A navik sírját már megásták. A szavazás lezárult

A Totalcaron olvastam egy cikket ezzel a címmel. Miután erről a témáról teljesen más a véleményem, de nem szeretek más fórumán okoskodni, ezért inkább kitaláltam egy szavazást. Kíváncsi voltam, hogy az én véleményem és a tiétek hasonlít-e egymásra…

Sajnos kevés szavazat jött, bár a tendencia így is látszik. A telefonos navigációkat csak elenyésző számban használjátok, és a szoftver nélküli készülékek sem nyertek. Ezek számomra jó hírek, mert úgy gondolom van még remény… Hiszen a szavazók közel fele a MÁRKÁS eszközöket preferálja (46%), míg a szoftver nélküli készülékek tulajdonosainak száma 41 %-ot tesz ki a szavazók között. És én az utóbbi szavazatokból vártam többet…

Tehát igenis van egy réteg, aki pénzt ad a jónevű navigációs készülékekért. és ki is tart mellettük. Valamint számomra az is nyilvánvaló lett, hogy a telefonos navigáció (minden tiszteletem azé, aki kitalálta), egyelőre sokak számára nem alternatíva.

Én több szavazatot vártam a Connected Device kategóriában, szerintem sok lehetőség van benne, és ha ezeket okosan fejlesztik, előbb-utóbb visszakapjuk a kedvelt PDA készülékeinket, csak normális méretű, nagy kijelzővel… Na jó, ezt inkább csak hasonlatnak szántam, bár a lehetőség adott…

Szerintem a kicsi szavazati arány arra is visszavezethető, hogy ez a kifejezés, egy átlag felhasználó számára semmit nem mond. Egyszer, a közeli jövőben körüljárjuk, mit is jelent(het) ez a kifejezés.

A telefonos navigációt használók száma csak 11% (8% OviMaps és 3% online navigáció), ami véleményem szerint érthető. Ez a megoldás azok számára megfontolandó, akik csak ritkán, és nem komoly távolságokat utaznak. Hatalmas találmány az ingyenes Ovi Maps, magam is hódolója vagyok, mert a magyar TTS, a gyönyörűen kidolgozott látványosságok, és az, hogy ingyenes bizonyos készülékekre, verhetetlen…

De a tervezési algoritmus csapnivaló, és a térkép is hagy kívánnivalót maga után, és persze nagyon sok készüléken csak egérfocinak látszik.. Ezzel együtt, ha annyi pénzem lenne, mint amennyi nincsen, biztos lenne egy olyan készülékem amin ez fut.

Az online navigáció szerintem nem alternatíva, hiszen a roaming díjak miatt, a külföldi navigálás igen borsos számlát hozhat a konyhára. Talán egyszer, majd ha a díjak… És ugyanitt bukik meg az online TMC is (legalábbis az olyan készülékeken ahol nem csak a szolgáltatási díjat fizetjük, mint például a TomTom Live. Itt csak havi díjat kell fizetni, de adatforgalmat nem. Bár náluk egyelőre pont az online TMC nem működik még hazánkban).

Egyszóval érdekes szavazás volt. Mindenkinek köszönöm, hogy időt szánt rá, illetve vette a fáradságot arra, hogy jelezze a véleményét. Én úgy látom, azzal a sírásással egy kicsit még várni kell…

Kapcsolódó cikkek:

http://navigyurci.hu/2012/05/02/a-szavazas-lezarult-melyik-kamionos-navigaciot-hasznalod/
http://navigyurci.hu/2011/09/10/lezarult-a-szavazas-az-android-es-a-navigacio/
http://navigyurci.hu/2011/01/16/melyik-keszuleket-hasznalod-az-alabbiak-kozul/
http://navigyurci.hu/2010/01/13/veszelyes-e-a-navigacio-vezetes-kozben-a-szavazas-lezarult/
http://navigyurci.hu/2009/12/23/vegetert-a-szavazas-milyen-terkepet-hasznalsz-a-navigalashoz/
http://navigyurci.hu/2009/11/27/keszulekvasarlasnal-fontos-szempont-e-a-magyaritas-lezarult-a-szavazas/
http://navigyurci.hu/2009/11/18/mi-a-velemenyed-az-android-oprendszerrol/

