még.
“A 2.1-es szoftverre történő átállás esetén az 1.5-ös verzióra történő visszaállításra nincs lehetőség.”
2010. június 28. hétfő - 14:20
100. @ Jules Rögtön kipróbálom.
2010. június 28. hétfő - 14:18
@ fioglenu Kipróbálta, egy sima újraindulás nálam 52 mp z 5.1-es romal. Viszont nekem a Launcher Pro van feltéve.
2010. június 28. hétfő - 14:14
Bár most a FLB van fent, de ha nem sikerül a Sygic-et beüzemelni, akkor downgradelnem fog kellenem…
MCR 1.7-et hogy lehet visszarakni?
2010. június 28. hétfő - 14:12
@Gyurci
Köszönöm!
Csináltam a Sygic kártyára EXT2-őt. Működik rendesen. De sajnos a Syigic FC-vel elszáll. Már annyit sikerült kiderítenem, hogy nem memória szűke miatt csinálja. Ha le van tiltva a GPS vevő, akkor elindul a program, ha be van kapcsolva a GPS vevő, de nincs vétel, akkor is. De ha van vétel akkor FC…
A Speedometer-t használom még, ami működik, de elég pontatlanul mutat (30..40%-ot ugrál a valós érték körül).
MCR 1.7-tel nem voltak ilyen gondjaim, de az összes 2.1-es rommal ezt csinálja.
Van valami ötleted?
@ Mounteen
Nekem is van vele gondom…
2010. június 28. hétfő - 12:22
@ fioglenu Tényleg lassan bootol. Engem azért nem zavar, mert nem szoktam kikapcsolni (ritkán) a telefont.
2010. június 28. hétfő - 12:21
@ bodnarieger Akkor jó.
Mert nem értettem milyen “buta” recoveryről beszélsz.
2010. június 28. hétfő - 12:18
Sikerült!!!
2010. június 28. hétfő - 12:06
Sziasztok!
Fölraktam ezt a ROM-ot, és szép és jó csak most 1p50mp-t bootol a teló… Eddig egyik rom sem csinált ilyet. Viszont utána már gyors. Csak ne fusson az időjárás-jelentős óra
Viszont amin meglepődtem, hogy meg vagyok lepve, mert meg voltam győződve róla, h az előző ROM-on (HW RMB 2.1 R7B) nem ment az app2sd. Ehhez képest a mindenféle wipe után ez az új rom lazán fölszedte az összes régi progit!
2010. június 28. hétfő - 12:02
Szaboknak kösz a gyors választ! (34-es hozzászólás) De sajnos nem sikerült az okosabb Amon Ra Recovery -t felgyalulni a gépre. A pc látja a telót. A dosos ablakban ki is írja az okét, de a telefon indításával az eredeti kék háttér és a buta recuvery látható. Ezen pedig nem lehet megcsinálni a frissítést! VALAKI! HELP!
2010. június 28. hétfő - 08:38
@ Mounteen Eddig próbáltam, de nem tapasztaltam hibát. Igaz, csak asztalon…
2010. június 28. hétfő - 07:16
@Gyurci Végülis nálam is működik a dolog csak bizonytalan a működése. Van hogy nem hajlandó látni a holdakat, utána meg van hogy igen. pedig a helyzetem nem változtattam meg.
2010. június 28. hétfő - 07:00
@ Mounteen Nálam működik.
2010. június 28. hétfő - 06:57
@ joci
Akkor jó.
2010. június 28. hétfő - 06:57
Pontosabban nem minden esetben akar működni. Most is csak egy restart segített rajta…
2010. június 28. hétfő - 06:52
Nálatok sem megy a GPS?
2010. június 28. hétfő - 00:12
@Gyurci mazohita vagyok ilyen szempontbol már tele raktam de egy kis újratelepítés nem veszi el a kedvem
2010. június 27. vasárnap - 21:16
bodnarieger
Itt:
http://navigyurci.hu/2010/01/10/t-mobil-pulse-frissites-hogyan-telepitsd/
és itt:
http://logout.hu/bejegyzes/coolboy323/t-mobile_pulse_2_1_mcr-re_frissitese/friss.html
2010. június 27. vasárnap - 20:48
Sziasztok! Boldog tulaja vagyok egy Pulse-nak. 2.1 van rajta. Eredeti T-Mobilos. Ezt lehet valahogy cserélni? Igazából az a bajom vele,hogy kevés a szabad rendszer memória. Láma vagyok. Valaki leírná lépésről lépésre, hogy kell (ha lehet)! Kösz:BI!
