Navigáció, tesztek, és sok Android
FLB Mod Béta5.1. Az első frissítés
Ahogy az eddigi írásokból kiderül, az én készülékemen ezek a romok majdnem hibamentesen működnek. Ezért figyelni szoktam a MoDaCo idevágó fórumát, ahol örömmel láttam, hogy megjelent az első frissítés. Bár ez a szoftver megfelelően működik, azért kipróbálom hogy a frissítéssel érezhető-e valami változás.
Az eddig tapasztalt hibák száma elenyésző. A legtöbbet az Android billenytyűzet adja fel a harcot, és elvétve egyszer-egyszer az éppen aktuális launcher. Az ADW-vel kezdtem, mert zseniális, de később a néhány FC miatt kipróbáltam a Launcher Pro, és a végén az maradt. Ez szinte alig zargat üzenetekkel, hogy valami baja lenne.
A Sense felület működik az ADW Launcher segítsége nélkül is. Az update telepítése után kettő FC fogadott, az egyik a szokásos Android billentyűzet, a másik pedig az üzenetkezelő alkalmazás. A telepítés óta eltelt rövid időben, eddig nem bukkantak fel újra. A frissítést hasonlóan telepítjük mint a romot, az update.zip mappát felmásoljuk akártyára, majd a Recovery alól elindítjuk a Flash from SD Card opciót. Fontos, hogy a telepítés előtt készítsünk egy Nandroid backupot, és hogy ne “butítsuk” vissza a telefont, azaz ne wipe-oljuk.
Changelog:
- A Darktremor A2SD frissítve a 2.7-re Update3r1
- A boot.img kijavítva, megoldódtak az A2SD-vel kapcsolatos problémák (hála BigBearMDC-nek és tkirktonnak az XDA-nál)
- Bekerült a ro.HOMA_APP_ADJ=1 javítás a local.propba, mivel így néha jobban működik




Betöltés...
2010. július 7. szerda - 22:25
Köszönöm, valószínűleg akkor ez lehet nálam,mert ahogy írod 1-2 programnál csak kb. 100 k “fogyott”, de pl. a sygic vagy a handy backup is megette a maga 3 mb-ját. Az update 1-et most nem próbálom megint, majd az újabb verziót egyben feltolom. Viszont felmerült bennem még egy kérdés: nandroid backuppal le tudom menteni úgy a rendszert, hogy a telepített programok is meglegyenek?
2010. július 7. szerda - 21:41
@ kg007 Vannak olyan programok, amik nem tudják az sd kártyát használni. Ilyenek például a navigációs szoftverek, az új Sygic mondjuk 6 megát, a Navigon akár 20-at is képes megzabálni. Vagy például az yxflash player, ahol már telepítéskor jelzik, hogy nem támogatja az a2sd-t. Ezek miatt hamar elfogy 10 mega még úgy is, működik az a2sd. Az update1-et ugyanúgy kell telepíteni mint a sima romot. A legegyszerűbb megoldás talán az, hogy feltolod a romot, majd rögtön az update1-et, és csak utána indítod el a telefont.
2010. július 7. szerda - 21:24
Hát összegezve: update1 nem akart működni, akármit csináltam, a reboot után csak villogott a pulse felirat órákon át, így maradtam a sima 5-nél. Az app2sd dolog: mindent megcsináltam amit elvben kellett (0 mb, wipe stb), de szerintem most sem használja a kártyát a rendszer. Azért vagyok bizonytalan, végülis felraktam vagy 10 proggit és most 40 mb a a szabad ami jónak tűnik, de én azt hittem, hogy alig fog majd fogyni valami a kezdeti 5x megából.
2010. július 6. kedd - 14:49
Nem csak a swapnak kell 0-nak lennie. Nem árt használat előtt wipe-olni az SD ext2 particiót. Enélkül nekem sem használta…
2010. július 6. kedd - 06:36
Sziasztok!
Pár napja én is ezt a romot “gyűröm” és teljesen rendben van egy kivétellel, hogy halk. Ha fülhallgatóval zenélek akkor érdekes pedig nem a gyári fülest használom. Találtam egy oldalt a problémára: http://tinyurl.com/374usd7
Ezen a manual hack verziót megcsináltam de nem sokat javult. Valakinek esetleg ötlet?
2010. július 6. kedd - 04:55
@ kg007 Az egészen biztosan gond. A swap az bizony “0″ kell hogy legyen.
2010. július 5. hétfő - 20:36
Akkor lehet hogy az a gond, hogy nem 0-ra állítottam a swap particiót? Linux-nál annyira megszoktam, hogy az nem lehet 0, hogy adtam neki egy 64 mb-ot.