Navigáció, tesztek, és sok Android
iGO8 diMka szkin. Az iGO8 örökké él
Bevallom, nagyon sokáig szinte egyáltalán nem használtam az iGO8 szoftvert. Jók a térképei, de amúgy nekem unalmas. Azonban az utóbbi időben mégis rászoktam a programban az ikonok cseréjére, illetve a szkinezésére is.
Nanuka iGO8-ra, és primora készített ikonjai után, most a diMka szkint próbáltam ki. A telepítése annyira egyszerű, hogy az már fáj, és ráadásul rengeteg kijelzőfelbontást támogat. Annyi beállítási lehetőség van benne, hogy rövid életem során, nem biztos hogy a végére érek… Minden kézre esik, és még jól is néz ki…
Jól látható, hogy a gyorsmenüből számtalan dolgot elérünk, a bluetoothtól kezdve, a tmc-n keresztül a kanyarodási szabályok kijelzéséig. Bár kis kijelzőn zavaró, de nagyon szeretem hogy a poi információkat is ki tudom tenni a kijelzőre.
Szinte elképzelem, ahogy ez a rengeteg információ, egy 640×480-as, vagy 800×480-as kijelzőn teljes valójában megmutatja magát. Persze azért így sem rossz…
Azért így elég zsúfolt a kijelző. Most éppen 400-zal hasítok a Balaton felé, van következő manőver, iránytű, útvonaladatok, poi info, kanyarodási szavály, sőt messze a távolban, mintha egy veszélyt jelző tábla is lenne… Az útjelző táblák jól megférnek az alulra beállított sávasszisztenssel. Állíthatjuk felülre is, és mérete is változtatható 20×20, vagy 30×30 (alapbeállítás) között.
Amikor új információ kerül a kijelzőre, diszkréten csippan, így nem maradunk le semmiről. Természetesen a tmc információkat is kijelzi, egyrészt beállítástól függően, a jobb felső sarokban egy levél formájában, a térképen az akadály jelével, illetve le tudjuk kérni a szokásos felsorolás formátumban is.
Mindenütt igényes ikonok, és jó néhány plusz funkció vár minket. Az unalomig ismert iGO8 teljesen más élményt nyújt. És nem csak diMka szkin van iGO8-ra… Letölthető, innen. Telepítés: A letöltött *.zip fájlt másold be az iGO8/content/skin mappába, majd válaszd ki a Beállítások/Menü/Felület menüpontban. Kapcsolódó bejegyzés: iGO8 Ultra szkin.
A tmc bemutatásához az eszközt, a jászberényi Nagy-Kollár Kft. biztosította szerkesztőségünk részére.










Betöltés...
2011. október 13. csütörtök - 15:54
Sziasztok!
én csak a nyíl ikont szeretném lecserélni egy F Astrára. Azt hogyan tudom megtenni?
üdv
Gábor
2011. február 17. csütörtök - 17:17
@ Krisztián Elvileg innen: http://www.igo8mods.com/dimka_download.htm
2011. február 17. csütörtök - 14:08
Üdvözlet!
Az érdekelne, hogy ez a skin honnan tölthető le magyarul? Mert az itteni linken sajnos nem érhető el. 8.3-as igo-m van és a térképfrissítés előtt ez a skinem volt de sajna letörölték.
Üdv.:
Krisztián
2010. november 5. péntek - 20:05
@ viglasi Nagyon szivesen!
2010. november 5. péntek - 20:01
Igen ez már működik és nagyon tettszik!
Köszönöm szépen!!
2010. november 5. péntek - 19:19
@ viglasi Szívesen. Sejtettem. Akkor nézd meg ezt, hátha tetszik.
http://goo.gl/0kNSm
2010. november 5. péntek - 19:13
Nagyon köszönöm az információt!
Igen nekem a régi 8.0-ás rendszerem van még.
2010. november 5. péntek - 18:28
@ Üdvözlöm. A mappát létre kell hozni, és a *.zip fájlt kicsomagolás nélkül bemásolni. ” A letöltött *.zip fájlt másold be az iGO8/content/skin mappába, majd válaszd ki a Beállítások/Menü/Felület menüpontban.” Ha jól emlékszem ez a szkin iGO8 8.3-as verzióhoz készült. Azaz az iGO 8.0-án jó eséllyel nem fut.
2010. november 5. péntek - 17:35
Üdvözlöm önöket
Még nem igazán vagyok jártas ebben az egész skin dologban és segítségüket szeretném kérni az ügyben,hogy nekem sajnos a ( content ) mappám nem tartalmaz skin nevű mappát!
Csináltam ugyan és meg is jelent a menüben,de hibajelentést kaptam
Ezen felül átnéztem az összes mappát,de nem jutottam sikerrel tovább!
Válaszukat előre is köszönöm!
További szép napot
Norbert
2010. október 1. péntek - 14:28
Szia Gyurci!A fentebb említett problémám részben megoldódott.Végül is a riks féle skinnel van autó a nyíl helyén,de épületek nincsenek.Fórumon írták ez a verzió le van butítva,a building mappában(igazad volt) csak 3dl fájlok vannak és lennie kellene 3dc fájloknak is.Lehet-e letölteni épületeket hasonlóan mint a skinek?Ha tudsz segíts,előre is köszönöm.
2010. szeptember 22. szerda - 20:19
A buildingben csak országok vannak.Lehet hogy ezért nincs kisautóm mert nem támogatja a navon?Egyszerre több skin is lehet a készüléken?Csak én választok melyiket használom?
2010. szeptember 22. szerda - 20:13
@ csiga73 A Navon készüléken lévő Navon szoftver, az nem fedi egy az egyben az iGO szoftver tudását. Lehet, hogy bizonyos funkciók tiltva vannak benne. Ha jól emlékszem, a buildings könyvtárban találhatóak az épületek, nézd meg hogy vannak-e ott fájlok.
2010. szeptember 22. szerda - 20:05
Gyurci amit beírtam természetesen jó,csak hiába használom a nyíl helyett nem jelenik meg a kocsi,pedig be van állítva.A benzinkutas linknél jön be üres oldal.Még egy kérdés-be van állítva 3d épületek láthatósága,mégsem jelenik meg mint nálad.Én bénázok valamit?
2010. szeptember 22. szerda - 13:14
@ csiga73 A link amit adtam, és a te általad most beírt is (azaz összesen három) link működik. Kipróbáltam.
2010. szeptember 22. szerda - 12:35
Szia Gyurci!Köszönöm segítséged.Sajnos a kiskocsit nem tudom előcsalni,próbáltam ezeket:http://www.igo8mods.com/diMka_1137.zip,http://tinyurl.com/36n9pv9.A link amit ajánlottál,nekem csak egy üres oldal jön be.Valami ötlet esetleg?Navigáció:NAVON N480 IGO8.3 4,3″ a felbontást sajnos nem tudom.A cursor car-nál beállítottam,hogy látszódjon a kocsi,de csak nyíl van.
2010. szeptember 21. kedd - 17:46
@ csiga73 Szia. A benzinkútikonok közül, én ezt tudom működő verziónak, a kisautót a Beállítások/Térképnézrt/Curso Car menüpont alatt tudod beállítani. Azt nem tudom, hogy van-e olyan beállítás, ami csak pozicionálás után lehetséges, próbáld ki. Mielőtt bármit változtatsz a Navon készüléken, készíts egy full mentést!!
2010. szeptember 21. kedd - 17:09
Sziasztok!Segítség kellene tőletek.Vettünk egy navon n480(igo8.3) navigációt.Felraktam a fenti dimka féle alkalmazást.Gyönyörű működik is.Pár kérdés:hogyan tudom megváltoztatni a benzinkut poit pl.(mol,shel)-re?A kis autót hogyan lehet a nyíl helyére tenni?Vannak olyan beállítások amik csak műhold kapcsolatnál lehetségesek?Hát egyenlőre ennyi.Szuper az oldal,sokat olvasgattam míg nem regisztráltam is.Előre köszönöm a segítséget.
2010. szeptember 1. szerda - 11:53
Van egy readme fájl, abban leírja, hogy miket lehet még hekkelni a csomagban lévő dolgokkal, azokhoz kell a többi cucc. Ha csak szkint akarsz, ahhoz elég bemásolni a zip-et. (Amúgy ahogy láttam, picit lutri a dolog, mert nekem például a sima dimka nem jelenik meg, hiába másolom fel, viszont a megaduck igen, szóval én sem értem teljesen a dolgot.)
2010. szeptember 1. szerda - 11:01
@Zsolto,
És a zip mellett lévő rengeteg egyéb file-al mi van, azokat hová kell másolni?
2010. augusztus 31. kedd - 17:04
@Attiska:
A rar-ban lesz a zip, azt kell a skins könyvtárba másolni.
2010. augusztus 31. kedd - 16:54
Ezt a Megaduck-ot hogyan kell telepíteni? Mert a készítő oldalán rar-ként jön le. Hiába másolom a skin mappába, a “Felület” gomb szürke (míg a Tomsoft tökéletesen működik).
2010. augusztus 8. vasárnap - 00:04
Hát, ez nagy hír, nagyon örülök! Én is ki fogom próbálni
2010. augusztus 7. szombat - 21:38
@ Zsolto
Megnéztem, ez működik.
Sőt tudja az említett Primos dolgot, nem is akárhogyan. Ötfajta útvonaltervezési típusa van, és egyszerre meg tudja jeleníteni őket (beállítható, hogy melyikeket jelenítse meg) a térképen, és az alsó sorban kiírja a távolságot és az útidőt.
A dimkához nincs valahol magyar nyelv? Mert így félig magyarul, félig angolul hülyén néz ki.
2010. augusztus 7. szombat - 09:32
@ Zsolto Köszi, tényleg!. Bár ez nekem nem indult el.
2010. augusztus 6. péntek - 19:17
@ Attiska:
A dimka oldalon ezt az egy skint találtam, ami megy VGA-n is, próbáld ki, hátha jó valamire:
http://tinyurl.com/36n9pv9
2010. augusztus 6. péntek - 17:55
@ Attiska Nem tudom, utánanézek. Az tényleg szuper dolog…
2010. augusztus 6. péntek - 17:32
@Gyurci
Akkor így jártam.
Esetleg olyan szkin van, ami hasonlóan az Amigohoz és a Primohoz tudj azt, hogy az útvonal átnézeti képen (amikor jó messziről lehet látni az egész útvonalat a kijelzőn) lehet választani az utvonaltervezési formákat, és egyből látható a különbség? Az nekem nagyon tetszik.
2010. augusztus 6. péntek - 17:14
@ Attiska Sajnos a 640×480-as felbontást nem támogatja.
2010. augusztus 6. péntek - 17:03
Van arra lehetőség, hogy ez a szkin 640×480-ban fusson egy Unin? Bemásoltam a content/skin könyvtárba, de a “Felület” szürke, nem választhat, alighanem a nem támogatott felbontás miatt.
2010. július 29. csütörtök - 06:42
@Zsolto egyáltalán nem lassul tőle, maximum több memórát eszik
2010. július 29. csütörtök - 06:31
@ Zsolto Meglátod, ha felraktad.
2010. július 28. szerda - 23:46
Csak azért gondoltam, mert ezt a sok mindent nem csak kiszámolnia kell, hanem a képernyőn megjelenítenie is, ami nyilván számítási kapacitást foglal le. De ha nem, hát nem, ennek csak örülök
2010. július 28. szerda - 21:13
@ norti Köszi! Tervezem, hogy előbb-utóbb a Megaduckról is írok.
2010. július 28. szerda - 20:05
Azt még el is felejtettem, hogy ha akarjuk, középen táblát villogtatva (+hangjelzés, gyorshajtásnál sárga hátterű tábla, stb.) jelzi az adott úton történő sebességkorlát változásokat! Akár a limitemelkedést, akár a csökkenést, akár mindkettőt. Az egyik leghasznosabb funkciója.
2010. július 28. szerda - 20:03
A dimka Megaduck féle 800×480/480×800 HD skin a *legjobb* iGO8-hoz WVGA kijelzőre. A portré verziót semmi nem übereli, annyira le lehet csupaszítani (teljesen átlátszó gombok, max. térkép látható) vagy telepakolni fontos adatokkal (táblák, sebességlimit, stb.). Mivel az Ultra skin nem létezik WVGA felbontásra, ezért ez az egyetlen olyan, amivel az Ultra képességeit használni lehet az ilyen okostelefonokon
2010. július 28. szerda - 18:26
@Zsolto
Szerintem, azért sem lehet lassulás, mivel ezeket az adatokat számolja a program, csak a készítő kitette a kijelzőre. Meg lehet szokni a sok adatot, mert egy idő után, már automatikusan azt nézed, ami érdekel.
2010. július 28. szerda - 14:34
@ sklave
2010. július 28. szerda - 14:22
Nem értem , hogy egyes készítők miért nem alkalmaznak amatőröket. Nem mondok neveket, mindenki arra gondol amire akar
2010. július 28. szerda - 11:16
@ Szívesen! Majd mondd el mire jutottál!
2010. július 28. szerda - 09:18
Köszi!
2010. július 28. szerda - 09:15
@ Zsolto Nem vettem észre különösebb lassulást.
2010. július 28. szerda - 09:07
@ Zsolto Igen.
2010. július 28. szerda - 08:37
Bocs, még valami: nem lassul le a program ettől a sok plusz csilivili kijelezni valótól?
2010. július 28. szerda - 08:33
Atyaég, rá se ismerekaz iGO-ra
Nem semmi meló lehet benne. Ömm… azt mondod, ez 800×480-on is működik?