Szerelem első látásra. Samsung Galaxy Ace

Nagyjából egy hónappal ezelőtt felkerestem a mobilszolgáltatómat, egy szerződésmódosítás miatt. Miközben a kedves asszisztens dolgozott a rendszerben körbenéztem és megláttam a Samsung Galaxy Ace-t! Gondolkodóba estem…

Mindig is tetszett, mert formája minimalista, letisztult (ájfón4 ) külseje, valamint a kollégámtól kölcsönkérve azt tapasztaltam, hogy elég jól dolgozik benne a 800MHz-es Qualcomm MSM7227 processzor, valamint 512 MB ROM és RAM a 2.2.1-es Androiddal karöltve.

Amit még fontosnak tartok megemlíteni, hogy a felhasználónak 158 MB-ot hagy a Samsung. Ami véleményem szerint elég. Én nem vagyok nagy játékos, csak a legszükségesebb APP-ok vannak fent. Szóval megvettem, de az üzletben nem kapcsoltam be, mert szeretem magam átadni a pillanatnak, amikor az új kedvencet kicsomagolom és megszagolhatom… megfoghatom.

Nincs is annál jobb érzés !! Miután túljutottam a földi örömökön, bekapcsoltam és nem a katarzis jött hanem a felismerés, hogy a kijelző bal oldalán a tetejétől az aljáig pixelhibás a kicsike…

Vissza a boltba. Sajnos akkor nem tudták kicserélni, mert kifogytak, de egy héttel később már volt (addig is magamnál tarthattam a hibásat). Eddig egy T-mobile Pulse-om volt/van, így ahhoz tudom hasonlítani, bár kérdés hogy mennyire szerencsés egy alsókategóriás telefont egy középkategóriáshoz hasonlítani. Mivel a Pulse-om néha már idegesítően lassú volt így egy rossz sztereotípia élt bennem: Android = lassú és akadozó.

De ez a telefon mindent megváltoztatott.

Külső:

A telefonon jobb oldalt a bekapcsolás gomb található és a microSD kártya foglalat. Alul egyedül csak a mikrofon van. A készülék bal oldalán szintén egy gomb árválkodik, ez a hangerőszabályzó.

Felül találhatjuk a 3,5mm-es jack aljzatot és a micro USB aljzatot, amivel nem csak tölthetjük, de kommunikálhatunk is a készülékkel. Az előlapon felül a találjuk a beszélgetésre használható hangszórót valamint egy közelítés érzékelőt, amely kikapcsolja a kijelzőt hívás közben, ha a fülünkhöz tesszük.

Alul három gomb található. A középső gombot megnyomva a főképernyőre jutunk vissza, a bal oldali „rejtett” gomb – amely érintésre jön működésbe – hozza elő a menüt (ha az aktuális menüpontban van olyan), a jobb oldali szintén „rejtett” gomb pedig a vissza. Ami nekem nagyon tetszett az a hátlap.

Az anyaga gumis műanyag. Szerintem ezt nagyon jól eltalálták a Samsung mérnökei, mert jó kézben tartani és nem izzad (annyira) az kezünkben. Itt van még az 5Mp-es kamera, amely közepes minőségű képeket készít. Természetesen nem veszi fel a versenyt egy digitális fényképező géppel, de azért élvezhetőek az általa készített képek.

Amit fontos még megemlíteni, hogy a kamera alatt található egy vaku! 1-2 méteres távolságban még használható is, én azt tapasztaltam. A videó QVGA felbontásban üzemel, ám ez 640×480-felbontású lesz, miután frissítettük a rendszerünk a 2.3.3-as Gingerbread-re.

Sokan kritizálhatják, hogy tiszta műanyag a kicsike, de ez azt is magával hozza hogy nem olyan nehéz mint egy „iphone”. Nekem személy szerint tetszik.

Belső:

A kijelzőn alul folyamatosan látható egy sáv, ahová ikonokat pakolhatunk be. Alapértelmezetten a hívás, a telefonkönyv, az üzenetek és a menü található. Mivel nekem ez az első Samsung okostelefonom, így ez nekem újdonság, de meg kell hogy mondjam, tetszik!

A telefont már jó ideje használom, igazából rosszat nem tudok elmondani róla. Sebessége megfelelő, bár a galéria betöltésekor néha akad, illetve egy érdekes dolgot csinál: mikor a galériát megnyitom, nem tölti be a mappákat és a képeket sem, csak a galériához hozzárendelt hátteret. Ekkor kilépek majd vissza és minden a helyén van (ezt a kis hibát a 2.3.3-as Gingerbread-ben orvosolják).

Az ablakokat gyorsan kezeli és minden alkalmazás flottul működik. Ami egyedi a szokásos androiddal szemben, az a Samsung Apps, amely tulajdonképpen egy Android Market. Szintén regisztrálni kell, és ugyanúgy tudunk letölteni alkalmazásokat ingyen, vagy esetleg fizetősen.

Valamint a végén jöjjön az én személyes kedvencem a telefonnal kapcsolatban! Ez pedig a háttér beállítási lehetőség. Eddig a Pulse-omon a háttér „mozgott” ahogyan lapoztam az „asztalt”. Nos itt be lehet állítani hogy fix legyen a háttér, vagy Pulse-hoz hasonlóan „mozogjon” a lapozáskor. Biztos vagyok abban, hogy sok telefonon ez már rég meg van oldva, de én most találkoztam ezzel először:

Ez pedig egy trükk! Ha a képernyőről akarunk egy képernyőmentést-t akkor tartsuk nyomva a jobb oldali „vissza” gombot, majd nyomjuk meg a középső gombot és ilyenkor egy exponálás hangját halljuk és a ScreenCapture mappában megtaláljuk a képeket.

Végül még annyit, hogy a telefonnal többnyire meg vagyok elégedve, és a 2.3.3 Gingerbread frissítésben sok mindent kijavítottak. Hogy honnan tudom? Mert felraktam… De erről később!

Fotók: mobilix.hu, sympda.info Köszönjük!

Kapcsolódó cikkek:

http://navigyurci.hu/2012/01/07/galaxy-ace-plus-elottem-az-utodom/
http://navigyurci.hu/2011/08/04/samsung-galaxy-ace-gingerbread/
http://navigyurci.hu/2011/09/06/mediatar-indexelesi-problema-a-galaxy-ace-en-megoldasi-lehetosegek/

93 hozzászólás
  1. avatar
    Szigedi

    Üdv! van neki első kamerája?

  2. avatar
    Ewan33

    Köszi a segítséget, biztos “át kell szokni”. Mindenesetre átállítottam – leállítottam – amik nem kellenek azonnal, küldönben is, a fentről legördülő menüsor egy mozdulattal ugrik. Ez nagyon tetszik.
    Köszönöm még egyszer!
    Üdv.

    • avatar
      Gyurci

      @ Ewan33 Nagyon szívesen. A Divához képest sok új “fícsört” használ ami tetszeni fog, nem beszélve a Google play-en található rengeteg ingyenes szoftverről. Szerintem előbb-utóbb megszereted. ;) Üdv.

  3. avatar
    Hegedűs Levente

    Helló Ewan33.

    Olvastam amit írtál, Androidos telóktól 2-3 naptól többet ne nagyon várj aksi időben. Amivel tudsz spórolni az energián, hogy ha nem muszáj akkor a wifi, bluetooth, gps, mobilinternet ne menjen. A wifit betudod úgy állítani hogy bontsa a kapcsolatot mikor alszik, így addig sem meríti. A kijelző mellett, a processzor eszik még sokat. Így értelem szerűen ha olyat csinálsz ami terheli a gépet akkor merülni fog elég hamar.

    Automatikus fényerőt ha lehet használd (bár nem tudom hogy tudja-e az ace), mert az is spórol neked ha tud. Ha végképp nagyon merül akkor meg egy cpu menedzser progival állíts az energiahasználaton.

    Rem tudtam segíteni.

