Sygic Aura for Android. Gyorsteszt

Már videóval! Ma végre alkalmam volt kipróbálni élesben a Sygic Aurát. A vas amin teszteltem, egy Samsung Galaxy S, ami a felsőkategóriás Android készülékek közé tartozik. Nem véletlenül említem ezt meg a bevezetőben…

Ami a cikk elejére kívánkozik, hogy mi is fogott meg engem az Aurában, már akkor is, amikor először láttam. Nehéz szavakba önteni, talán leginkább ahogy kinéz. Sok 3D-s navigáció járt már a kezeim között, de ez valami más, érdekesebb, látványosabb. Persze mondhatjátok, hogy egy navigációs szoftvernél nem fontos az, hogy hogyan néz ki. Szerintem pedig ahhoz, hogy a mai telített piacon talán labdába lehessen rúgni, ahhoz igenis kell valami egyedi… Úgy gondolom ez a program, ezt az elvárást maximálisan teljesíti.

Az első indításkor meglepődtem, mert amíg elindult a szoftver, gyakorlatilag pozicionált is. Igaz, hogy a Budai Parkszinpad előtt áltam, de ez akkor is csak néhány másodperc volt…

Azután kipróbáltam néhány útvonal megtervezését is. Sajnos csak Magyarországon belül tudtam tervezni (csak ezt a térképet töltöttem le), de így is figyelemreméltó eredmények születtek: Nyíregyháza- 1, 20 mp, (242km, 2 óra 25 perc), Szeged-1,81 mp (173 km, 1,52 óra). Bár inkább egy sklave féle 1400-1500 km-es útra lettem volna kíváncsi, de ezek is érdekes számok, az 1-2 másodperces tervezésben ugye benne van amíg elindítom, és megállítom a stoppert…

Azonban van olyan is ami nem tetszik benne. Ez az új POI (érdekes pontok) kezelése. Változtattak a felépítésén, és számomra most nehézkesebb és átláthatatlanabb mint eddig. Persze ez tényleg csak az első benyomás, lehet hogy a gyakori használat alapján változni fog a véleményem. Odáig tetszik, hogy a körülöttem opció segítségével, tudok válogatni a mellettem található pontok közül, de azután a Csoportok opció már számomra nem egyértelmű…

Az útvonaltervezés egyszerű (leszámítva az előbbi megjegyzésemet), a különféle opciók még tervezés előtt/közben állíthatóak. Így a felesleges menülátogatás, a minimumra csökken.

Navigálás közben az útvonal jól követhető, és Laura is intenzív nyelvtanfolyamra járhatott, az elmúlt időben… A haladást mutató nyíl, egészségesen meghízott, és menet közben néhány mozdulattal, a veszélyes helyeket is rögzíthetjük.

Viszont azonkívül, hogy nagyon gyors a program, néha a Galaxy S is feladni látszik a küzdelmet. Az érzés olyan, mintha minden memória elfogyna. A kijelző megmerevedik, majd néhány másodperc után “gurul” tovább. Először, még állóhelyben csinálta, amikor különböző utakat terveztem vele, és nyomkodtam serényen. Másodszor navigáció közben, egyszer csak megmeredt a kép, majd pár másodperc múlva 4x-5x is újratervezett, mire megtalálta, hol is tartunk…

Ezek után nem csodálom, hogy a T-Mobile G1 el sem tudta indítani…

Mindent összevetve elsőre többnyire jól vizsgázott a szoftver. Tetszetős, könnyen kezelhető, és informatív. Persze, hogy a 80 eurós ár hogyan fogja eladni magát, azt még nehezen tudom elképzelni… A cikk végére hoztam egy rövid videót is, de a Youtube engedélyezés most elég lassú. Így amint túljutok rajta, itt is megtekinthető lesz.

Ime a rövid videó:

44 hozzászólás
  1. avatar
    zorromoto

    A térkép mikor frissűl mert kapásból tudok 2 utcát is ami nem stimmel.Esteleg nem lehet külön bebiggyeszteni frisebb térképet? A progi nagyon tetszik ,de a térkép sajna (hát nem igo vagyis TP.)

  2. avatar
    Tézé

    @Gyurci Régi szép idők… Mond még valakinek valamit a “Woodoo kártya”?

  3. avatar
    Tézé

    Igazán bosszantó dolog:

    http://www.sygic.com/index.php/en/how-to-buy.html

    Kiválasztom a Spicát, és már dobja is az Aurát hogy vásároljam meg… :( Nem túl korrekt…

  4. avatar
    Watt

    Ami viszont érdekes, hogy kb. egy óra múlva el is távolították a Market-ről. Tehát nem csak nekünk lehet vele gond, ha jól sejtem…

    • avatar
      Gyurci

      @ Watt Van egy elérhető update a Sygic Aura for Androidhoz. Ennek telepítése után kiírja, hogy a szoftver használatához 3D-s gyorsító kell. :(

  5. avatar
    Watt

    Nálam van 64MB-nyi swap is a Pulse-omban és így sem indul el. Vagy tényleg nem memória probléma, vagy még több kell neki…

  6. avatar
    Gyurci

    Sajnos a videót (amit én készítettem), laza 20 óra alatt sem sikerült a Youtube-on aktívvá tenni… Csak azt nem értem, miért nem jelzik, hogy miért nem… De még nem adtam fel…

  7. avatar
    knor

    pedig a2sd+ és 700mhz-re húzott proci…

  8. avatar
    knor

    nálam is pulse + android 2.2 és nem indul… :(

  9. avatar
    szaboknak

    Gyurci
    Érdekes mert nem memória hiány miatt lép ki,mert mióta 2.2 van rajta még soha nem fogyott el a memória,mikor már majdnem elindul visszalép a home felületre.
    Olvastam,hogy több típuson jelentkezik ez a hiba.

  10. avatar
    szaboknak

    Nagy csalódás ért mert a Pulse-n eddig minden tesztelt navi elindult,de ez sajnos nem.

Szólj hozzá te is a cikkhez!

Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.