Archive for július, 2010

Turistautak térkép egy Garmin Nüvin? Igen, lehetséges

Itt a nyár, szerencsésebbeknek itt a szabadság ideje. Jókat lehet kirándulni, túrázni.. Nem biztos, hogy tudjátok, de ezt egy Garmin Nüvi segítségével is megtehetitek. Ezt a cikket ugyan nem tegnap írtam, de még mindíg nagyon időszerű… A cikk folytatása itt olvasható »

TomTom XL2. Egyszerű mint a faék

Magát a készüléket, egy korábbi tesztünkben már bemutattuk, de a lényeg a navigációs tulajdonságokról szóló írás eddig elmaradt. Most néhány gondolat a megújult menüről, iletve a készülék navigáció közben nyújtott teljesítményéről. A cikk folytatása itt olvasható »

Sygic Truck, és Drive: buhera

Nem tudom elképzelni, hogy Gyurcinak, hogy volt ereje a melegben „ tollat fogni a kezébe”, de nekem kb. három hete ment el a kedvem ettől az egész nyártól, és párolgott el az életkedvem, a bőrömön kicsapódó zsírommal együtt. Három hete azzal fejeztem be, hogy leírom a… A cikk folytatása itt olvasható »

iGO8 diMka szkin. Az iGO8 örökké él

Bevallom, nagyon sokáig szinte egyáltalán nem használtam az iGO8 szoftvert. Jók a térképei, de amúgy nekem unalmas. Azonban az utóbbi időben mégis rászoktam a programban az ikonok cseréjére, illetve a szkinezésére is. A cikk folytatása itt olvasható »

Becker szoftverfrissítés. Már City Guide-dal

Időnként ránézek a Becker Content Manager-re, hogy nincs-e valami új frissítés a készülékre. Tegnap találtam egy szoftverfrissítést, amely a City Guide szoftvert telepíti a gépre. Ezzel még több érdekes pontot kapunk, amelyek főleg a turizmussal kapcsolatosak. A cikk folytatása itt olvasható »

WayteQ X920BT: én is bemutatom

A Navigyurcitól kipróbálásra kapott, Sygic Lite-ról írott tesztem során egy WayteQ X920BT készüléket használtam. Mivel akkor elsősorban a szoftverre koncentráltam, de maga a vas is érdekes, sőt, kellemes élményt nyújtott, ráadásul pár képet is készítettem róla, röviden közzé teszem a tapasztalataimat. A cikk folytatása itt olvasható »

Országjárás. Balatonmagyaród, Bivalyrezervátum

Nagyon szeretem a Balatont, akár az egész évet el tudnám a közelében tölteni, de sajnos erre kevés a lehetőség. Így azt az évi pár napot kell tartalmasan eltölteni, persze nem mindíg sikerül. Most a Bivalyrezevátumban jártunk. A cikk folytatása itt olvasható »

Ingyenes Sygic Drive szoftverfrissítés

Megjelent a Sygic Drive 8.15-ös verziója. Azon felhasználók, akik a Sygic Drive 8.12-es verziójával rendelkeznek, most ingyenesen letölthetik a szoftver* új változatát. A cikk folytatása itt olvasható »

Néhány érdekes TomTom hiba, és ezek javítása házilag

Az új térképek (v8.50) felrakása után, többeknél jelentkezett egy igen furcsa tmc hiba. Bekapcsolás után többször hosszú percekig nem talált a készülék tmc adót, de sokszor előfordult az is, hogy egyáltalán nem. A cikk folytatása itt olvasható »

Garmin kamionos navigáció? Ilyen is van

Tegnap kerestem valamit a Garmin oldalán, és meglepetéssel tapasztaltam, hogy már kapható a kamionos szoftverrel ellátott navigációjuk. Nem mondom, hogy olcsó, de hát pénzt keres vele, aki megveszi… A cikk folytatása itt olvasható »