7 hozzászólás
  1. avatar
    Zsolto

    @ LG: Jó hasonlat. Én is azt hiszem, hogy amatőr célokra, amikor az ember nagyjából ismerős helyen használja pl. a Nokia Mapset (mondjuk egy amúgy Budapestet jól ismerő autós keresi a XVII. kerületi Nádirigó utca 12-es számot), akkor elmegy az is, mert a nagy baklövéseit kiszűri az autós tapasztalata.

    De ha pl. egy vidéki, Pesten nem járatos sofőrt visz be a málnásba a Belvárosban egy-két behajtási vagy kanyarodási szabályt figyelmen kívül hagyva, vagy a szükségesnél sokkal hosszabb útvonalat tervezve, akkor már nehezen megbocsáthatóak ezek a hibák.

    Ismeretlen helyen, éles helyzetben (időre kell odaérni, fogytán a benzin stb.) _soha_ nem hagyatkoznék ingyenes navira. Játszani, vésztartaléknak okés, és persze pont az ingyenesség miatt nagyon sok mindent elnéz nekik az ember.

    • avatar
      Gyurci

      @ Zsolto Kiváló tesztalany, szép, frissítik, vannak benne újdonságok. De ahogy mondod ország-világ járni nem fognám be. Érdekes dolgokat tud csinálni, és ahol nem vagyok ismerős… Szóval teljesen igazad van.

  2. avatar
    LG

    Kicsit olyan nekem ez a kérdés, mint amikor azzal jönnek nekem ismerőseim, hogy váltsak Linuxra, mert ingyenes és ugyanazt tudja, mint a Windows, és van rajta ingyen Office, és miegymás. Aztán amikor megnézed közelebbről ezeket a programokat, kiderül, hogy pont azokat a funkciókat hagyták ki,vagy körülményesek, ami első látásra talán nem fontos, de NEKEM speciel fontos. Szóval: távolról ugyanazt tudják, közelről viszont kiderül, hogy bizony a részletekben van az ördög.

  3. avatar
    PDA_FAN

    Ha már telefonos navi, említsük meg a jónéhány platformon elérhető Garmint, ami TopMap térképekkel itthon is kiválóan tervez, valamint az iPhone-ra és néhány androidos készülékre elkészített iGo Amigo-klónt (pl.: MotoNav), ami szintén elfogadható offline navigációs megoldás.
    Tapasztalatból mondom, mert évekig használtam Garmin XT-t, most pedig az új telómon MotoNav hasít.

    Lehet, hogy túl “kocka” környezetben dolgozom, de az ismerőseim körében legalább egy éve senkit nem láttam PNA-val navigálni :-)

  4. avatar
    Zsolto

    Az egy nagyon ad hoc, hevenyészett teszt volt, átgondolatlanul és irrelevánsnak tekinthető (értsd: kis) méretű minta alapján vontak le nagyon is sommás következtetéseket.
    A szerzőnek keze ügyébe került három navigálásra (is) alkalmas készülék, és ezek alapján elmondta, amit látott (vagy látni vélt), és a végén jól megmondta a tutit. Én is bosszankodtam rajta, pláne, mikor a sok okos kommentet elolvastam utána (“höhö, veszek háromezerér’ egy térképet a Zósanba, abba sose merül le a Zelem és nem kell örökkél frissítni se!”).
    Annak viszont én is örülök, hogy az itteni közönségnek sokkal jobb a navis kultúrája :).

Szólj hozzá te is a cikkhez!

A hozzászóláshoz jelentkezz be. Nem vagy még tag? Regisztrálj!


Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.