Navigáció, GPS, tesztek, és sok Android
Az iOS5 és az iPhone 3GS. Néhány hasznos újdonság
Már régen tervezem, hogy pár szót írok az iOS5 néhány olyan újdonságáról, amelyet az iPhone 3Gs készüléken is használni lehet. Bár a beharangozott 200 feletti újdonságnak csak a töredékét használom, azért így is hasznos lista lett…
Amit a legjobban kerestem, az a Notification Bar-on a fényképező gomb. Persze erre jöttem rá legutoljára úgy, hogy a lányom kedvesen megkérdezte: ” Apa még ezt sem tudod?!” Véleményem szerint ez igen hasznos, mert eddig szinte mindenről lemaradtam, lévén mire a csúszkát kinyitottam, és a fényképezőgép ikont is becserkésztem, az “élet” már jóval odébb járt…
A legutolsó “nagy” lemaradásaim egyike, a Google Street View felmérő autójáról volt az Erzsébet körúton, pedig az igazi ritkaság nálunk…
Lezárt telefonnál a középső gomb dupla kattintásával lehet előcsalni. Amúgy nagyon tetszik, hogy a telefon feloldása nélkül látom az üzeneteimet, leveleimet, vagy akár az éppen akkor játszott dal adatait is.
Nem mellesleg az időjárás kijelzése is felköltözött a Notification Bar tetejére, míg a Tőzsdei Híreket ugyanennek az alján találhatjuk.
A következő újdonság amit még sokat használok az a zene törlése a Zenelejátszóból. Végre nem csak az iTunes szoftveren keresztül tudjuk, a felkerült idegesítő, vagy már halálra unt zeneszámot eltávolítani. Ujjunkat balra elhúzva a zeneszámon, megjelenik a Törlés gomb.
Tetszik még ez a felhőbe mentés dolog is, bár visszatölteni még nem próbáltam, de gondolom biztosan működik úgy ahogy az iTunes-on keresztül is. Végre nincs helyhez kötve…
Bár kétségeim vannak, hogy az elmentett, nagyjából 600 MB adat, hogyan aránylik a telefon teljes tartalmához… Viszont ami még működőképes lett az iCloude fiók segítségével, az a Find My Phone alkalmazás. Az iOS5 megjelenéséig regisztrációt kért, és némi pénzt is ha jól emlékszem.
Most végre működik!
Jópofa dolog az Újságos stand is. Mindjárt le is “húztam” rá három újságot, hogy ne legyen üres, de az elolvasásukhoz már fizetni is kell (ene).
Fontos újdonság az is, hogy számontarthatjuk melyik szoftverünk mennyi helyet foglal, így pontosabban követhetjük a memóriahasználatot, illetve látjuk a legtöbb helyet felemésztő alkalmazásainkat, így több eséllyel küzdhetünk a helyhiány ellen…
Végül, de nem utolsósorban frissíthetünk WLAN hálózaton keresztül, ami szintén nagy könnyebbséget okoz. Azt is látjuk, mi változott, így csak akkor töltjük le, ha érdemes. Mint ahogy az iOS 5.0.1-et nem is töltöttem le, hiszen az én akksi időm nem csökkent.
Ha Ti is találtatok valami jópofa, vagy hasznos újdonságot, írjátok meg Facebook oldalunkon: facebook.com/navigaljgyurcival
Kapcsolódó cikkek:
http://archiv.navigyurci.hu/index.php?page=hir&az=474













Betöltés...


2011. november 18. péntek - 11:10
@ Tomi Tényleg van még millió apróság, ezért kértem hogy írjátok meg. A Find MyPhone-os megoldást nem ismertem. Mindig elekadok, ha nem teljesen egyenes az út.
2011. november 17. csütörtök - 21:48
Elfelejtettem a fényképezőnél a hangerő gomb exponálást.
2011. november 17. csütörtök - 21:41
Nekem a Safarit érintő változások tetszenek leginkább meg a wifis szinkronizálás a géppel. Nincs dokkolom és így nem kell mindig a kábelt előszedni.
Safariba a megnyitás a háttérbe, az olvasási lista ill a nézet is nagyon jó.
Meg ezernyi apróság a híváslistába egyenként törlés.
a find my iphone ingyenes volt eddig is csak 3gs-n nem lehetett regisztrálni, de ha regisztráltál ipadon van i4en akkor már használjattad 3gs-en is.
Nekem a notification c annyiea nem jött be.
Apróság de pl a googlemaps már arra fordul amerre nézel ha a bal alsó iránytűre kattintasz.
2011. november 17. csütörtök - 11:17
@ Pacal74 Én beledőltem a múltkor. Elég sok időbe telt mire megint minden visszakerült a telefonra…
2011. november 17. csütörtök - 11:13
Igen,igen azt tudom,mar jo ideje Apple tulaj vagyok,csak a lustasagom miatt nem csinaltam meg meg
2011. november 17. csütörtök - 07:12
@ Pacal74 Szívesen, örülök hogyha tetszett. Előtte a mantésre figyelj oda, mert ha nem így teszel még mentés közben elkezd frissíteni.
2011. november 17. csütörtök - 00:27
Nagyon jo kis cikk, koszonom…
Nekem is kene frissitenem mar az Ieszkozom
2011. november 14. hétfő - 18:13
@ Zsolto Tényleg jópofa ez az ajándéktenger!
Én is nagyon csípem!
2011. november 14. hétfő - 14:40
Bár nincs iPhone-om, úgy látom, ez tényleg csupa hasznos újdonság. Én mindig az ilyen látványos fejlődésnek örülök a legjobban, ettől az ember úgy érzi, hogy “új” telefonja van, ami néha nem hátrány (és főleg olcsóbb mulatság, mint gondoskodni egy valóban új vasról…)