Elég sok navi szoftverből van legális verzióm, így van ez a Sygic Mobile szoftverrel is. Valamelyik nap kaptam egy linket, a Sygic magyarországi képviseletétől, ahonnan letölthető volt a Sygic10 új szoftvere (Androidos verzió), természetesen térkép nélkül. Naná, hogy kipróbáltam.

Szerencsére, a kártyán lévő eredeti térképek minden trükközés nélkül elindultak az új szoftverrel, így alkalmam volt szemügyre venni az új menüt, készíteni néhány screenshotot, és természetesben élesben is kipróbálni a programot. Azt kell mondjam, hogy lényegesen kellemesebb kinézetre tett szert, és néhány új fícsör is megtalálható benne. A menü is sokkal igényesebb így:

Az első, amit a szoftveren észrevenni, hogy iszonyat gyorsan pozicionál. Indulással együtt, nálam a lakásban, igaz nyitott ablak mellett 18 másodperc alatt találta meg, hogy hol van! A másik amit észrevettem, hogy az előző verzió képe megakadt az eredeti irányban, hogyha indulás közben elforgattam valamiért a telefont. Az új verzió ezt már nem csinálja.

Lássuk hogyan néz ki most a Beállítások menü:

- dinamikus menük (dinamikus levelezőlista, dinamikus menük)
- csatlakozási beállítások (állapotjelző, valamint a felhasznált adatmennyiség kijelzése)
- csatlakozás szolgáltatáshoz (rendőrségi csapdák, útinform, időjárás)

Amit még nagyon hiányolok, ha már az internetet használja a program, az a Google helyi keresés. Egyre több mobiltelefonra írt navigációs szoftverben benne van, lévén rengeteg térképi, illetve érdekes pont hiányosság “eltakarható” vele. Vegyünk egy példát. Jól látható, hogy az Alíz utca hiányzik a térképről, DE az utcában lévő cég megtalálható. Így ennek a címéhez tervezve, megtaláljuk az utcát is.

Az útvonal megtervezésénél számos lehetőségünk akad, az újdonság hogy a névjegyeinkből is vehetünk fel címet.

Navigáció közben, a szoftver gyorsan, és akadásmentesen navigál. Olvastam a kommentek között, hogy a jel, és a valós pozíció között van csúszás, én ezt nem tapasztaltam. Egy biztos, lényegesen kellemesebb kezelni mint elődjét. A térképi megjlenésben nem vettem észre változást. A menet közben megjelenő útjelző táblák, nekem nem jönnek be, valószínüleg a mobiltelefonok kijelzője miatt ilyen a kialakításuk.

Mindent összevetve, nekem tetszik az új kezelőfelület. Barátságosabb ikonok, és néhány új funkció is jár az új szoftverrel. Navigálás közben nem vettem észre lényeges különbséget, maradt az eddigi jól használható program. A letöltés linkjét hamarosan közzéteszem.