Éjszakai geocaching. Ez mekkora királyság!

Ameddig a Garmin cikkek nem készülnek el, elhoztam nektek matu egy régebbi cikkét, hogy lássátok milyen az amikor a hobbijáról ír. Ma a ládázás egy különleges formáját ismerhetitek meg, ez az éjszakai geocaching.

Mai írásom a geocaching egy extrémebb ágáról fog szólni, amibe belekóstoltam két barátommal néhány hónapja. Fontos, hogy egyedül ne induljunk neki, és előzetes terepismeret is szükséges lehet a balesetmentes végrehajtáshoz. Mindig olvassuk el a láda leírásokat, és igyekezzünk csak egy kitűzött célt teljesíteni.

Naplemente. Gyönyörű, nem?

Az embernek nem mindig van ideje mindarra, amire szeretné, hogy legyen. Éppen ezért találtam ki egy áprilisi napon, hogy miért ne mehetnénk el este, munka után űzni a ládákat? Hiszen a hétvége messze van, szürkületkor elindulni valahova, és sötétben végezni még izgalmasabb is lehet. Nem kellett sokat győzködni a barátaim, benne voltak, tetszett nekik is az ötlet.

Így legelső alkalommal felkerestük a közelben lévő Naplás-tavat, ahol egyszer korábban jártunk már, csak nem jutottunk láda közelbe. Kocsiba be, Naplás-tónál ki, GPS kézbe, és szedtük a lábunkat. Egyre beljebb a horgászparadicsomba. Szerencsére felkészültek voltunk, és nem csak a telefonok fényével tudtunk világítani. Amikor beértünk egy erdősebb részre, kezdetét vette az őrült láda keresés a vak sötétben. Végül nem telt bele fél óra, és megleltük a ládát.

Nagy boldogság töltötte el a szívemet, hiszen ezelőtt este fél 11-kor nem volt megtalálásom. Ez volt a GCNapl jelzéssel ellátott láda. Utána visszasétáltunk a kocsihoz, a kivilágított útra, és a csapat felével (másodmagammal) bevágódtunk a sötét erdőbe, hogy felkeressük az előző találat tőszomszédságában lévő kis ládikát, de a rossz fényviszonyok, és az erdőben viháncoló ifjúság végül eltántorított ezen szándékunktól, bár már a koordináta tetején álltunk, és bőszen kerestük a rejtést. Ez nem jött össze. De volt már ilyen.

A Naplás tó mellett.

Rá két napra az újpesti Népszigetet vettük célba. Ez azért is volt fontos fordulópontja az életemnek, mert itt már több alkalommal is jártam, csak nem vettem a fáradtságot soha, hogy végigolvassam a leírását a GCNeps-nek, így hatalmas hátránnyal indultam a megtalálásában. Kocsival leparkoltunk még kint, messzebb, hogy meglegyen a napi séta adag. Kicsit messzebb sikerült megállni a kelleténél, de sétálni jó. Áprilisban még irdatlan sok szúnyog volt, ezért amikor a Zsilip utcában jártunk, gondolkodóba estem, hogy lehet hagyni kellene, de végülis mégis csak “kemények” vagyunk, hát mentünk. Korábban még egy Mio A501-es készülékkel, és az IGO 2006 szoftverrel próbáltam megtalálni ezt a ládát, de a térkép pontatlansága miatt nem ment. Pedig többször is megpróbáltam.

Ezért is volt számomra oly fontos mérföldkő az életemben, hogy a Garmin Legend HCx megbolondítva a Naviguide Magyarország 5.1-el, mennyire lesz nyerő. Hát, olyannyira az volt, ahogy a vaksötétben császkáltunk, és kerülgettük a hajléktalan bácsikat, hogy egy fenti ösvényen haladva egyszer csak azt mondtam, na, most menjünk itt lefele. Leereszkedtünk a 45 fokos lejtőn, és leérkeztünk a Duna partra. Itt egy kicsit elkalandoztunk, és felesleges köröket mentünk, eltöltöttünk egy kis időt ismeretlen helyek felkutatásával. Emlékeim szerint telefonos segítséget kértem a végén, így ahol leereszkedtünk a partra, oda mentünk vissza, és ott volt egy fán felaggatva a ládikánk. Ez is meglett…

A népszigeti láda.