2010. június 27. vasárnap - 20:08
@ Joci ha ezt szeretnéd, akkor ne nagyon lakd be az új romot, mert újra fogod telepíteni.
2010. június 27. vasárnap - 20:05
@ andreasz_1 Nem. Csak rootolt romon működik, és azon sem mindegyiken.
2010. június 27. vasárnap - 19:59
Na látom ibizefrenki, hogy felment bár már írtad nekem délután is én is köszönöm a sok hasznos információt mindenkinek! most nekem is ez a rom van fent, majd ha valakinek lenne kedve elmondhatná hogyan lehet az sd kártyára telepíteni de bármilyen linknek is nagyon tudok örülni és ha baromságot kérdeztem most nézzétek el nekem most kezdem én is a popszakmát
2010. június 27. vasárnap - 19:38
A fene egye meg
2010. június 27. vasárnap - 19:15
andreasz_1: nem sajna
2010. június 27. vasárnap - 18:38
Gyurci csak egy buta kérdés.
Nem lehet megoldani hogy megtartsam a gyári2.1 ROMot és mégis lehessen az SDre telepiteni?
2010. június 27. vasárnap - 18:06
@ ibizefrenki Nagyon szívesen! Jó a csapat
2010. június 27. vasárnap - 17:37
lehetett volna, ha nem 4-5x lett volna bent ugy, hogy basznak rá, és nem tettem volna fel rá a ROM-ot
2010. június 27. vasárnap - 16:50
Gyurci!
Neked is nagy köszi, hisz megy ez a Fórum és midenki segít a másikon! Ez a legjobb az egészben!Sajnos nem mindenhol ilyen jó kis “közösség” verbúválódik össze!DE a PULZOSOK
itt vannak
2010. június 27. vasárnap - 16:49
@ barii Nagyon sajnálom, csak szívsz azzal a vassal. A nem hall, nem beszél az egy alaplapcsere előjele is lehet.
2010. június 27. vasárnap - 16:47
nem szereted, nem használod, amikor nem kell, amikor kell, akkor viszont tudod, van app2sd:)
neked nem szokott igy eltűnni a kép időről időre? k idegesítő. És továbbra is szarul hallom, amit mondanak, meg ők is engem. Nagy vétel volt.
Ha lenne Desire T-nél, lehet beszereznék egyet a közeljövőben, de nem, iphone mellé gondolom nem akarnak konkurenciát. Bezzeg a másik 2 szolgáltatónál van.
2010. június 27. vasárnap - 16:40
@ barii Igazad van, de nem szeretem. Szerencsére leginkább vezeték nélküli interneten böngészek, és ott nem számít.
2010. június 27. vasárnap - 16:39
@ barii Talán lehet, hogy ez egyedi hiba. Csak most, csak neked!
2010. június 27. vasárnap - 16:38
@ trion Akár. Nem tapasztaltam ilyet, egyik rommal sem.
2010. június 27. vasárnap - 16:37
gyurci: opera:) tized annyi adat letöltése nem mindegy
2010. június 27. vasárnap - 16:36
a nevek görgetése szaggat, marketben az appok görgetése szaggat, de a legidegesítőbb, amikor 10 másodpercig nem történik semmi
nem szabadott volna megvenni ezt a szart, máskor van is annyi eszem, hogy várjak teszteket, de most elkapott az android láz. Már bánom.
2010. június 27. vasárnap - 16:35
@ ibizefrenki Nagyon szívesen! Örülök, hogy sikerült. És köszönöm azoknak a folyamatos segítségét, akik helytálltak a kommentek között, és segítettek akkor is, amikor én nem voltam elérhető (llaszlo, barii). Nyaralni voltam a héten, és a DJuice internet olyan szar volt Szárszón, hogy gyakorlatilag csak reggelente 5-8-ig volt aránylag normális net…
2010. június 27. vasárnap - 16:33
@trion csak ezt tapasztalom.
2010. június 27. vasárnap - 16:32
@ barii A particionálás előtt mindenképpen szükséges egy mentés készítése! Hogyha használni akarod az a2sd-t, akkor particionálás UTÁN másold fel rá az update.zip-et.
