TopMap kiegészítő kártya a Becker készülékekhez

Ahogy azt bizonyára tudjátok, a a Becker készülékek Navteq térképekkel kerülnek az üzletekbe. Rengeteg számomra fontos tulajdonságuk miatt ezt a térképet használom, bár fél évvel ezelőtt én is megvásároltam a TopMap Magyarország térképét…

Úgy okoskodtam, ha véletlenül zűrös helyre kell mennem, akkor előveszem az utólag letöltött térképemet (igen jól értettétek, a Becker Toolboxon keresztül megvásároltam, majd telepítettem a készülékemre) és tutira a legeldugottabb zugba is eltalálok. Jelzem, azóta sem volt szükségem erre a megoldásra. Egy darabig próbálgattam, de annyira fapados volt, hogy végül visszatértem a gyári térképekhez…

Miután számomra a navigáció így sem okozott gondot (nem járok sem az M31-es, sem az M60-as út felé), ezért inkább a veszélyt jelző táblákat, a varázslatos domborzatot, és az épületeket választottam. Persze ez ugye izlés dolga (és az sem mindegy, valaki mennyi kilométert, és merre jár), és nem bántam meg. De nem ez a lényeg. Már pedzegettem hogy lesz Magyarország kiegészítő kártya. és ez most meg is érkezett.

5.500 bruttó magyar forintért lehet megvásárolni, ami nagyon baráti ár, lévén anno a Mio készülékekhez gyártott kártya ára efelett volt… Természetesen az látványosságok is megjelennek rajta 3D-ben.

A térkép árába, egy év ingyenes frissítés is beletartozik. Megvásárolható a www.mybecker.hu oldalon. További ötletek a Facebook-on.

12 hozzászólás
  1. avatar
    McAdam

    Legfrissebb…Menet közben nem jegyzeteltem, csak hümmögtem, meg a gyerekek hátul jól elvoltak azzal, hogy “miért mondja a bácsi, hogy túl gyorsan mész”, topmap szerint ott még falu van :) Figyelmeztető info pl. semmi…

  2. avatar
    McAdam

    Nyári tapasztalatok (dél-Dunántúl, Balaton): a topmap-térkép még nem 100%-os… :( : településhatárok, sebességkorlátozások több helyen hibásak, félrenavigált stb…ez van…

  3. avatar
    McAdam

    Nem megy… Becker Content Manager nem látja a berakott TM-kártyát, Naviextras toolbox nem látja a Beckert…
    Harmadik lehetőség: a pc-ben nincs microsd-olvasó…

    • avatar
      Gyurci

      @ McAdam Mert ez nem Becker frissítés, hanem iGO8, A Becker TopMap kártyához, majd Becker Content Manageren keresztül lesz frissítés. De, hogy mikor?

  4. avatar
    McAdam

    BÚÉK, egy újabb kérdés: a térkép frissítése hogyan fog működni a gyakorlatban ? (pl.2010q4)

  5. avatar
    McAdam

    Egy gyors kérdés: térképválasztás ugye úgy megy, hogy : bent van a microSD : TM, nincs bent : NVQ ?

  6. avatar
    mapper

    “nem járok sem az M31-es, sem az M60-as út felé”

    A két térkép között nem ezek a lényeges eltérések. Csak az tudja igazán aki napi szinten használja. 1,5-2 éve átadott utcák, körforgalmak, forgalmi rend változások, stb főleg vidéki városokban csak a Topmap térképen léteznek. De a fővárosban is találkozol olyan helyekkel, ahol a Navteq térkép elvérzik. (pl. V.kerület)

    • avatar
      Gyurci

      @ mapper Nem volt véletlen a megjegyzés: az utóbbi időben keveset autózom, és így kevesebb hibát is látok. És bár csináltam Navteq hibabejelentőt, de hiba alig-alig jön rá… Köszi az észrevelt.

Szólj hozzá te is a cikkhez!

A hozzászóláshoz jelentkezz be. Nem vagy még tag? Regisztrálj!


A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás