Navigáció, tesztek, és sok Android
Új szoftver a TomTom egyes készülékeire
Néhány napja, miközben a térképvásárláshoz kapott megoldási javaslatot próbáltam ki, megütötte a szemem a frissítések között egy szoftver-update. A régebbi TomTom készülékekre adták ki, az utolsó előtti széria…
…szoftverét, amely a GO750/GO950-es sorozat gépein debütált. Még emlékszem, hogy milyen nagy dolog volt az, amikor a Navigon egyes régebbi készülékeire letölthetővé vált egy újabb sorozat szoftvere, így az újabb dizájnt, és még újabb lehetőségeket kaphatott. Persze volt a dolognak hátulütője is, nem kevés pénzbe került… Mondjuk ezt enyhítette az, hogy a mindenkori aktuális térkép előtti verziót odaadták hozzá ajándékba.
Így azoknak, akik már régen frissítettek, vagy nem volt kétéves frissítési lehetőségük, tényleg jó lehetőség volt. A TomTom ezt a szoftvert ingyen adja. Bár az utóbbi időben nagyon eltűntek, se új készülék, sem új hír, egyszóval mintha itt sem lennének. Így ez az ingyenes lehetőség éppen a legjobbkor jött.
Amit elsőre észre lehet venni, az-az új kezelőfelület, illetve az, hogy az XL most sokkal gyorsabban bootol mint eddig. Ami amúgy nem lenne nagy szó, lévén régen ez idő alatt kávét lehetett főzni… Valamint 2D nézetben van autozoom, amire viszont nem emlékszem hogy eddig lett volna.
Kompatibilis: TomTom One/XL/XXL/Start, Ease. Hab a tortán, hogy a nagyobb készülékek is megkapták: GO520/GO720/GO920/GO530/GO630/GO730/GO930/GO950/GO540 Live/GO740 Live/GO940 Live.
Néhány képernyőmentés az “új” TomTom XL-ről:
Kapcsolódó cikkek:
http://navigyurci.hu/2011/08/16/ismet-navigon-szoftver-update-4350-max-bol-navigon-70-premium/
http://navigyurci.hu/2010/03/13/navigon-2110-max-itt-a-frissites/
http://navigyurci.hu/2010/02/25/navigon-fizetos-frissites-egy-kategoriaval-feljebb/














Betöltés...
2012. február 19. vasárnap - 14:46
Na végre, nekem is sikerült időt szakítani az installra. /XXL/
Jövő héten kipróbálom, hátha lesz valami kellemes új meglepetés, ami eddig a régi verzióban nem volt.
2012. február 17. péntek - 15:57
@ Tamas Sajnos azon nem tudtam kipróbálni, lehet hogy bugos a szoftver.
2012. február 17. péntek - 15:19
Lehet félreérhető voltam, tehát a telepítés utána a 730-ason az ikonkészlet marad a régi (8.x)-es, de az alkalmazás már (9.4) – azaz ezek az ikonok nem látszanak kivéve egy-két olyan helyet, ami teljesen új funkció a 9.4-ben. A kérdés arra vonatkozott, hogy elérhető-e valamilyen trükkel, hogy az új ikonok látszódjanak mindenhol ne a 8.x-esek.
2012. február 17. péntek - 14:59
@ Tamas Nincs semmi trükk, telepíted és annyi… Szerintem a One-ra is jó.
2012. február 17. péntek - 10:25
Van a családban egy One 2nd edition, szerinted arra is jó?
2012. február 17. péntek - 10:18
Fent van, de az ikonok a régiek, van valami okosság amivel ezt lehet állítani?
2012. február 17. péntek - 08:46
@ uckertr Valahogy ki kellett taposni az utat.
2012. február 17. péntek - 08:15
És mennyit szenvedtünk az okosított szoftverekkel… Azokkal már évekkel ezelőtt így működött, de így hivatalosan azért jobb!
2012. február 17. péntek - 07:29
@ Tamas És még a One és XL gépekre is… Tényleg jó.
2012. február 17. péntek - 07:12
Ez nagyon jó, már annyit bosszankodtam rajta, hogy még megvenni se lehet az újabb szoftvereket…