Tudjátok hogy ez a név mit takar? Hát persze, hogy a jól ismert Sygic Aura szoftvert. És miért lett ebből hír? Főképpen az ára miatt. De hogy mennyi ez az ár, arról egy kicsit később.

Kezdjük az elején. Néhány napja megvásárolható a szoftvert aktiváló licence kód, amellyel a Google Marketről letöltött 7 napos Trial verziót aktiválni tudjátok. Ne az Aura megszokott ikonjait keressétek, mert ezek is megváltoztak.

Amikor kipróbáltátok, és biztosak vagytok abban, hogy a telefonotok kompatibilis, és a szoftver is tetszik, akkor jöhet a kód. Az ára számomra meglepő volt, hiszen az Európa verzió ára bruttó 9.900 forint lett. Úgy gondolom, ez egy kifizethető összeg, és ennek kapcsán talán megint fogyhat egy picit a warezolók tábora.

Fontos még tudni, hogy a szoftver használatához 3D gyorsító szükséges, amely nem minden készülékben akad. Ezért mindenképpen a Trial változat telepítésével, és kipróbálásával kezdjétek. A telepítéshez itt kaptok segítséget.

Akik a WayteQ Libra telefon mellett döntenek, azoknak jó hír, hogy a szoftver felára csak bruttó 5 ezer forint lett. Így az offline navigáció kérdése is megoldódik a készülék és a szoftver segítségével. A Sygic GPS Navigation Android innen letölthető.

Forrás: sygic.hu

Kapcsolódó cikkek:

http://navigyurci.hu/2012/01/18/komoly-valtozasok-a-sygic-haza-tajan/
http://navigyurci.hu/2011/10/09/sygic-gps-navigation-for-android-11-2/
http://navigyurci.hu/2010/11/30/sygic-aura-for-wince-inditsuk-el/
http://navigyurci.hu/2010/11/09/sygic-aura-for-android-gyorsteszt/
http://navigyurci.hu/2010/11/08/a-sygic-aura-probaverzio-letoltese-es-telepitese/
http://navigyurci.hu/2010/11/07/sygic-aura-for-android-letoltheto-a-marketbol/