Még mindig konvertálás. User POI Editor

Úgy gondolom, illetve látom is, hogy sokan szeretnék rendezgetni a saját érdekes helyeiket (poi), illetve kedvenc pontjaikat számítógépen, mert magában a programban ez a művelet elég macerás. Nem beszélve arról, hogy a Primoban, nem lehet kategóriába menteni a pontokat, csak a kedvencekbe…

…aztán különböző hókusz-pókusz segítségével át lehet mozgatni az adatokat kategóriába. Ennek egyik lehetséges módszere az volt, hogy online regisztráltunk valamelyik konvertáló oldalra, ahol lehet szerkeszteni is, meg konvertálni is. Egyik lehetőségéről már írtam korábban. Ez elég jó megoldás volt. Miért a múlt idő?

Gondoltam, hogy mást is foglalkoztat ez a probléma, és nagyon vártam, hogy felbukkan valami ofline megoldás, tekintve hogy sajnálatomra, a számítástechnikai tudásom most is gátolt abban, hogy magam írjak egy ilyen konvertáló programot.

Szóval vártam, hogy felbukkan egy program, mint anno a 2006-os verzió esetében is, ahol a program db fájlba mentette a saját poikat, és egy lelkes poitologus, akinek a nagy érdeklődés mellett a tudás is megadatott, készített hozzá programot.

Lehet, hogy már a görögök is tudták, hogy valamikor lesznek a világon poik, sőt, nem kizárt hogy voltak is, bár, nem hallottam egyetlen ókori görög poihisztor híres mondását sem, de ez lehet, hogy az én tájékozatlanságomnak tudható be. Lehet, hogy nem találták még meg, nem fedeztek még fel írásos adatot Poiutusról, és az ő cselekedeteiről.(Lehet, hogy vasárnapra megteszem?)

Minden esetre, a mos talált megoldás Görögországból származik, és ezért jutott eszembe az eszmefuttatás. A megoldás lényege, hogy nem kell már online kapcsolat, nem kell, hogy legyen internet. A User UPOI Editor nevű programot, telepíteni sem kell, csak egyszerűen megnyitni. Mint, az a nevéből is kiderül, ezzel lehet szerkeszteni az Igo 8, és a Primo save mappában lévő upoi nevű fájlokat . Illetve ezen kívül még mást is tud, de most csak egy egyszerű példa. A Poiplazaról letöltött KML fájlt beépítem az upoiba. Miért is jó ez?

Csak röviden, hiszen a fentebb belinkelt írásból ez kiderül, az upoiba konvertált adatok poi kereséskor, a többi beépített érdekes hellyel együtt jelennek meg a keresőben, sőt, ha jó nevet adunk nekik, akkor először ezeket hozza kiválasztható lehetőségnek.

Tehát, az Open gomb, majd megkeresem az upoi helyét,

Az én upoim négy könyvtárat tartalmaz. Jobb gomb. Itt látod, hogy milyen műveletekre van lehetőség

A google KML importját választom, ami opció, megnyit egy kereső ablakot. Itt kiválasztom, az importálandó KML fájl helyét.

Kiválasztom, a Poiplazaról letöltött ADR alagutakat Belgiumból. Ebben az ablakban megnyitja, és kijelölheted, hogy melyiket szeretnéd importálni, majd import.

És, már bent is van, mint külön könyvtár. Itt szerkesztheted az adatokat, sőt megnézheted, a Google térképen, amihez persze, már net kell.

Az itt bemutatott művelet csak kóstoló a programból, és remélem jó szolgálatot tesz annak, aki hozzám hasonlóan sok adatot kezel, és ami adatokat bővíteni kell a mindig újabban bejövő információkkal, majd ezt meg is kell osztani.

A program innen tölthető le, akár görög nyelven is.
Jó gurit
sklave

51 hozzászólás
  1. avatar
    szeredy

    @sklave
    1a) Import teszt, mivel nincs Amigo
    Köszi. Én csak a Google és az iGO 8.x-et próbáltam ki. Az import sikeres volt, azonban ha szerkesztésre megnézed pl. ezt a két file-t, nem tökéletesen u.az. Ha legyintesz és azt mondod, tök mindegy, h négyszögek jelennek meg iGO 8.x-nél többnyire a szóközöknél, sima space a Google-nál bocs’.

    1b) Import teszt, adatok megjelenítése
    Igen, látom az oszlopot, de ha 1 poi-t kiszúrsz, akkor már az Editorban a poi neve, a mappa, az ikon és a koordináták jelennek meg, valamint az alján az info boxban a cím és más nem. Az angolul felkínált város, irányítószám, cím, házszám, teló szám üresek maradnak és ez az infótömeg így megy át nálam a kütyübe. (U. ez egy gombnyomással az Editorban: Options, Expanded Columns és az eredmény is nyilván u.az). Ha egy-két egyedi poit teszek be és kézzel átvezetem information box-ból a címet éstb., a naviban is rendben és korrekt a cucc. Ennek az automatizálása lehetne megoldás, persze analfabétát, mint én, ne vegyél komolyan és fogalmam sincs, hogyan automatizáljam a kml-ből a megfelelő helyre pakolgatást az UPOI-ban. Az ikon meg valahol elvész – vélhetően nincs a helyén a kütyüben.

    Köszi +1x a rendkívül sok fáradozást. Utálom, h hogyan ne oldjak meg valamit és a felettiek csak erről szólnak. Szeredy

  2. avatar

    @szeredy
    A felsorolt kml-ek mindegyikével kipróbáltam az importot. Beimportálta mind a három formátumot. Légyszi annyit nézz meg import után, hogy az egyes poik-nál az oszlopokat összébb húzod, és ott van még egy oszlop, hogy info. Nekem abban az oszlopban vannak a címek telefonszámok. Nincs most nálam primo, de a Spican lévő Igon kipróbáltam, és a poik nevénél ott vannak az info oszlopban lévő adatok.

  3. avatar
    szeredy

    @sklave
    @gyurci
    a)
    Amigo-t vettem, korábban írta is Gyurci blogban. Gyopár agyam nem tudja eldönteni, h az Editor import (Sklave cikkje 2. screenshot) kínálat oldalon a Google.KML, iGO 8x.KML, iGO User.UPOI közül melyik kompatibilis az amigo kml-lel? Bocs, ezt meg tudnátok adni? (*.ga, *data biztos nem játszik).
    b) Gyurci Atta69 platformján kidolgozott szuper ikonos cikkét olvastam és kipróbáltam korábban, azonban a poi_visibilities.txt módosítása nekem nem olyan egyértelmű (otp) bankok és ATM-mek átírásánál, mint a példában a buscam, vagy a gumiservis ügye. Gyurci, ehhez kérhetek mentőövet? Ugyancsak nem világos, h ha minden elkészítendő file-t (bmp, scr, icon) legyártottam, hová tegyem a poiplaza-ról begyűjtött *.kml-t?

    Köszönet a Guruk figyelméért és fáradozásukért,
    Szeredy

    • avatar
      Gyurci

      @ szeredy Nem értelek, minden ott van többször ellenőrizve, leírás – képernyőmentésekkel. Egy poit elnevezni, bármilyen néven, otpatm, szerintem megoldható. Nem értem a mentőövet…

    • avatar
      Gyurci

      @ szeredy “ezután a *.kml file-t bemásoljuk a content/userdata/POI könyvtárba, és engedélyezzük a láthatóságat.”

  4. avatar

    @szeredy
    Ahogy Gyurci írta, az Amigo kml. Az ikonhoz, itt találsz segítséget:
    http://navigyurci.hu/2010/09/30/szines-kml-ikonok-igo-primo-ala/
    http://navigyurci.hu/2010/07/08/ujabb-nanuka-ikonszett-az-igo-primora/
    addig is, amíg kipróbálom a program ilyen irányú képességét, miszerint lehet ikont rendelni a poikhoz. Erre ugyan is, még nem jöttem rá.
    A másik kérdésedben felmerült problémára, hogy csak a koordinátát viszi át, rekonstruálom az esetet. Remélem, ez mielőbb meglesz.

  5. avatar
    szeredy

    @sklave
    Kísérleti szünetet tartottam gyors válaszod után, azonban a kísérletek részben voltak csak sikeresek.
    A fenti 1) kérdéshez:
    Az Editor szépen user.upoi-ba darálta cikked szerinti 2. screenshot alapján egy bankautomata hálózat (mert cash kell…) Google Earth.kml formátumú importját. ITT kérdeztem volna: poiplaza.hu parádés kml felhozatalában rengeteg navira történő letöltés választható (pl. Sygic, TomTom, Amigo, Becker éstb.), de Primo nincs. Melyik az okés Primo 1.0-ra? Avagy, mindegy?

    Utána másolás a Navon 750-re, ahogy tanítád.

    “Hasznos helyek” között a kedvenc csillagos könyvtár megvan.
    Gond1: minden ATM csak koordinátásan jött át. Az Editorba beírhatom egyenként a várost, utcát éstb, de az horror hosszú ekkora adatállománynál. Mit szúrtam el?
    Gond2: régi álom: egy olyan ikon a könyvtárnak, amit az érdemel: pl. a banké. Ezt honnan, hová építenéd be? Editorban gond nélkül rá lehet ragasztani mindegyik ATM-re (poi-ra) a bank ikonját, de az nyilván magától nem vándorol a kütyübe. Erre esetleg lenne gyorssegélyed?
    Köszönet,
    Szeredy


    sklave:

    @szerediOpssz. Ezt nem teljesen értem.

  6. avatar

    @szeredi
    Opssz. Ezt nem teljesen értem.

  7. avatar
    szeredy

    @sklave
    (l. még hsz.3)

    2) kérdés kezdésnek is gyenge, lszi vedd úgy, hogy meg sem történt.
    1) élő maradt, a poiplaza és az import lehetőségek közül az optimumra vadászok Primo 1.0 navival.
    Köszönettel,
    Szeredy

  8. avatar
    szeredy

    @sklave
    Profi. Két kérdés engedj meg lszi:
    1)
    Primo 1.0-nál is Google importot ajánlasz a *kml importhoz?
    2)
    Egy 1000-es nagyságrendű file-t konvertáltam, azonban az ikon hozzárendelése nem megy. A jobb oldalon felkínált görög készletből sem frissítéssel (Refresh), sem a kívánt ikonnak a progi könyvtárába másolásával nem jutottam célba. Pedig elég logikusan az első szerkesztését lehet kopizni az összesre.

    Királyság, köszi előre is a választ,
    Üdv.
    Szeredy

  9. avatar

    @Zsolto
    Köszi. Tényleg, nagyon egyszerű, és remélem sokan veszik hasznát.

  10. avatar
    Zsolto

    Ez valami nagyon egyszerű, igényes, áttekinthető megoldásnak tűnik, az se rossz, hogy a görögök megcsinálták, de még jobb, hogy te felfedezted :D Köszi!

Szólj hozzá te is a cikkhez!

A hozzászóláshoz jelentkezz be. Nem vagy még tag? Regisztrálj!


Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.