Január-Február, itt a nyár. Mivel navigáljunk? Első rész

Néhány rövid hét, és a nyár. Jön a szabadságolások ideje, amikor a szerencsések pihenni indulnak, sokan a hazai turizmusban, míg a többiek a külföldi üdülőhelyekben hisznek. Lássuk, hogyan juthatnak el uticéljukhoz.

Alapvetően három lehetőségben lehet gondolkodni, az egyik a régen jól bevált papírtérkép, a második a meglévő telefonra ráapplikált navigációs szoftver, a harmadik pedig egy navigációs készülék vásárlása. Lássuk sorban, melyiknek mik az előnyei, és a hátrányai:

– Papírtérkép Hosszú évekkel ezelőtt, nagyon jó szolgálatot tett. Az indulás előtti napok azzal teltek, hogy az addigra beszerzett térkép, vagy akár Európa atlasz alapján, nekiálltam megtervezni az útvonalat, majd ebből készítettem egy jó kis itinert (szó szerint), és a feleségem ebből navigált az utazások során. Ez volt a boldog békeidő, ki hallott akkor még navigációról…

Előnye: jelenleg a hardveres navigációhoz képest, olcsó beszerzési ára
Hátrányai: szerencsétlen esetben nem túl friss térképadatbázis, macerás használni (kell még egy ember, aki kezeli, az sem baj ha látott már térképet), és a mai “eldurvult” csomópontokban, ahol rengeteg a kijárat, és gyors döntést kell hozni, szint semmi esélyünk vele.

– Telefon, okostelefon Előbbire nem nagyon vesztegetném a szót, kicsi kijelző, kevés memória, alacsony szoftver-ellátottság. Azonban az okostelefonokról mindenképpen beszélnünk kell. A legtöbbnek már elég nagy a kijelzője a navigáláshoz, és a memória is (talán) futja rá. Persze ezekből is vannak jobb, és rosszabb alternatívák. Nem nagyon szeretnék operációs rendszer szinten belemélyedni a dologba, mert akkor nagyon hosszú lesz a cikk, de azért pár szóban inkább a kételyeimet elmondanám.

– Mobile Windows Valamikor régen, elég jól ellátott dolog volt a Win Mobile. Nem kell messzire menni, vett az ember egy jó kis iGO8 szoftvert, és irány a nagyvilág. Ha szerencsésen választott, akkor nem botlott lépten-nyomon a “Memory Full” üzenetbe. Azért én még emlékszem az állandó resetelésre, illetve a futó programok állandó macerálására ebből a korszakból (szerintem még Ti is).

A Windows 7 esetében, tudomásom szerint még elég gyenge a szoftver felhozatal.

– iPhone Itt meggondolandó a kérdés. rengeteg navigációs szoftvergyártó készítette el a maga változatát, óriási a választék. Hogy csak néhányat emeljek ki ezek közül, ott az iGO primo, a Navigon, a TomTom és a Sygic, iPhone készülékekre írt verziója is. Hatalmas kijelző, és az újabb típusokban megfelelő memória áll rendelkezésünkre. Talán ez az egyetlen platform, ahol meggondolandó a telefonos navigáció használata.

– Android Erre a platformra is van választék bőven, bár itt az iGO használata meglehetősen korlátozott, leginkább csak szolgáltatói segítséggel érhető el kivéve Motorola Milestone). Itt is hozzáférhető azonban a Navigon, és Sygic szoftvere is. Azonban az hogy elindulnék-e egy Androidos készülékkel egy Európai utazásra…? Ezt igazán magam sem tudom. Valószínüleg nem. Hogy miért?

Az igazán kiforrott készülékek iszonyat drágák (nagyobb HTC-k, illetve a Google készülékei), szerintem az átlagember számára alig elérhetőek. A saláta pedig rengeteg “törődést” igényel. Rootolás, memória állandó karbantartása, illetve az előbb említett két program, több Kelet-Európai országban is hagy kívánnivalót maga után.