2010. június 27. vasárnap - 16:30
@ barii Nagyjából ez az egyetlen lehetőség. Ja, vagy kihúzod az usb-t frisítés közben.
2010. június 27. vasárnap - 16:29
@ ibizefrenki Szeencsére a Pulse-t nem olyan könnyű “elcseszni”. Menü+Piros gomb+Power, majd a megjelenő recovery listából a Flash Zip for SD card.
2010. június 27. vasárnap - 16:24
@ barii Mi szaggat, mikor? A Béta5 is nagyon gyors, meg az llaszlo féle romok is. Nálam nem szaggatott egyik sem. A Market első kinyitáskor valóban lassú, de emlékezetem szerint minden romon, ami az utobbi időben megfordult a kezemben.
2010. június 27. vasárnap - 16:22
@ ibizefrenki Milyen két fájlt tettél fel?
2010. június 27. vasárnap - 16:15
@ ibizafrenki Vedd ki az akksit nyugodtan. Nem lesz semmi baja.
2010. június 27. vasárnap - 16:11
Helló
Ti nem tapasztaltatok olyasmit hogy a telefon szörnyen belassul csak úgy spontán?
Leteszem kb 2-3 óramulva kéne telefonálnom, és olyan lassú lesz hogy rábökök a menüre és egy olyan 30 mp-t gondolkodik. Szeritetek egy wipe megoldhatja?
2010. június 27. vasárnap - 15:52
Gyurci csak egy buta kérdés!
Nem lehet megoldani hogy megtartsam a gyári2.1 ROMot és mégis lehessen az SDre telepiteni?
2010. június 27. vasárnap - 11:34
Gyorsabb a készülék és nem akad annyira. Bár még csak most álíthgatom, de majd írok a kommenteket
Ez jobban és “ruganyosabb” tűnik .DE majd később meglássuk. A szabad hely:43.62 mega!Ráfér egy navi! jeee
CoPilot volt nekem, de kicsit akadt, bár 15 megát evett. Szerintetek?
2010. június 27. vasárnap - 11:29
na az az egy két magenta szinű folt zavart legkevésbé. A sok magenta polos langyi után már megszoktam
2010. június 27. vasárnap - 11:26
naaaaaaaaa Végre:D Elindult!!!!!!! nem az a csúnya magenta hanem vérbeli droid
Köszi GYURCI,BARI!!
2010. június 27. vasárnap - 11:19
amúgy : lehet olyan elsó gombokat varázsolni valahogy, amilyen a béta4-ban van? hogy tárcsázó, névjegyek, programok, sms, böngésző legyen alul, pl az asztalokat jelző pöttük helyett?
Költői kérdés: miért nem megy vissza középső asztalra vissza gomb nyomására?
2010. június 27. vasárnap - 11:17
innentol nem nehéz. ha az sd kártyát be tudod tenni gépbe telo nélkül, akkor: Pírticionálás: 0 swap, x mértű ext2, a többi a tároló lesz. Aztán wipe, aztán az sd be a gépbe, és a tárolós területre felmásolod az update.zip-et
ha nem, akkor ne perticionálj elotte, mert nem tudod vissza tenni az update.zip-et. Utólag particionálásrol kérdezd azt, aki már csinálta
2010. június 27. vasárnap - 11:14
bari bejött!!!
maradj onlány
2010. június 27. vasárnap - 11:13
naaaa bejött a recovery!!!!!
2010. június 27. vasárnap - 11:12
amúgy mindenhova írják, hogy ez meg az bajt csinálhat, de szerintem ez annyira trivi, hogy egyetlen módon lehet bajt csinálni, ha egy folyamat közben áramtalanít az ember gyereke
2010. június 27. vasárnap - 11:10
“bár ha jól emlékszek akkor nem futott végig a superboot ill. a a másik progi”
“superboot és a anorecovery lefutott és a gépen ki is írta hogy ok”
most akkor mi van?
csatlakoztatod a telot, bejön a kék képernyős cucc. elindítod a 2 bat fájlt egymás után, felvillan a konzol mindkét esetben, aztán be is zárja. A telefonon nel látszik semmi. Aztán akksi ki, és 3 gombos menüs bekapcsolás
ha urra elinditod a bat-okat, az bajt nem fog csinálni, én is indítgattam párszor, amikor bénáztam:D
biztos, hogy jol nyomtad a sorrendet? ugy értem, piros és menü lenyimva tartása, és csak utána hosszan a bekapcsoló
2010. június 27. vasárnap - 11:00
superboot és a anorecovery lefutott és a gépen ki is írta hogy ok
majd kikapcs, és menü piros be gomb
felvillan a T-bobile felirat meg utána az android, de aztán semmi.FEliratok elmennek de hátérvilágítás van…Nagyon elcsesztem?