Következő nap kicsit messzebb mentünk, egyik barátom családlátogatóba ment, hát mentünk vele. Kinéztem egy olyan ládát, amihez nem kell olyan sokat sétálni, de mégis szebb lehet a kilátás, és nagyobb kaland lesz az ismeretlen terep a vak sötétben. A GCOrko lett a tett színhelye. Kocsival megálltunk egy luxus családi villa előtt. Illetve azt hittük, villa volt, közben meg csak a kutyaház. Na, ekkorát sem tévedtem még soha. Rövid séta után ráálltunk arra az erdei útra, ami a ládához vezetett. Itt már voltak nyelv-el-illetve-leharapások, kemény volt a terep a csekély fényviszonyok mellett.

Megmásztunk egy kisebb dombot, majd felértünk egy szalonnasütögetős kilátosnézegetős helyre, ahol kicsit megpihentünk. Utána folytattuk küldetésünket, és cirka fél órás bénázás után megtaláltam… Egy Ericsson T68i-re csatlakoztatott kék LED segített. Itt jegyezném meg, hogy minden esetben ellenőrizzük készülékünk töltöttségét. Az én GPSem konkrétan kilehelte a lelkét, nem volt hajlandó tovább üzmelni. Ami nem lenne probléma, csak egy vadidegen terepen, a sötétben. Végül megoldottuk, hiszen nagyfiúk vagyunk. Leereszkedtünk a budai hegyoldalon, vissza az autóhoz, és a kétes kutyaház-villához. Ez is sikeresen megvolt. Meg egy kisebb bokaficam is, de ez a velejárója, ha a sötétben botladozol az erdőben.

Kies helyen van.

Ezek után az egyre eldurvuló esték után én csak arra vágytam, hogy levezessük egy könnyed találattal a hetet. Így esett a választásom a városligeti GCHide ládikóra. Gondoltam én. Nem lett olyan könnyű, mint szerettem volna. Könnyen odataláltunk, hiszen már rengetegszer jártam erre. A koordináta is meglett. Ez egy furcsa hely, hosszú előélettel. Láda költöztetés, jelszó felírás a padra, ebben az esetben sem szenteltem túl sok időt arra, hogy elolvassam a leírást, és az utolsó hozzászólásokat, akik megtalálták. Pedig ezek sok mindent elárulhatnak. Érdemes elolvasni.

Én konkrétan megmásztam egy hatalmas fát, aki ismeri ezt a helyet, tudja, hogy mekkora fa van mellette. Amikor már alig láttak a barátaim, és én is alig láttam őket, elbúcsúztam magamban mindentől, és mindenkitől. De sikeresen leereszkedtem. Na, ekkor újabb telefonos segítség, külön köszönet azon kolléganőmnek, akit este 22h előtt még lehet hívni ilyen hülyeségek miatt, hogy olvassa fel a ládaleírást. Így már könnyebb volt, mert mászás helyett a fa mellett van lent, kb a földön a rejtés. Így a nyaktörő 7m-es famászás helyett csak le kellett volna hajolni. De végső soron semmi jelentősége. Ez a találat is meglett. Kellemesen eltöltöttük az időt, jókat beszélgettünk, szóval a geocachingnek nagy mértékben közösség építő szerepe is van.

Én meg megmásztam a fát…

9 hozzászólás
  1. avatar
    sklave

    Oké. Ez már így kimondható. Ládázás, de mivel, lélekben ott vagyok….. a kincskeresés is tetszik:)

  2. avatar
    batin

    mi már csak “ládázásnak” hívjuk, a gyerkőcök meg kincskeresésnek …lehet választani :)

  3. avatar
    sklave

    Na. Egyre jobban tetszik ez a geoizé (nem lehet ennek valami rendes neve?) :)

  4. avatar

    Kellemes volt annyi idő elteltével visszaolvasni ezt az írásom. Szép emlékeket ébresztett. Tudatom mindenkivel hogy élek (még) szerencsére, csak erőteljesen elkapott a gépszíj, gyorsan forgott a mókuskerék. A hétvégén végre lesz időm befejezni a cikket.

  5. avatar
    batin

    óóóóó családos ember ilyet már nem csinál… :-)

Szólj hozzá te is a cikkhez!

A hozzászóláshoz jelentkezz be. Nem vagy még tag? Regisztrálj!


Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.