A navigáció megöli a gondolkodást

Sokszor hallottam már, de igazán nem foglalkoztam vele. Talán nem is hittem benne igazán… De ma meg kellett állapítanom, hogy valami igazság mégis csak lehet benne. Eddigi életem folyamán, voltam már sok minden, talán csak akasztott ember nem…

Elég sokszor éltem abból hogy autót vezettem, és aránylag sok helyen megfordultam kis hazánkban is. Általában egy térkép volt az útitársam, ha nagyritkán elakadtam valahol, mindig volt aki megmondta merre is van, ahová mennem kellett.

Ám ami ma történt velem, az számomra elég elrettentően hatott, és kicsit talán ijesztően is… Elgondolkodtam azon, hogy mennyire függünk a kütyüktől, az internettől, SMS – től, okostelefontól, navigációtól, és még sorolhatnám. Nem szaporítom a szót, hanem elmondom ma mi történt velem. Ha mástól hallom, valószínűleg elkapott volna a harctéri röhögőgörcs, de így inkább elgondolkoztam a történéseken.

Délután el kellett szaladnom néhány helyre, Törökbálintra illetve Érdre is. Egy darabig minden simán ment, és azután mintha el lettem volna átkozva… Hozzá kell tennem volt nálam navigáció, nem is egy – de kettő. Töltő is…

Azután egyszer csak magába fordult a navigáció, talált egy neki tetsző utat, és csak mondta – csak mondta. Mikor eluntam, elhatároztam megoldom magam, hiszen ez nem nagy tudomány, évekig csináltam. Bár ne tettem volna.

Elindultam a Budaörstől – Érd felé, majd az M0 -ás előtt ijedten szembesültem az autópálya matrica szükségességére felhívó táblával. Hopp, semmi baj lemegyek a nullásra… Igenám, de addig ügyetlenkedtem, amíg sikerült félúton megállni az autópálya – felhajtón, útban a fizetős M7-es felé… És most jön a poén, lemerült a töltőre tett navigáció (a képen az utolsókat rúgja)…

Akkor még elég egyértelmű volt a dolog, veszek egy autópályamatricát bukóba, azután intézem a dolgomat tovább. Persze, ahogy azt Móricka elképzeli. Nagyjából 5x próbáltam meg autópálya matricát venni, de minden alkalommal hibaüzenetet kaptam. Na ekkor már kezdtek az őrület jelei mutatkozni rajtam, szerencsére némi külső segítséggel ez az akadály elhárult.

Irány Érd. Egy madár nevű utcát kellett megtalálnom egy olyan navival, ami nagyjából 5-10 másodpercig működött, azután kikapcsolt… Hazudnék ha azt mondanám, hogy jó móka volt. Persze egyszer minden cím meglesz, innen már csak haza kellett evickélnem. Valahol útközben (talán az M7-es környékén) még felmerült bennem, hogy az iPhone – t felteszem a műszerfalra, és felhergelem a rajta lévő iGO primót, de valahogy kifújta a fejemből a szél…

Így sikerült hazafelé az autópályára keverednem Tárnoknál!, innen többé kevésbé sima volt az út.. A Rákóczi úti útjavítás, ami miatt a Bah csomópontnál állt a sor vége, már csak a hab volt a tortán…

Mondjuk elég sok mindennek össze kell jönni ehhez, a térképtől, a lemerülő navin keresztül egészen a nem megvásárolható autópálya matricáig. De azért lehet, hogy ezentúl bizonyos időnként terepgyakorlatokat fogok tartani, egy papír térkép és a körülöttem lévők segítségével…

Nektek van ilyen “rémtörténetetek”? Mondjátok el itt: https://www.facebook.com/navigaljgyurcival

26 hozzászólás
  1. avatar
    Király Sándor

    @bodogmilan. Én sokáig gondolkodtam , hogy MIO S685-öst vagy Beckert vegyek-e. Végül a Becker mellett döntöttem. Ha megveszed a MIO-t, kíváncsi lennék a véleményedre.

    • avatar
      Gyurci

      @ Király Sándor “Ha megveszed a MIO-t, kíváncsi lennék a véleményedre” Arra bizony én is kíváncsi lennék…

  2. avatar
    bodogmilan

    Még annyi kérdésem lenne, hogy az S685, kb mennyivel drágább, mert úgy 40-nél többet nem naon szeretnénk kiadni érte! (S 680 kb-e körül van)

  3. avatar
    Jan

    Egy kérdőjel hiányzik a kérdésnél:
    Apropó, nem tervezel valamilyen összehasonlító írást az iPhon-os navikról?
    :-)

  4. avatar
    Jan

    Én egyébként sokszor használok GPS-t (néha többet is), de általában a saját fejem után megyek. Közben jókat szórakozok azon, ahogyan erőlködik, hogy visszavigyen az általa elképzelt útvonalra. Ezen tevékenység erőszakossága gyártófüggő, némelyik akár 50 kilométeres kitérőtől is képes visszanavigálni az általa ideálisnak vélt útra, másik viszont gyorsan újabbat tervez.
    Nálad egyébként az iPhone-os iGo hasznos lett volna. Egészen jól eligazít, és a fizetős utakat is jól ismeri.
    Apropó, nem tervezel valamilyen összehasonlító írást az iPhon-os navikról. Magyarországra az iGo verhetetlen, azt tudjuk, viszont teljes Európára nagyon drága, különösen a külön fizetendő előfizetések és extrák miatt. Ugyanezeket más navik alapáron adják, és nyugaton a térképük is majdnem ugyanaz. Segítene egy tapasztalt szakértő tanácsa a választásnál.

    • avatar
      Gyurci

      @ Jan Igen az iGO jó lett volna, és kéznél is volt, csak addigra már enyhén lilult a fejem, és így eszembe sem jutott…

  5. avatar
    bodogmilan

    Üdv mindenkinek!
    Lehet hogy nem ide illő a kérdésem csak sajnos sürgős lenne! Egy mio spirit 680-at szeretnénk vásárolni és erről lenne pár kérdésem.
    1. mennyire friss lehet a rajta futó térkép”
    2. ajánlja-e ezt a gépet (megbízható-e ár-érték)
    3.és maga a kezelése az egyszerű-e?
    Előre is köszönöm a választ!

    • avatar
      Gyurci

      @ bodogmilan

      Üdv:

      1.) A legújabb térkép november első napjaiban vált letölthetővé.
      2.) Inkább az S685 – öt ajánlanám, abban magyarországi működő tmc is van.
      3.) Szerintem igényel egy kicsi megszokást, de utána már egyszerű lesz.

  6. avatar
    Jan

    Az M7-en Érdig nem kell matrica.
    http://autopalya.hu/02Ematrica/02DijmentesSzakaszok

  7. avatar
    loituma69

    A gps használat valóban “tompítja” az ember tájékozódási képességét. Ezért nappal csak, akkor használom, ha nagyon nem ismerem a célpontot. Éjjel viszont nagyon hálás dolog kis falvak eldugott mellékutcáit megtalálni és mint mentőgépkocsivezető éjjel 130-140km/ó sebességnél utak kanyarulatait nagyjából meg lehet saccolni, valamennyire segít! Természetesen nem a navigációra hagyatkozom vezetés közben hanem az érzékszerveimre! :D
    Itt jegyezném meg, hogy igen sok gps készülék fordul meg a kezedben /gyurcira gondolok/ készíthetnél saját vélemény és tapasztalat alapján egy ajánló listát pl: 40.000ft alatti szoftvernélküli készülékekről vagy 40.000 és 70.000ft közötti szofverrel ellátot készülékekről ajánló lista, ranglista! Tapasztalatod igen nagy lehet e téren!

  8. avatar
    Watt

    Ja, megnéztem újra a képet.
    Tuti itt az 1-essel jelölt pontban álltál a fénykép készítésekor.
    http://goo.gl/yx8X3

    Ha a kék színű útvonalon haladtál, akkor nem kellett volna matrica. De sejtésem szerint visszafelé a lila útvonalon haladtál, az már valóban matricás.
    Egyébként a cikk alapfelvetése teljesen igaz. Amióta folyton fut nálam is a Waze, azóta rájöttem, hogy totál eltűnt az a néhány másodpercnyi gondolkodás is, ami egyébként beszállás pillanatában történne, amikor az ember végiggondolná, hogy merre is akar menni…

  9. avatar
    Watt

    Bár nem 100% számomra a leírtak alapján az útvonal, de szerintem a matricát első körben feleslegesen vetted meg… Ugyanis Érdig ingyenes az M7 is, olyan tábla van kint, hogy teherautók és buszok számára kötelező!
    Bár, ha visszafelé Tárnoknál hajtottál rá, akkor viszont már nem volt felesleges, mert ott már fizetős. (Csak ugye ez elkerülhető lett volna.)

    • avatar
      Gyurci

      @ Watt Érd felé az M7 – es autópályán van tábla Érd felé, az M0 – ás előtt. Tudomásom szerint az M0 – ától fizetős. Vagy mégsem?

  10. avatar
    uckertr

    Fél éve van új autóm és még nem raktam ki a navit a szélvédőre, mert én is észrevettem, hogy romlik a tájékozódási képességem. Azóta mindenhova anélkül járok és bevált! ;)

Szólj hozzá te is a cikkhez!

A hozzászóláshoz jelentkezz be. Nem vagy még tag? Regisztrálj!


Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.