Már letölthető az iGO8, 2010 Q3-as térképcsomagja

Megjelent az iGO8 2010 Q3. Amiért most különösen érdekes ez a megjelenés, az azért van, mert ezzel a “fizetős userek” részére is hozzáférhetőek lettek, a 2010.07-es térképek. Talán még emlékeztek rá, néhány héttel ezelőtt, ebből (illetőleg az M31-es útból), komoly vita kerekedett…

Azért számomra mindíg meglepő az a tény, hogy a warez oldalakon előbb jelenik meg a friss térkép, mint ahogy azt a “fizetős” felhasználók birtokba vehetik. Ugye, egy iGO8 nagyjából 30 ezer forint, a frissítést pedig csak most lehet letölteni hozzá. Az említett cikk, pontosan két hete készült…

Az új térképen már megtalálható együtt, az M6-os út Pécset elkerülő, az M31-es út M3-as autópályát, és az M0-ás utat összekötő szakasza, valamint Szeged mellett, az M5-ös autópályát, és az M5-ös utat összekötő M43-as szakasz is.
Bővebben, később.

50 hozzászólás
  1. avatar
    geriapus

    Bocs,de csak azért kérdeztem,mert a NAVIEXTRAS főoldalán még mindig a második negyedéves frissítést reklámozzák.Gyakorlatilag,ha a forumon nem írja valaki,akkor csak próbálkozásokkal tudod meg,hogy van frissítés.Nem hiszem,hogy ez így normális.

  2. avatar
    geriapus

    Ja még egy apró kérdés.Gyurci te például honnan tudtad meg,hogy van Q3?

    • avatar
      Gyurci

      @ geriapus Jó időben voltam, jó helyen… Néhány naponta megnézem, hogy nincsen-e új frissítés. 31.-én még nem volt.

  3. avatar
    geriapus

    Helló Mindenki! Azért egy kis félreértést szeretnék tisztázni.Kb:két hete megjelent ugyanis a 2010 Q2,csak lehet,hogy nem vettétek észre.Azt én is furcsának találom,hogy most hirtelen megjött a Q3.

  4. avatar
    Gabócza

    Szia, azt honnan lehet vajon tudni, hogy melyik országból melyik térkép a jobb? Pl. Ausztria esetében a TeleAtlas vagy a Navteq?
    Köszi…

  5. avatar
    Razofen

    Mondjuk a morgás lényege, hogy abból indultam ki, hogy kb negyedévente frissítik a cuccot. És ha belegondolok ilyet lehet, hogy tényleg nem ígértek.

    • avatar
      Gyurci

      @ Razofen Igen, a TomTom-nál is csak évi négy frissítést ígérnek (hogyha megveszed), de ez nem jelent minden esetben negyedévenkénti frisítést.

  6. avatar
    Razofen

    de lényegében tökmindegy, mert fizetős frissítés sincs….

  7. avatar
    Razofen

    A szöveg az volt eladásnál, hogy 2 év ingyenes frissítés. Apróbetűről nem tudok.

  8. avatar
    Razofen

    Az én (szintén fizetős) iPhone-os iGO-mon meg 2010 Q1 még a térkép. És nem azért mert nem frissítettem. Hanem mert nincs mire.

    Most egyébként, hogy megnéztem, azt látom, hogy a térképek legalább fele ráadásul 2009.Q4.
    Ez normális így? Más cégeknél/gyártmányoknál is előfordul az ilyesmi?

    • avatar
      Gyurci

      @ Razofen Nem tudom, az iPhone-nál milyen frissítések ingyenesek. Az iGO8-nál, csaka Kelet Európa. Azaz a többi térkép nálam ég 2008-as…

  9. avatar
    vacsa

    jól látom, drive alert meg truck info? akkor ez mégiscsak valami új!

Szólj hozzá te is a cikkhez!

A hozzászóláshoz jelentkezz be. Nem vagy még tag? Regisztrálj!


Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.