  4. avatar
    Ewan33

    Sziasztok,szia Gyurci,
    elolvastam a hozzászólásokat, még mielőtt a problémát feszegetném… sajnos a Galaxy Ace la Fleur aksija egy nap alatt lemerült teljes töltöttség mellett :( persze aznap volt a nagy próba, a navigációs felületek kipróbálása, a web és persze teljes fényerőn. Nekem ezelőtt egy Samsung Diva volt, az viszont 4-5 napig bírta, nem volt nagy gondom vele. Most felére csökkentett képernyő fényesség mellett, 6-7 telefon lebonyolításával reggel óta a zöld aksijelző felénél van :( kicsit bosszant, mert ha nincs a kocsiban pl. szivargyújtós táp, akkor Pestig sem tudok elmenni… hát nem tudom. Most szomorú vagyok, de lehet, ha másképp használom (felére csökkentett fényerő, navigációs eszközök kikapcs.) akkor telefonálni azért tudok. Filóztam, hogy melyik legyen Sony Xperia, vagy ez… mivel a Sony Xperia képernyője kisebb, nem hittem, hogy ekkora baj lesz, hogy ez a nagyképernyős Galaxy pik-pakk lemerül. A tapasztalatlanságomra fogom, még olvasgatok ezen az oldalon, és máshol is körülnézek. Valószínű nagyon járatlan vagyok ebben az Androidos világban :( Üdv.

    • avatar
      Gyurci

      @ Ewan33 Szia, nálam egy, másfél napnál nem nagyon szokott tovább tartani sem az iPhone 3GS, sem pedig a Nexus One. A 3-4 nap csak egy utópisztikus álom.

  5. avatar
    abraxas

    Sziasztok! tegnap lecseréltem a vodámat egy független galaxy ace-re. Sajnos az adatforgalom nem megy rajta, csak WIFI-n. Lehet ez valami voda/független ütközés eredménye? Még sosem volt független telefonom, első kísérlet… :o/

  6. avatar
    Eszti

    Hát Gyurci, nem is tudtam, hogy Ace-szel is lehet PrintScreen-t nyomni
    Nagyon hasznos trükk volt, köszi :)

  7. avatar
    Szandi

    Sziasztok a zenelejátszóba (galaxy ace) hogy kell megváltoztatni a hátteret mert nekem magától átváltozott!

  8. avatar
    Cereol

    készül a 4.0 Ace-ra. igaz még nagyon gyerekcipőben van, de kipróbálható… :)
    http://goo.gl/bwLde

  9. avatar
    szabyka

    by ibizefrenki Szeva :)

    Jah nincs semmi titkolni valóm csak az sms sek úgy gondolom rám tartoznak nem arra aki elkéri meg nézni a telcsimet igy buktam le keresztlányom szülinapi buliját is mert én szerveztem meg neki sajnos nem volt meglepi neki tudsz valami jó prógit ajánlani?azt nem tudod hogy a marketről letöltött facebook az ingyenes-e mint a 0.facebook? tudod a 30 as számról ez ingyenes volt Köszi előre is a választ jó mikulást

  10. avatar

    @Szabyka
    Marketről letöltesz egy üzenet kezelő szoftvert, akkor lelehet kóddal zárni az üzeneteket. Sőt aká még titkosítani is tudod!
    Csak nincs valami, amit valaki elől titkolni szeretnél???
    Amúgy ha azt szeretnéd, hogy ne nézzen bele a telóba, akkor javaslom a telefon egyedi mintával lezárni!(beállítások/hely és biztonság/képernyőzár módosítása)
    most hogy így mondod, valóban kicsit halkabb az üzenetjelző hang :)
    Személyes véleményem, hogy szabad törölni a gyári mappákat, mert ami rendszer fájl/mappa, azt nem tudod törölni, mivel nincs root jogod, ámbár le tudsz olyan mappár is törölni, ami egy apphoz szükséges. Szóval csak oskosan

Szólj hozzá te is a cikkhez!

A hozzászóláshoz jelentkezz be. Nem vagy még tag? Regisztrálj!


A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás