iGO primo for Android. Nyugaton a helyzet változatlan

Aki szereti az Android rendszerrel “okosított” telefonokat, és a navigáció gondolata sem áll távol tőle, a legjobb választás keresése közben már biztosan gondolt az iGO szoftver megvásárlására…

Igen, nem tévedés, nem letöltést, hanem szándékosan megvásárlást mondtam. Változatlanul úgy gondolom, hogy amikor egy szoftvernek tisztességes ára van, akkor sokan a nem legális megoldás helyett, inkább a “tiszta” utat fogják választani. Erre jó példa lehet az iPhone készülékekre kiadott iGO primo Magyarország-Románia verziója is. És a navigációs appok listáját mégsem ez van előbb, hanem a teljes Európa verzió…

Lényeg a lényeg, sok helyen olvashattatok arról, hogy hamarosan megjelenik a megvásárolható (Google Play) verzió a címben említett szoftverből. Mindezt egy Google+ -on megjelent beszélgetés indokolta volna. Ám azóta is többféle verzió kering a neten, az egyik a “már tesztelésen van”, a másik a “nem lesz ilyen verzió”.

Utánajártunk mi a hivatalos álláspont jelenleg, ebben a sokakat érdeklő kérdésben, de sajnos a válasz nem túl biztató:

“Az Android platformmal kapcsolatban az NNG álláspontja változatlan, továbbra sem tervezik önálló alkalmazásként letölthetővé tenni az Androidos megoldásukat. Az üzleti partnerek továbbra is kérhetik, hogy egy-egy Androidos készülékre fejlesszenek, és a készülék így előre telepített iGO Navigációval kerül forgalomba.”

Ezért a közeljövőben erre a szoftverre még sajnos nem érdemes kuporgatni…

Kapcsolódó cikkek:

http://navigyurci.hu/2013/11/06/breking-igo-for-android-a-google-play-en-igen/
http://navigyurci.hu/2012/03/06/igo-primo-for-android-igaz-vagy-hamis/

36 hozzászólás érkezett
    • avatar
      2013. július 20.
      Gyurci

      @ beatlowe Köszi!

  1. avatar
    2013. május 1. Válasz
    KozGab

    A hollandokét használom, de pna-ban.
    Meguntam a telefonos navikat egyrészt, másrészt rendszert váltottam és most lumia 820-at használok, ami sokkal jobban bevált, mint eddig bármelyik android. Ég és föld a különbség. Érdekes, hogy ezt pont egy linuxfan mondja, de így van :D

    Winre pedig egyedül a navigon van, mint alternatíva, de 20-at nem adok érte. Marad a tomtom, amúgy is van rá térképfirrítésem, kis távokra meg jó a nokia map is…

    Üdv
    G

    Magyar Zoltán:

    Sziasztok!
    Fura, hogy ennyi idő után még mindig ennél a vitánál kell hogy tartsunk. Idő kozben szivarognak az androidos keszulekek. Gyari tamogatassal. Na meg persze ott a sotet oldal is.
    Link: “Androidos tablet – iGO szoftverrel” by Gyurci
    Ez innentol mar csak es kizarolag marketing lesz. Vagy egy esetleges Apple szerzodes, ami korlatoz. Ez mint tudjuk az amcsiktol sem allna tavol. Nem tudom KozGab mire gondoltal a T betussel, de ha a holland udvoskere akkor nem sokat probaltad. Egyebkent az is kaphato androidra. En mar feladtam az igoval kapcsolatban. Remelem a navigon felrak egy truck verziot is a Playba…..

  2. avatar
    2013. május 1. Válasz
    Magyar Zoltán

      2013. május 1.
      Gyurci

      @ Magyar Zoltán Szia. A szivárognak az erős túlzás. Jelenleg, legjobb tudomásom szerint a Navon és a Prestigio tabletjét lehet iGO primoval megvenni, és nem is erről volt sz, hanem a dobozos verzióról, amit (szinte) minden Androidos készülkékre elérsz. Az nem alternatíva, hogy a kedvenc telefonodat eladva veszel egy (másik/tabletet). A sötét oldal sokunknak nem alternatíva. De miután nincs hivatalos verzió, így marad a TomTom, Navigon, Sygic GPS Navigation, CoPilot, stb… Amúgy az előbb felsoroltakkal is navigálnak emberek… :D

  3. avatar
    2013. április 30. Válasz
    KozGab

    Hali.

    Szerintem meg egyszerű a válasz miért nem megy bele az android témába: android túl nyílt rendszer, kiadja pár helyre a progit és kapásból terjed, no nem pénzé…

    Iphone alatt kordában lehet tartani, mivel csak a store-ból tudsz telepíteni. Talán egyszer wines telen is lesz, ugyanezen ok miatt, androidon meg ez miatt nem hiszem, hogy lesz.
    Lásd pl sygic, van androidra, nem is vészes az ára, mégis majd legtöbbet warezban használják :(

    autógyártók meg jó kapaszkodó, ráadásul nem kis országunk a célpont, de itt teles navi se lenne jó beruházás, mindenki huncutban használná csak, ami igen szomorú…
    Elég csak ismerősi körben körbenézni, röhögnek rajtam, hogy naviszoftvert veszek és fizetek a frissítésért pl ( anno android telre naviszoft, ill. most tomtomra frissítés )

    gmaps engem is vitt már nagyon sokszor susnyásba, no nem Pesten, vidéken, de a lényeg mindegy
    gmaps nem tud alternatívát, nem is állítható normálisan merre vigyen és van még egyéb hibája.
    Természetesen nincs tökéletes szoftver, de igo térképe még mindig jobb
    Az meg megint más kérdés, hogy mindenkinek más elképzelése van egy jobb naviszoftverrel kapcsolatban.

    Sokkal jobb az igo google mapshoz képest, bár nem a favorit, az a t betűs

    üdv
    G

    Ambu-Lonci:

    Szia,
    igen, más oldalról közelítenek (ráadásul egyszerre több oldalról is). Először is az adatok oldaláról, pontatlan adatok alapján nem érdemes navigálni. A Google Maps-ről nem hinném, hogy bármikoris bevisz a susnyásba. Az iGO meg már többször megtette, hiába jó a szoftver, hiába a profi program és megvalósítás, a felhasználói felület profizmusa, és az adatok magas tömörítése (amire előbb-utóbb ráadásul nem is lesz szükség, mert nagy átviteli sebességű – 4G, irdatlan nagy tárolóképességű eszközök lesznek használatban).
    Másrészt az oprendszer oldaláról. Ami a beszédet és annak megértését stb. tökéletesíti, így nem a navi szoftvernek kell megoldania (amit az iGO is ugye komoly munkával tett).
    Jelenleg az iGO felhasználói felülete, a felhasználók által kívánt funkciók stb. sokkal jobb, több mindent tud kezelni, de nem gondolnám, hogy a Google-nak ugyanez néhány napnál több munkájába kerülne.
    Ami meg az autó gyártókkal való együttműködést jelenti, (http://www.nng.com/hu/markets/automotive) az szerintem rossz kapaszkodó, de legalábbis Magyarországon és a környező, nem túl magas életszínvonallal rendelkező országokban nem nagyon lesz hatással, mivel itt nem túl gyakran cserélik az emberek az autókat (itt aftermarket megoldásokban érdemes gondolkozni).
    Ami azt illeti, láttam már Clarion NX701E-t, ami iGO-t futtatott, és BORZALMAS volt (a nick-emből kiderülhet, hogy hol).
    És nem engedett hozzá az oprendszerhez (mint az Android), tehát az is marad.
    A fő baj az volt, hogy nem tud hybernálást/suspendet, hanem elölről kezdi a boot-olást ezért eleve 2-3 perc, mire egyáltalán elindul a navi, a cím beírása percekig eltart. A kijelzője nehezen olvasható, a szoftver a 3D erőltetése miatt szaggat, a GPS vevő is rossz helyen lehetett itt, mert pozíciót is nehezen talált és a térképek is a Navteq térképek voltak a TopMap helyett… (és TrafficMaster angol TMC).
    Én a helyükben inkább azt próbálnám erőltetni, amit a Microsoft is: előbb-utóbb úgyis rendes PC teljesítményű gép lesz mindehol, vagy olyan hordozható, ami mindenhová dokkolható lesz. Arra kell szerintem erőltetni, legyen a verseny győztese akár az Android, akár a Windows8. Ezek közül az iGO sehol nem igyekszik…
    Üdv
    AL

  4. avatar
    2013. április 30. Válasz
    Ambu-Lonci

  5. avatar
    2013. április 30. Válasz
    Ambu-Lonci

    Gyurci:

    @ Ambu-Lonci A Google térkép jó, de elég buta. Ezen a kesselés sem fog javítani. Az iGO pedig inkább az autógyártók egyes típusaiba költözik be. Így megsórolják például az egyes licenszek mellé szükséges, sok embert megkívánó technikai támogatást is (sokan még a telefonjukat sem tudják kezelni, nem hogy feltelepíteni egy szoftvert és beállítani. És akkor a frissítésről még szó sem esett). Az Aeromap meg már csak emlék.

    Ez a “buta” kicsit szerintem arra utal, hogy nem ismered igazán. Layerek vannak rajta, akár műholdas, street-view-es, traffic-es stb. és a világ egyik legnagyobb szerver parkja támogatja…
    Ezen kívül az oprendszer egyes részeit (pl. audio alapú keresés – a mikrofonba bemondott cím megkeresése elég jól működik) tökéletesen tudja használni, és természetesen mindenféle trükk nélkül működik rajta a TTS is… Szerintem ezek összességében verhetetlenné teszik, már most sok ismerősöm van, aki régen iGO-s volt, de ma már csak ezt használja (hacsak nem megy külföldre)… Az iGO – bármennyire is régen nagy fan-ja voltam/vagyok -, ezekre soha nem lesz képes, mert nem lesz akkora erőforrása a feltérképezésre és kiszolgálásra, a 3D csak “demo” lehet rajta, ráadásul a az androidos telefonok oprendszerének alapjait is a google rakta le, ami azért erősen egyszerűsíti a dolgukat. Az adat roaming persze elég gáz, úgyhogy offline-ban még az iGO a jobb, de igazából ha meg tudják majd oldani hogy ők is lehessenek offline, szerintem világverők lesznek.
    Az iGO meg szépen bele fog halni a marketing stratégiájukba, és ha nem szedik meg most magukat amíg lehet, be fognak csődölni és ugyanúgy történelemmé válnak mint az AeroMap. Az autógyártók is majd egyre inkább már csak a telefonok vagy egyéb intelligens eszközök (táblagép, autó PC, stb.) dokkolását, audió erősítését, hálózati kapcsolatának ellátását stb. fognak igyekezni megoldani, már úgy látom, hogy most is az iPhone illesztés (amit én speciel nem szeretek, de ez van) az egyik legfontosabb marketing cucc egy autó hifi eladásánál.
    Ha esetleg a telefonon még valami OBD szoftver is van, akkor az még az autó adatait is fogja tudni használni (pl. tényleges fordulatszám függő hangerő, stb…)

    Már az Intel is mini-PC-vel támad, gondolom azokat is ilyen helyekre, mint pl. az autó szánják. (Egyébként valószínűleg lassan a PC ki fog halni, tabletek és laptopok váltják fel).

    Üdv
    AL

    • avatar
      2013. április 30.
      Gyurci

      @ Ambu-Lonci Valóban keveset használom, akkor is főleg a forgalmi információi miatt. Kérdéseim: megoldották-e már a köztes pontok bevitelének problémáját, a köztespontok optimalizálását, és a teljesen offline navigációt? Nem navigálás előtt szelvényeket töltögetve, hanem “csak úgy”? Ki tlehet-e zárni belőle a földutakat, kompokat, fizetős utakat (nem csak az autópályákat)? Mi van az engedélyköteles utakkal? Az autópálya fizetős szakaszokat már hibátlanul ismeri? És távol álljon tőlem hogy lefikázzam, de azért hurrá optimizmus egy kicsit korai még – szerintem. És igen, ingyenesen nagyon sokat tud, de ha a hiányolt dolgokat nem, akkor még van mit tanulnia.

  6. avatar
    2013. április 29. Válasz
    Ambu-Lonci

    Sziasztok,

    szerintem nagyon elrontották ezt a hozzáállást. A Google már a StreetView-nál tart, ha be fogja tudni cache-elni a térképeket és nem kell dataroamingolni a használatához, akkor az iGO-nak elkezdtek harangozni.
    Jókor kellett volna lenniük jó helyen, erre lett volna lehetőségük, de elszúrták. Előbb-utóbb a gyári, és még a “nem gyári” iGO-k is eltűnnek majd az Androidról és már többé nem lesz mit keressenek. (Az Aeromap is eltűnt a sűllyesztőben.)
    Ha az iPhone-ra van, akkor hiba ha Androidra nem fejlesztik (PocketPC-re is volt, az Andorid a jelen kor PocketPC-je).
    Mondjuk most nem azért, mert én speciel utálom az iMindent és Androidos vagyok, hanem elvből.

    Üdv
    Ambu-Lonci

    • avatar
      2013. április 30.
      Gyurci

      @ Ambu-Lonci A Google térkép jó, de elég buta. Ezen a kesselés sem fog javítani. Az iGO pedig inkább az autógyártók egyes típusaiba költözik be. Így megsórolják például az egyes licenszek mellé szükséges, sok embert megkívánó technikai támogatást is (sokan még a telefonjukat sem tudják kezelni, nem hogy feltelepíteni egy szoftvert és beállítani. És akkor a frissítésről még szó sem esett). Az Aeromap meg már csak emlék.

  7. avatar
    2013. március 2. Válasz
    Gyurci

    LoMAX
    Hozzászólás: 2013-03-01 – 22:52

    Nem a Manta-hoz kapcsolódik.

    iGO+Android=Navon Platinum Explorer (7″-os tab)
    http://totalcar.hu/magazin/technika/2013/03/01/navon_platinum_explorer/

  8. avatar
    2013. január 26. Válasz
    Sanya

    Jó lenne, ha lenne mobilos alkalmazásra hát ezt akartam írni csak félre ütöttem a billentyűn. De a lényeg az androidos igo

  9. avatar
    2013. január 26. Válasz
    Sanya

    Szia Gyurci IGO Primo az androidos autós fejegységen. Jelenne ha lenne mobilos alkalmazásra.

    link:
    http://tech2.hu/parrot-asteroid-smart-androidos-autos-fejegyseg-bemutato-video-ces-2013-202666#.UQJ4yDsB9ds.google_plusone_shae

    • avatar
      2013. január 26.
      Gyurci

      @ Sanya Hmmm, mit akartál írni? “Jelenne ha lenne mobilos alkalmazásra”

Szólj hozzá te is a cikkhez!