Becker-TopMap térképfrissítés. 2010 Q3 második rész

Néhány órával ezelőtt megírtam, hogy letölthető a Becker készülékekre a fizetős TopMap térkép legújabb, 2010.07-es verziója. Ezen már természetesen megtalálható az M60-as Pécset elkerülő, az M43-as út Szeged melletti, és az M31-es Gödöllőt és az M0-ást összekötő szakasza is. Azonban nem is ezért ragadtam másodszor is billentyűzetet…

Az előző cikk azzal zárult, hogy a Becker Content Manager csak fizetősen engedte volna frissíteni a Májusban megvásárolt térképemet. Ez nem hagyott nyugodni, ezért egy-két ötletet kipróbáltam, és végül sikerült is az ingyenes frissítést letölteni. Elmondom a történetet, hogy nektek már ne kelljen találgatni…

Miután én használni szoktam a Navteq térkép nyújtotta előnyöket, illetve ezek közül is a Veszélyt jelző táblák kijelzését, ezért a két térképet váltogatni szoktam. Mármint a Navteq és a TopMap térképét. Utóbbit csak akkor használom, hogyha tényleg zűrös helyre megyek, amúgy az eredeti Becker térképpel navigálok. Megvettem hozzá a kétéves frissítést, így mindíg a legfrissebbet tudom használni.

Ezért a külön Magyarország térkép az sd kártyán lakik, és csak alkalomadtán kerül a készülékre. Ez most megbosszulta magát. Bár a licensz a Beckeren volt, de a térkép nem, így az update-et sem ajánlotta fel a frissítő program. És akkor sem, amikor a Magyarország térképet a készülékre raktam… Pedig a térkép működött, és mégsem…

Szerencsére újra lehetett telepíteni a Becker szerveréről, és ahogy ez megtörtént, megjelent az ingyenes frissítés lehetősége is.

Természetesen innen már a megszokott módon lehetett telepíteni. Persze az átlag felhasználó ebbe a hibába biztosan nem fog beleesni, egyszer fetelepíti a TM Magyarország térképet, és azután már nem fogja bolygatni többet…

Remélem tudtam segíteni, hogy Ti ne járjatok így, mint én…
(1000!!)

19 hozzászólás
  1. avatar
    bcsaba73

    Nem működik vele,de állítólag van már TM-re is FDA.

  2. avatar
    bcsaba73

    Köszi a gyors választ.
    Azért kérdeztem mert TM térképpel az NQ POI működik. Ezt viszont nem tudom.
    Akkor lehet kipróbálom.

  3. avatar
    bcsaba73

    Helló
    Bocs,lehet idióta a kérdés,IGO PRIMO-n ha TM térképet használok,az tudja kezelni a NQ FDA fájlt?
    Köszi

  4. avatar
    jgl

    Azt hiszem rájöttem. A C.Man. a készülékre másolta a térképet, de a készülék az sd kártyáról dolgozik. Átraktam a friss térképet a kártyára és már van M60-asom és M31-esem is :) De ez felvetett bennem egy újabb kérdést. A készülékről átrakni kell a térképet vagy csak átmásolni a kártyára? …és a kártyán lévő régebbit ki lehet dobni (törölni) vagy rajta kell hagyni az új mellett? Előre is köszönöm és még1x B.Ú.É.K.!!!

  5. avatar
    jgl

    Kedves Gyurci! Szeretném segítségedet kérni! Fél órája töltöttem le és telepítettem a Q3/2010-es térképet a Contetnt Manager-rel. Dec. 31-ig volt egy kupon kódom a Beckertől, amivel 20%-kedvezményt kaptam, így még az uccsó pillanatban megvettem. Egy gondom van. Konkrétan semmi sem változott a naviban. Ja, egyébként Z098-asom van. Feltelepítettem a C. Managerrel, ahogy mutatta a lépesekt, a végén kiírta, hogy sikeresen feltelepítve, de semmi. Újra indítottam, de semmi. Se M31-es, se M60-as. Nem használja a térképet, pedig a C.Man. kilistázza a navin található tartalmak közé. :( Mi lehet a gond? Kell még valamit bűvészkednem a kicsikével? Előre is köszönöm, ha segítesz!
    Boldog Új Évet Kívánok

  6. avatar
    miska60

    gyurci. lehet hogy ezt a megoldást választom. volna még egy kérésem hozzád,megtudnád e adni a BECKER cég ügyfélszolgálatának vagy panasz irodájának a külföldi imeil cimét. köszönöm.

  7. avatar
    miska60

    gyurci. akkor ezek után mit tanácsolsz.

  8. avatar
    topmap

    mint egy rapid nyomozás után kiderült, a Becker nem vette át nyáron a driver alerteket sajnos. A 2010.10-es frissítésben egyébként még nagyobb számban lesznek elérhetők, pl. az autópályák mindegyikén, , a 8-as, 4-es, a 71-es, a 86-os, az 55-ös és a 21-es utakon többek között.

    • avatar
      Gyurci

      @ topmap Köszi a gyors választ. Nagyon sajnálom, pedig ez egy nagy varázslat. Ezért használom inkább a Navteq térképet a Beckeren. :(

  9. avatar
    topmap

    Csak kiegészítésül: a nyári TM HUN térkép már szintén tartalmazta a veszélyt jelző táblákat, a soron következő frissítésben pedig tovább nő a számuk.

    • avatar
      Gyurci

      @ topmap Sziasztok. Köszönjük! Amit a Beckerhez lehet venni külön, TopMap térképet 20 euroért, abban is benne vannak? Mert kevésnek tűnik a fájlméret. Csak 19 mega, no meg nem is mutatja őket.

  10. avatar
    Gyurci

    A térkép nem tartalmazza a Navteq térkép extráit, például a Veszélyt jelző táblákat, és ahogy látom, még a Margit híd is le van zárva.

Szólj hozzá te is a cikkhez!

A hozzászóláshoz jelentkezz be. Nem vagy még tag? Regisztrálj!


Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.