Balesetek, egyéb események bejelentése, közúti információk

avagy: ezt minden közlekedőnek tudnia kéne… A hétvégén az M1-M7 bevezető szakaszán esőben haladtam a Balaton felé, amikor egyszer csak hirtelen megbolydult előttem a forgalom, egyesek fékeztek, volt, aki félrerántotta a kormányt… valami nem stimmelt…

Kiderült, hogy egy rakományból leesett láda hever a középső sáv közepén, körülötte szétszóródott papírlapok mindenfelé. Nagyon veszélyes szituáció volt. Szerencsére a forgalom csak lassan haladt, ott és akkor mindenkinek volt ideje kikerülni az akadályt…

Mikor elmúlt a rémület, elkezdtem gondolkodni, hogy ezt be kéne jelenteni valakinek… De kinek? Fogalmam sem volt, de megfogadtam, hogy adandó alkalommal utánajárok a dolognak. Nos, erre ma reggel sor is került, és az alábbiakra jutottam:

Ha autópályán vagy fizetős úton járunk, akkor az Állami Autópálya Kezelő Zrt. (szakmai ártalom, hogy megjegyzem: valójában az Autópálya-kezelőnek kéne írni), szóval az ÁAK az illetékes. A hasonló eseményeket a 06 (40) 40 50 60-as kék számot tárcsázva, majd a 4-es menüpontot kiválasztva tudjuk bejelenteni. A beérkezett bejelentéseket ők továbbítják az adott szakaszért felelős autópálya-felügyelet diszpécserének, aki riasztja az ügyeletes útellenőrt, és már meg is kezdődik az „üzemzavar” elhárítása.

Nem tartozik szorosan a tárgyhoz, de a fenti számon egy nagyon jól felkészült munkatárs fogadta a hívásomat, abszolút szakszerű és tartalmas választ adott minden, a fentiekkel kapcsolatos kérdésemre.

Budapest útjaival kapcsolatban a Fővinform az illetékes, őket kell hívnunk. Az ún. „Kátyúvonal” száma: 06 (80) 404 404, ha egyéb eseményt akarunk bejelenteni, akkor az FKF ZRt. 06 (80) 204 386-as zöld számát kell tárcsáznunk.

A vidéki utakkal kapcsolatos bejelentéseket a Magyar Közút Nonprofit Zrt. központi ügyelete fogadja a 06 (40) 18 88 66-os számon. Ők továbbítják az információt az érintett szakasz kezeléséért felelős régió diszpécserének.

Ha már eddig eljutottam, és az adatgyűjtéshez úgyis felkerestem a fenti szervezetek weblapjait, gondoltam, leírom, mit tapasztaltam.

Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. honlapja a www.autopalya.hu címen érhető el, és mondhatom, jó sok hasznos információ található rajta. Friss autópálya-információk autópályákra lebontva (ezeket akár SMS-ben is lekérhetjük), webkamerák, matricavásárlás, és egy interaktív térkép, melyen a magyarországi autópályák és fizetős utak pillanatnyi forgalmi helyzete látható. A térkép közvetlenül a http://intermap.aak.hu/Sitecontent/Map/MapDefault.aspx címen található.

Az ikonok jelentése a következő:

Egy-egy jelzésre rákattintva részletesebb információt is kaphatunk:

Az interaktív térkép jobb margóján szöveges felsorolásban a legutolsó események listája szerepel:

A következő említett intézmény, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. http://internet.kozut.hu/splash.html címen elérhető webportálja is hasonlóan tartalmas. A főoldalról egy kattintással a közlekedőknek fenntartott oldalra jutunk, ahol bőséges információ található mindarról, amire szükségünk lehet: az Útinform elérhetőségei, aktuális forgalomkorlátozások, webkamerák, fontos általános tudnivalók és egy linkgyűjtemény, melyről a Fővinform, a Határinfo, a Máv-Start, a Meteorológiai Intézet, a gépjármű-vizsgáztatással foglalkozó Műszaki Vizsgáló Állomás és az ÚtAdat adatbázis érhető el egy kattintással.

Egy kis kitérő: fogalmam sem volt, mi ez az ÚtAdat, ezért rákattintottam, és nagyon érdekes dologra bukkantam. A http://utadat.hu hely ugrott elő, mely nem más, mint a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ által a Google Maps segítségével fenntartott, nyilvános adatbázisába jutottam, amelyből egy kattintással megtudhatjuk az adatbázisban szereplő utakkal kapcsolatos fő adatokat. Szenzációs dolog, hogy mik vannak a neten…

Hol is hagytuk abba? Ja igen, a Fővinform 2009-ben Budapestért Díjjal elismert portáljának rövid ismertetése következik (www.fovinform.hu).

A főoldalról elképesztő mennyiségű információhoz juthatunk hozzá a budapesti közlekedéssel kapcsolatban. Friss közlekedési hírek, útfelújítások listája, az igen izgalmas nevű MTV videotár, a 4-es Metróval és Margit híd felújításával kapcsolatos hírek, valamint a tömegközlekedési tudnivalók mellett van itt útvonalkereső, parkolási és buszsáv-infó, külön oldal a kerékpárosoknak, tévéadások archívuma és még hosszan sorolhatnám, érdemes körülnézni. Külön kiemelném még az Album menüpontot, ahol az 1982-ben létrehozott Fővinformmal kapcsolatos fotókat lehet megnézni, nagyon érdekes!

Utoljára hagytam azt a lehetőséget, amelyen a dugót bejelentve néhány másodperc múlva a TMC-vel rendelkező navigációs készüléken más is láthatja azt, ez a Dugóvadász vonal.

Összefoglalva azt kell mondjam, csak ámulok, hogy a közlekedéssel kapcsolatos szakmai portálok mennyire profik és tartalmasak. A fenti írással csak a felszínt kapargattam, mindenkinek javaslom, hogy induljon el a felsorolt linkeken és nézzen körül, megéri.

13 hozzászólás
  1. avatar

    Én köszi :) Nem reklám, szerintem legalábbis az nem számít annak, hogy megemlítettük a Dugóvadászt. Ráadásul csak szőrmentén.

  2. avatar
    sklave

    @Zsolto
    Ez nagyon király. Tényleg hiánypótló infók, és simán erre az oldalra való. Teljesen releváns.
    Reklám, nem reklám. Köszi.

  3. avatar
    Géczi Glória


    Zsolto:

    @Pietro: Ezért gyűjtöttem össze az infókat, hogy legalább tudjuk, mit, hol kell bejelenteni. Egyébként mindegyik felsorolt szervezettel beszéltem ez ügyben, és bármelyik vállalja, hogy értesíti az illetékeseket, ha az autósnak nincs módja erre.
    Azt meg nem értem, hogy hol van itt reklám, ezek mindegyike közpénzen fenntartott szervezetek ingyenes szolgáltatása…

    Sajnos a TrafficNav Kft. nem tartozik a közpénzen fenntartott szervezetek közé. Ezért elég furcsán venné ki magát, ha mi küldenénk a közlekedési információkat a közpénzen fenntartott szervezeteknek, akiktől mi is pénzért kapjuk a közlekedési híreket.
    A TrafficNav Kft. nevében

  4. avatar

    @kovacsf: Köszi a kiegészítést, ez valóban kimaradt az írásból, pedig nagyon hasznos és a mindennapok során is jól használható infó!

  5. avatar
    kovacsf

    Egy kis kiegészítés: az autópálya infók RSS-ben is lekérhetők, így egy RSS reader programmal mobilról is egyszerűen elérhetők az adatok, amik egyébként nagyon pontosak! Amikor az M0-ra akarok felmenni, mindig megnézem előtte, hogy van-e baleset. Elkerültem már így dugót.

    Amúgy gratula a cikkhez, teljeskörű és hasznos.

  6. avatar

    @ yankeezulu: Köszi, igazad van — javítva!

  7. avatar
    yankeezulu

    mondjuk én ilyen esetben mindig a rendőrséget hívom a 107-en, majd ők megoldják ha szándékukban áll…

  8. avatar
    yankeezulu

    @ Gyurci
    jó kis cikk, gratula!
    annyi hozzáfűzni valóm lenne, hogy a 06 (40) 40 50 60-as szám az kék szám, tehát helyi vagy külön kék számos tarifás! Mobiltelóknál az utóbbi sajna…

  9. avatar

    @Pietro: Ezért gyűjtöttem össze az infókat, hogy legalább tudjuk, mit, hol kell bejelenteni. Egyébként mindegyik felsorolt szervezettel beszéltem ez ügyben, és bármelyik vállalja, hogy értesíti az illetékeseket, ha az autósnak nincs módja erre.
    Azt meg nem értem, hogy hol van itt reklám, ezek mindegyike közpénzen fenntartott szervezetek ingyenes szolgáltatása…

  10. avatar
    Pietro68

    Ez mind nagyon jó, csak az a baj, hogy külön-külön számon érhető el a különböző útkezelő.
    És itt jön a reklám, habár a cikk író már megtette, mi lenne, ha a Dugóvadász vonalon bejelentve az eseményt, 1. megjelenik a TMC-ben, és 2. ők értesítik az illetékes útkezelőt.

Szólj hozzá te is a cikkhez!

A hozzászóláshoz jelentkezz be. Nem vagy még tag? Regisztrálj!


Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.