T-Mobile Pulse DMC ROM 2.1 r8. A jónál is jobb

Alig több mint egy hónapja írtam impalaman akkori legutolsó romjáról, és most eljött az idő arra, hogy szemügyre vegyük az újabb változatot. Bár az első telepítés nehezen akart összejönni, ennek is volt pozitívuma.

Tehát az első alkalommal azonnal kiderült, hogy ez a ROM nem lesz jó, teljes wipe nélkül. Mindegy, ezt hívják saját hibás balesetnek. Azonban ha wipe után telepítjük, akkor egyetlen hibaüzenet nélkül települ… Ilyet eddig, csak a gyári ROM-ok esetében tapasztaltam.

Hibaüzenetekben nagyon gyengén áll a program, egyetlen eggyel sem találkoztam. A számomra fontos internet stabilan működik, és az általam sokat használt SIM eszköztár is megtalálható az új szoftverben. Azonban a híváslista ikonját, nem sikerült a kijelzőre kitenni, pedig azt sűrün használnám. A telepítés menetében nincs semmi újdonság, de mindenképpen szükséges a wipe előtte. A nyelvválasztás kimarad, mert ebben a verzióban nincs magyar nyelv. Úgy gondolom, aki végigvette velem ezt a rengeteg bemutatott romot, annak már nincs is szüksége rá.

Miután én a megszokott particionált SD kártyámról telepítettem, így azonnal használhatóak voltak az eddigi programjaim. Illetve természetesen a vásárolt progiknál be kellett írni az aktiválási kódot. Az adataim helyreállítása, a szokásos módon a Sprite Backup programmal történt.

A nem kevés program “felhúzása” után maradt nagyjából 39 megabájt hely. Persze ez nem gond, mert az a2sd+ aktiválása után, a duplájára hízik. A méréseknél, a Benchmark jobb eredményt mutat, mint az r7-es veziónál, ám az új változat néha, mintha lassabbnak tűnne…

Összegzés: impalaman ismét egy profi, atomstabil romot hozott össze. Miközben a cikk megfogalmazásán rágódtam, megjelent egy bővített változat is, amelynek a legfontosabb eleme, az újra visszakerült magyar nyelv. Aki boldogul az angol verzióval, annak feleslegesnek tartom felrakni a javított változatot.

“Változások az R8-hoz képest:

teljes magyar lokalizáció*
SFP.apk visszatéve (PC Suite szinkronizációs problémák miatt)
SetupWizardEx.apk visszatéve (legelső indításkor megjelenő beállítóapp)

*-A magyar nyelvi fájlok egy részét az android.apoth.hu CyanogenMod 5.0.7 fordítási projektjéből vettem, viszont elég sok app fordítását én végeztem, egyszóval, ha valaki fordítási hibát észlelne akkor jelezze.”

Kapcsolódó cikkek: DMC-Rom 2.1 r5, DMC-ROM 2.1 r8
Próbáljátok ki ti is, érdemes!

93 hozzászólás
  1. avatar
    Szby

    @ Gyurci Annak ellenére, hogy időnként újra indul(t) tökéletesen működik a wifi, akkor van/volt vele gond amikor alvó állapotban elfogyott alóla a jel…
    Az OTA rom-on csak lekapcsolja a wifi-t, ha alvóba kerül és nem áll át automatikusan mobilnetre…
    Egyelőre nem zavaró a hiba (bár most az r7-en nem találkoztam vele), és még majd másfél évig garis a telefon, úgyhogy kivárok… :)

  2. avatar
    Szby

    @Gyurci Nem sűrűn használom a wifit, de anno az OTA romban is voltak vele gondok, bár ott betudtam magának a romnak…
    Visszaraktam az r7-est. Ha itt sikerül életre keltenem az ébresztőt, úgy hogy valóban ébresszen is, akkor ez egy darabig jó lesz…

    • avatar
      Gyurci

      @ Szby Akkor valóban lehet, hogy baj van vele. Ha felteszed a gyári romot, akkor kiderül, hogy így van-e. Ha igen, érdemes elvinni a készüléket szervizbe, amíg garis.

  3. avatar
    Szby

    Teljes wipe volt telepítés előtt.
    Újraindulni csak bekapcsolt wifivel szokott, és csak alvó módban… Így, ha nincs szükségem a wifire, kikapcsolom. Ez még így bőven túlélhető.
    Leszedtem róla a TasKillert, azóta kevesebb a hibaüzi, talán nem is lassul annyira.
    Az az érzésem, hogy a wifivel nem stimmel valami a telefonban…

    • avatar
      Gyurci

      @ Szby Az lehetne, hogy valami ne stimmel a telefonnal, de az előző rommal is volt ilyen? Én ezt a romot használom már napok óta. Van hogy belassul, de FC csak akkor van, ha ilyenkor sürgetem… :D

  4. avatar
    bali

    Hali!
    Leszedtem egy új romot. Eddig jónak tűnik. Nem volt hibaüzenet gyors, minden működik. Játékok se akadtak eddig :) Így első neki futásra mindenki tudom ajánlani de ha érdekel vkit akkor írok pár nap múlva is hogy milyen.
    http://href.hu/x/dcbm

  5. avatar
    bali

    az enyém ujraindulásig még nem vetemedett de félő, hogyha rátennék még egy-két progit meg ezen hallgatnék zenét, akkor bekövetkezne.

  6. avatar
    Szby

    Nálam is lassul, rengeteg a force close és újraindulás… :(

  7. avatar
    bali

    az elején nagyon tetszett. gyors volt ez a skin is jobban nejön. de amikor elkezdtem fölrakni rá progikat meg játékokat, eléggé megváltozott a sebessége, és sajnos rossz irányba. a játékok is szaggatottabban mennek mint az előzőnél (r7). erre van esetleg vmi megoldás? vagy visszakell váltanom r7-re?

  8. avatar
    bali

    Sose gondoltam volna hogy itt kell :D régen mindig beállításoknál csináltam. köszi nagyon

  9. avatar
    bali

    hali! Zökennő mentesen ment a telepítés wifi, szinkronizálás jó nem találtam hibát kivéve azt, hogy hol lehet beállítani hogy pendriveként is tudjam használni. Aki tudja legyne szíves árulja el nekem. előre is köszönöm Gyurci, hogy megint jelezted az újabb romot :)

    • avatar
      Gyurci

      @ bali Szia. Kábellel összeköt a PC és a telefon, azután Menü/Notifications/USB connected/Mount. Visszafelé ugyanez, csak Dont mount. :)

  10. avatar
    batin

    hali!
    ha az ext-et meghagyod akkor kb mennyi idő míg elindul? én kb 30-40 perc után meguntam és wipe-oltam az ext-et is majd utólag rakom fel a programokat

Szólj hozzá te is a cikkhez!

Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.