2010. június 27. vasárnap - 10:27
@ Jules
http://logout.hu/bejegyzes/darkbyte/modaco_rom_telepitese_t-mobile_pulse-ra/hsz_1-50.html
ha ez alapján csinálom az ok?Kicsit össze vagyok most zavarodva.
A superboot az rootolja a készüléket és az amon Ra recivery pedig egy új “rendszer setup” szerűség ahol lehet a telón okoskodni. Mint a pc-n a setup? kb?
A Wipe-al lehet törölni mindent majd a falsh… -vel pedig újratenni a ROM-ot?
2010. június 27. vasárnap - 10:12
bár ha jól emlékszek akkor nem futott végig a superboot ill. a a másik progi. de amit Gyurci írt hogy nem szükséges (superboot) azt lehet el sem kellett volna indítani?ha újra végrehajtom a folyamatokat, akkor nem okozok gondot a telónak?
2010. június 27. vasárnap - 09:55
amúgy alapvetően én nem látom a nagy csodát a gyárihoz képest. Amikor behozza a programokat, nem szaggat be, van app2sd, ami musthave, de pl fekete képernyős 10 másodperc ugyanúgy van, a névjegylista és a merket lista ugyanúgy lassú és szaggat
Amúgy azt nem értem, hogy mikor felteszem a romot, akkor még sz asztalváltás is szaggatott. Aztán jobb lesz… Ez mitől lehet?
2010. június 27. vasárnap - 09:52
@llaszlo: Ha már igy bele lendültem:) Te ROM-od ugy körvonalakban miben különbözik ettől?
2010. június 27. vasárnap - 09:51
ha jol tudom, a superboot rootol, vag ymi, a lényeg, hogy ha elindult magátol, akkor sztem tul hamar tetted vissza az akksit. Elvileg kikapcsolt állapotban marad, a menus bekapcsolást csinálod, és akkor elő jön a menü, ahol particionálharsz, wipe-olhatsz (többieket kérdezem, itt melyikeket szoktátok) és ram from sd
2010. június 27. vasárnap - 09:39
Köszi
levettem az aksit és vissza és a teló magától elindult és a szokásos cucc jött be. Megy mintha misem történt volna. Ezzel az előbbi akciómmal rootoltam? Vagy mi történt?
2010. június 27. vasárnap - 09:32
vedd le az abbsit, 10 sec, tedd vissza, és utána menüs bekapcs:)
2010. június 27. vasárnap - 08:15
Aksit nem merem levenni,mert olvastam hogy akkor alaplapcsere :S valami ötlet? csak az előbb leírt kék háttér van és rajta a fent említett szöveg… Ilyenkor milyen lassan telnek a percek… :S
2010. június 27. vasárnap - 08:05
Szerintem megfagyott a teló :S ajjajj :S
Pedig mindent a megadottak szerint csináltam…
2010. június 27. vasárnap - 07:57
Hi!
Gondoltam felteszem a telóra a rom-ot. Elindítottam a két fájlt és teló bekapcs a megfelelő módon.Elindult a folyamat, de megállt. e
Kiíraj hogy :
Serila Number:UNKNOW
ptn 0 name=’boot’ start=304 len=20
ptn 1 name=’system’ start=324 len=880
ptn 2 name=’userdata’ start=1204 len=642
ptn 3 name=’cache’ start=1846 len=160
ptn 4 name=’recovery’ start=2006 len=38
ptn 5 name=’misc’ start=2044 len=4
Próbálta a menü+piros gomb+bekapcs, de semmi.Nem mertem lehúzni a gépről!Mit csináljak???Valaki?
2010. június 27. vasárnap - 04:57
@ llaszlo Mit linkeltél? Mégegyszer lehetne?
2010. június 27. vasárnap - 02:04
oh:)
kösz
2010. június 27. vasárnap - 01:59
Mára már nem. Már rég aludnom kellene.
PIROS+MENU+POWER?
2010. június 27. vasárnap - 01:56
@llaszlo kérlek, nem tudnál segiteni?
esetleg msn
barii axelero hu
2010. június 27. vasárnap - 01:55
@Mounteen: Az itcafe-n megtalálod a Pulse fórumban.
Korábban itt is linkeltem, de még nincs engedélyezve a hozzászólás.
2010. június 27. vasárnap - 01:41
na most vagyok beszarva, mert a piros-fel-bekapcs-ra azt írja egyből, egy pillanat alatt, hogy update fail
2010. június 27. vasárnap - 01:30
ige,n fordítva.. a fel a le, a le a fel
2010. június 27. vasárnap - 01:28
Akkor mi van, ha piros-fel(?)-bekacs után kék cucc, akkor feltettem a superboot-ot és az Amonrarecovery -t, utána bekapcsolásnál, vagy piroc-le(?)-bekapcs esetén a t-mobile logo, majd az android logo után fekete képernyő, de azért világít, és bel fent esetleg néha felvillan a kuzror egy pillanatra, ha nyomkodom?
2010. június 26. szombat - 23:27
llaszlo : Merre lelem a blogodat? kiváncsivá tettetek
2010. június 26. szombat - 19:32
@ Wincmd Igen.
2010. június 26. szombat - 19:23
nekem is most 30 mega körül van igo-val meg egyebekkel, szal akkor elvileg müxik
2010. június 26. szombat - 19:09
@ Gyuri Akkor jó az. Az iGO nem települ az sd-re.
2010. június 26. szombat - 18:45
(amúgy én 30megánál járok,úgy, hogy fent az igo meg egy rakat szemét
) )
2010. június 26. szombat - 18:44
nálam is 512 van ext2re,nekem mindegy-16 gigás a kártya..
llaszlo, nem a véglegest tettem fel,hanem amit hajnalban postoltál. mi változott?
2010. június 26. szombat - 18:26
512 mega ext2? Az rengeteg Először én is akkorát csináltam aztán rájöttem, hogy a 256 is bőven elég. Sőt szerintem még a 128 is.
Még 1.5-nél amin iszonyat sok cucc volt fent kb 150 app annál sem foglalta el az 512 felét sem.
De a 2.1-ben meg mégjobb a helykihasználás ilyen téren.
2010. június 26. szombat - 18:08
@ llaszlo Tudom.
2010. június 26. szombat - 18:07
@ ibizefrenkie A superboot (szerintem ez már a rom része), illetve az amonrarecovery alkalmazást a számítógépre nem kell telepíteni. Egy *.zip fájl. KIcsomagolod, és a *.bat fájlt elindítva települ a telefonodra. Nem fogja kiírni hogy “ok” mint régen, ugyanazt a kék boot képernyőt fogod látni. De a Menü+Piros gomb+Bekapcsológomb megnyomása után, a Recoveryben találod magad.
2010. június 26. szombat - 18:00
@ ibizefrenki Igen.
2010. június 26. szombat - 17:59
@ Wincmd. Az hogy működik-e az ext2-d, az akkor derül amikor telepíted a programjaidat. Hogyha a memóriába telepít (nagyon fogy az 54 mega), akkor nem, egyébként pedig igen.
2010. június 26. szombat - 17:58
@ Wincmd Az már valami..
2010. június 26. szombat - 17:57
@ bonty Köszönöm.
Láttam már van javítás, előbb kipróbálom azt.
2010. június 26. szombat - 17:56
@ Jules Szia. Először mentsd el a Sygic kártyát, ezután particionáls, én a swapot nullára, az ext2-t 512-re szoktam állítani. Ezután másold vissza a mentést.
2010. június 26. szombat - 17:55
Nekem még nem volt Android bill FC.
Az az egy ami viszonylag sokszor előjön, minden ROM-nál.
Melyiket tetted fel? Mert kb 1 órája tettem ki a véglegest a blogomra.
2010. június 26. szombat - 16:42
@llaszlo feltettem a romodat, nagyon bejön. Egy fc-m volt, android bill… de nem csináltam factory resetet csak dalvik wipe-ot. szuperul megy. Fólia valakinek?
2010. június 26. szombat - 16:25
A modacon már kreáltak egy 2.2-es rendszert is, de azt még nem mertem feltenni.