– Symbian Itt ismét megállunk egy picit. Hogy miért? Hát a Nokia, pontosabban az Ovi Maps miatt. Lévén, hogy több készülékre is ingyenes (azaz benne van a készülék árában), több mint 90!! országban nyújt hangos navigációt, és folyamatosan frissíthető. Nagyon szépen hangzik, de mégis…

Egyrészt a kelet európai lefedettség miatt, másrészt a kijelző mérete miatt (bár elég nagynak tűnik a kijelző, de egy több száz kilométeres úton mégis fárasztó lehet), harmadrészt pedig a tervezési módja miatt nem indulnék el vele.

Viszont hatalmas segítséget nyújthat (nem feltétlen a KEU országokban), a városnézéshez, egy adott ponthoz történő visszataláláshoz) azaz “turista üzemmódban). Egy Nokia 5230-at használtan 20-25 ezer forint körül, míg például egy új, Nokia C6-00-át akár 10 ezer beugróval részletre is megvásárolhatunk.

– PNA (elsősorban navigációra készített, erre kihegyezett alkalmatosság). Erről, majd a következő részben… Azaz, folyt. köv.

Kapcsolódó cikkek:

http://navigyurci.hu/2012/01/10/ingyenes-navigacios-programok-ovi-maps/
http://navigyurci.hu/2008/10/12/a-papirterkep-dicserete/
http://archiv.navigyurci.hu/index.php?page=hir&az=361
http://navigyurci.hu/2010/12/21/tomtom-for-iphone-letoltheto-az-1-6-os-app/
http://navigyurci.hu/2011/04/11/navigon-for-android-mint-a-nagyok/
http://navigyurci.hu/2011/02/02/nokia-ovi-maps-csak-egy-kicsi-hianyzik/

31 hozzászólás
  1. avatar
    Talpitoo

    Számomra meglepő, hogy Androidos telefonnal rendelkezők nem ismerik a multitask funkciót illetve, hogy hogyan lehet a legutóbbi futó alkalmazások között “ugrálni”. Ezek szerint érdemes volt PDA_FAN-nak leírni.
    Apropó, nálam a HTC készülékemen (de tudtommal a többi Androidoson is) bármelyik futó alkalmazás alatt a hosszan nyomott home gomb rögtön előhozza a legutóbbi futó taskok listáját, szóval nem kell visszalépni a Home Screenre. Egy lépés megspórolható így.

  2. avatar
    PDA_FAN


    Zsolto:


    PDA_FAN:

    Na, ezt jó hallani, a Milestone nekem is nagy kedvencem.
    Viszont leírnád, hogy hogy működik a dolog, ha navigálás közben telefonálnod kell, hívás jön vagy hívást indítasz?

    Ha hívás jön, a Motonav automatikusan megy a háttérbe. Előcsalni egyszerű: egy nyomás a Home gombra, ekkor bejön a homescreen. Ezután egy hosszú nyomás a Home gombon, amitől előjön a futó taszkok listája. Itt egy bökés a Motonavra, és máris megy tovább a navi, de amíg beszélek, addig hang nélkül.
    Ha nem váltok át a fenti módszerrel a navira beszéd közben, akkor a beszélgetés végén szépen visszajön, és nyomja tovább a navigációt.

    Ha meg navi közben én akarok hívni valakit, akkor Home gombra rábökök, majd a homescreen-re kirakott telefon ikonra kattintva választok a kontaktok közül.

    Ez egyébként a symbianos telómon a Garminnal ugyanígy működött, és mikor az OviMaps egy korai példányát próbáltam, döbbenten láttam, hogy az például nem képes erre a mutatványra, holott a szoftvert egy mobiltelefon gyártó cég adta ki :-(

  3. avatar
    PDA_FAN


    Gyurci:

    @ PDA_FAN Papírtérkép mellé jár az úticélnál “éppen arra sétáló” öreg bácsi-néni is, akitől meg lehet kérdezni, merre is menjünk…

    Sajnos nem jár, főleg, ha kinn vagy a prérin, és ott állsz az “útelágazódásnál”, ami nincs kitáblázva.
    Ráadásul Pista bácsi borközi állapotban igen pontatlanul navigál, olykor még a földrészt is sikerül elvétenie.