2010. június 26. szombat - 16:18
Az a nagy fehér időjárás+óra nagyon szép. Csak megeszik kb 8-10 mega memóriát.
2010. június 26. szombat - 16:17
Kész a végleges LCR V1.8
http://logout.hu/bejegyzes/llaszlo/lcr_v1_8/friss.html
2010. június 26. szombat - 13:28
Nos!
Utána olvastam és ellenőrzés képpen leírom hogy csinálnám…
-a letöltött ROM-ot átmeásolni SD-re update.zip néven, majd telóba behelyezni.
-Superboot.zip 1.5-öst gépre telepíteni úgy hogy közben a teló a gépre van csatlakoztatva.
-Amonrarecovery 1.5.2.zip-et kicsomagloni és futtatni a gépen, miközben a teló a gépre van kapcsolva.
-Teló bekapcsolása (itt sima power on vagy a piros (Vége) a hangerő fel gomb nyomva tartása mellett a bekapcsológombot addig nyomni, míg el nem indul?? )
-Majd úgy olvastam hogy nem árt egy Wipe(törlés)
-És jöhet a Flash zip for SD card-ra katt és mászik fel a ROM!
Nos ez így mennyire korrekt?Tudom, elég láma vagyok, de nézzétek el, nem minden nap foglalkozok ilyennél és remélem igaz lesz a mondás…Szűz kéz…
2010. június 26. szombat - 13:24
ibizefrenki gyorsan okuljál és már írhatod is, hogy mire jutottál
Egyébként most mértem neocoreal a sima gyári 2,1 et futo időjárás widgettel és 23.7
2010. június 26. szombat - 12:32
A root-olás előfeltétele ennek a ROM-nak?
addig olvasok és okulok!!!
@Gyurci!Köszi és jövök még vissza
2010. június 26. szombat - 11:44
Nekem rom telepités után 57 mega szabad helyem volt igy h még semmit nem telepitettem rá. a cikkben ugy van h amellett h 20 progi fent van maradt közel ennyi. elképzelhető h nem látja az ext2-met?
2010. június 26. szombat - 11:38
neocore: 26,8 FPS időjárás widget nélkül
csak 1 naptá widgetem van az asztalon
2010. június 26. szombat - 10:05
Az adw launcher helyett pedig használhatsz bármilyen más launchert, ha az a hibajelzése zavar, ez nem a rom hibája gondolom, hanem egy adw bug.
2010. június 26. szombat - 10:05
Szia,
Itt találsz egy részletes leírást:
http://logout.hu/bejegyzes/darkbyte/modaco_rom_telepitese_t-mobile_pulse-ra/hsz_1-50.html
Nekem az MCR1.7 ment fel így.
Gyurci!
Nekem is lenne kérdésem:
Sygic Mobile programom van és szeretném mellette használni az A2SD-t. Eddig nem mertem a gyári Sygic kártyát újraparticionálni. Ha teszek rá EXT2 particiót is és a maradék FAT-ra visszamásolom a programot, akkor működőképes marad a navi?
Mekkora EXT2-es particiót érdemes csinálni?
Most T-s 2.1-es van a telefonon, de ezzel nem működik a Sygic, indulás közben FC…
Hamarosan FLB MOD lesz a vége…
2010. június 26. szombat - 09:44
@ ibizefrenki Szia. Ezeket olvasd el (2 rész), és utána amit nem értessz, azt elmondom. A 2.1-es romok kommentjeiben is le van írva szerintem a telepítés. Csak akkor kezdj neki, ha már tudod mit csinálsz.
2010. június 26. szombat - 09:00
Hahó!!
Gyurci!Segítséget szeretnék kérni, vagy más is válaszolthat. 2.1-es sima T-s ROM van a telóban, de már eléggé belassult és vannak olyan dolgai amik nem szimpatikusak, ám itt ez az FLB ROM. Szeretném feltenni a telóra, ám soha nem csináltam még ilyet. A kérés:Hogyan?
Hogyan kell root-olni, valamint hogyan kell rátenni az új ROM-ot?Ha van link, ahol ez megfelelően van taglalva, akkor azt is köszönöm!
Még soha nem mertem ezeket meglépni, de már elegem lett a kis helyből, hisz még egy navi sem fér fel pár hasznos segéd app. mellett.
Köszönöm – ibizefrenki