  4. avatar
    Tomi

    :)

    Egyébként pont egy ilyen szitu miatt változott meg a véleményem a navikról.
    Utaztunk este szombathelyre és a panzió címét bepötyögtem a naviba, akkor használtam először és kíváncsi voltam hogy milyen, addig volt egy nagyon komoly Magyarország térképem 120 A4es oldalon csak Mo. van!
    Mentünk lefele elkezdett szakadni az eső látási viszonyok nulla, teljesen ismeretlen volt számomra az a terület és egyszer csak azt mondta megérkezés az uticélhoz, és hol voltunk? a panzió előtt, na mondom kell nekem egy ilyen :)

  5. avatar
    Zsolto


    PDA_FAN:

    Jelenleg Android fut a Motorola Milestone-on, azon meg az Amigo brandelt verziója, a Motonav. PNA továbbra is a fiókban pihen, csak akkor kerül elő, ha valamelyik GPS-szel nem rendelkező rokonomnak kölcsönadom.

    Na, ezt jó hallani, a Milestone nekem is nagy kedvencem.
    Viszont leírnád, hogy hogy működik a dolog, ha navigálás közben telefonálnod kell, hívás jön vagy hívást indítasz?

  6. avatar
    Tomi

    Ezt a mellékút dolgot én is akartam mondani, hogy az autósatlasz falvakon belül a legritkábban navigál el a célig. Nem nagy dolog elmenni xy településre, hanem annak a település z utcáját megtalálni nehéz.

  7. avatar
    PDA_FAN

    Nos, nekem már a Symbian S60 korszakban kiválóan megfelelt a Garmin Mobile XT, lévén, hogy anno megvettem a Magyarország és a teljes Európa térképeket a blútyúkos Garmin vevő mellé. Az iGO-t onnantól csak nagyritkán a térképfrissítés miatt vettem elő.

    Jelenleg Android fut a Motorola Milestone-on, azon meg az Amigo brandelt verziója, a Motonav. PNA továbbra is a fiókban pihen, csak akkor kerül elő, ha valamelyik GPS-szel nem rendelkező rokonomnak kölcsönadom.

    Nálam tehát épp ellenkező a helyzet, mint a cikkírónál: az androidos navigáció teljeskörűen bejött, a PNA-k pedig lassacskán kihalnak a fiókomból, mint a dinoszauruszok.

    A papírtérképes navit meg ajánlom azoknak, akik este koromsötétben egyedül autóznak ismeretlen helyre, és nincs rendesen kitáblázva a mellékút. Garantált szívás, volt már benne részem anno elégszer.

    • avatar
      Gyurci

      @ PDA_FAN Papírtérkép mellé jár az úticélnál “éppen arra sétáló” öreg bácsi-néni is, akitől meg lehet kérdezni, merre is menjünk… ;)

  8. avatar
    sklave

    Nagyon jó a téma. Pont a minap kérdezte valaki, hogy mit érdemes venni. Felvetettem neki a papiros dolgot, mert enne, akár közösségépítő szerepe is lehet, hiszen ez is egyik módja annak, hogy a család tagjai kommunikáljanak egymással. Persze előfordulhat, hogy vita kerekedik a ” Merre kell fordulni?” elhangzása után. :-) Tényleg. Mostanában sokszor látok térképpel navigáló utazókat. Mondjuk, én a telefonos variációt ajánlottam… Várjuk a folytatást.

Szólj hozzá te is a cikkhez!

A hozzászóláshoz jelentkezz be. Nem vagy még tag? Regisztrálj!


A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás