Drága és finom! Garmin dēzl 560 kamionos navigáció 2. rész

Az első részben áttekintettük a menüszerkezetét a programnak. A mostani rézben, mint ahogy ígértem, megnézzük működés közben. Ezt természetesen a körülmények figyelembevételével (nevezetesen, hogy nem tudom magammal vinni), de mindent amit álló helyben meglehet nézni, azt megosztom az oldal olvasóival.

Mielőtt a konkrét navigálásra rátérnék, lássuk mit tud a Bluetooth. Szerencsémre, elég sokan vannak a telephelyen, ezért reménykedem, hogy különböző rendszerű telefonokkal is ki tudom próbálni a készüléket. Amit találok: egy Samsung GT-S5830, egy Nokia E72, és egy Nokia 5300, és végül egy Iphone 4.

Nagyon rövid leszek. Pillanatok alatt megtalálják egymást, és szó nélkül kommunikálnak, egymáséi lesznek.

Követem a felugró ablakok utasításait. Kapcsolódás megtörténik. Mindenki felismer mindenkit

Kapcsolódás után szinkronizálja a telefonkönyvet(Kivéve a Samsungot). Lehet hívni számok beütésével, vagy a telefonkönyvből, illetve minden opció működik, ami a képeken látszik. Működik a hanghívás is. Felismeri a bemondott nevet, és hívja az ahhoz tartozó telefonszámot..

Az érdekes helyek hívása lehetséges, amennyiben tartozik hozzá telefonszám. A „Telefonállapot” opcióban, a térerőt, és az akkumulátor töltöttségét ellenőrizhetjük

Aktív kapcsolódó telefon esetében, rákerül az ikon a kijelzőre, illetve a főmenüben aktív lesz a telefon ikon.

A fenti telefonok közül, csak a Samsungnak nem olvasta be a telefonkönyvét, így ott nem is ajánlotta fel a telefonkönyvből való választás lehetőségét.

Akkor jöjjenek az útvonaltervezések. Sajnos a készüléket nem tudom magammal vinni, tehát terveztetek vele olyan utakat amit tudom, hogy „rázósak” kamionnal. Bevallom ezt vártam a legjobban, és visszatartottam magam attól, hogy eddig kipróbáljam. Most eljött a pillanat. Rövid utakat tervezek, mert sajnos a gép nagyon lassan tervez. A több mint 6 perc tervezés 1450-re, nagyon sok. Nagyításkor nehezen rajzolja ki a térképet. Szaggat. Úgy érzem,hogy nehéz a processzornak megbírkózni a feladattal. Megértem, hogy teherautó, és számolni kell a kerülőket, de akkor egy izmosabb gépet kellett volna a program alá tenni. A kollégám Becker Truck navigációja ezt az utat 0,38 mp alatt tervezte meg.

Az első képen a baloldali útvonal 3.90 re állítottam a magasságot. A jobboldalin 4.10-re. Látni a különbséget.

mgssag
A következő képen: A jobb oldalon egy alagút, amin ADR nélkül áttervez a program. A baloldalon a mellette lévő hídon tervez át. Tehát, itt is figyelembe veszi a beállításokat, ami most az ADR-re irányult.

Az alábbi képen, az ezen az útvonalon található máik alagutat látjuk. Itt is áttervez az alagúton, de megadva opcióként a veszélyes anyagot, teljesen mást tervez. Egyébként az út mellett elhelyezett figyelmeztető tábla is ezt az útvonalat ajánlja.

Terveztem egy útvonalat Rouenbe. Itt van egy alagút, ( Az A28-as úton) amin nem lehet átmenni…illetve, már át lehetne menni, mert kategóriába van sorolva. Szóval az a rész azért érdekes, mert készült egy új híd a városban, és kb. két éve megváltozott a forgalmi rend…nézzük

ADR-el A28, ADR nélkül A29. Ez így nagyon jó, de van egy kis hiba, ami már a  =.7.5 t-ra vonatkozik. Közelebbről megnézve azt látjuk, hogy az A28-as pálya esetén, olyan útra tervez, amin az említett híd ( piros kéz baloldalon) átadása óta, nem lehet behajtani az említett súlyhatár fölött. Ezért a kép alján lévő elkerülőt (Piros kéz a jobb oldalon) kell használni.

Az itt felsoroltak, a teljesség igénye nélkül készültek, hiszen tudok még egy pár rázósabb útvonalat. Egy pár kiragadott példa, nem jelenti azt, hogy a szoftver mindent tud, vagy nem tud. Mindben lehetnek hiányosságok.

Sajnos, menetközben nem tudom kipróbálni, mert vissza kell adnom a gazdájának, de szólok a TMC-ről is, ami a készülékhez alapból jár. Illetve, egy pár képernyőmentés a kijelzőről navigáció közben. Nézzük az utóbbit először. Ebben az az érdekes, hogy ebben a csomópontban  tényleg egy ilyen felüljáró van az út mellett- A látvány teljesen élethű.

A következő kép azt mutatja, amikor rákattintottam a baloldali kép, baloldalán lévő ikonokra. Először azt hittem, hogy villám veszély. Kiderült, hogy az a kis ikon éles kanyarra figyelmeztet. A másik információval nem sokat tudok kezdeni, de jó, hogy felhívja a figyelmemet. Figyelek útközben, és betartom. A táblákat.

figyelmeztetes

Aktív útvonal eseté választ kaptam az “Kijárat+szolgáltatás” opció feladatára. Úgy látom, hogy jól sejtettem Kijáratot mutat ( kb. 50 km-re előre) az útvonal mentén és megmutatja az ahhoz legközelebbi szolgáltatásokat. Ezek között kereshetünk.

kijarat

A kis zöld ikon az autókkal, azt jelzi, hogy forgalmi esemény van. Rákattintva, pontosan megmutatja, hogy miről is van szó pontosan. Tekintettel, hogy vasárnap este van, ez nem sok, de arra elég, hogy meg tudjam mutatni. Rákattintva, ezek a lehetőségek. Nem volt esemény az útvonalon, de a keresésre kattintva kettőt találtam.

Azt is megnéztem, hogy mi az, és hol van.

A készülék megvásárlásával, korlátlan közlekedési frissítéseket is kapunk, többek között Magyarországon is.

A végén jöjjön, az ahonnan az egész tesztelés elindult. A poik konvertálása egy más formátumból. A céges poikat az igo upoi fájlból konvertáltam a GPS Babel segítségével. Erről a programról, itt olvashattok. A garminba gpi formátumba kell konvertálni, és a poi mappába bemásolni.


Remélem sikerült nagyjából bemutatni egy újabb kamionos navigációt, és aki vásárlás előtt áll fel tudja használni döntésénél az itt olvasottakat.

Jó gurit
sklave

Kapcsolódó cikkek:

http://navigyurci.hu/2010/08/10/garmin-465t-a-kicsomagolas/
http://navigyurci.hu/2010/09/28/garmin-nuvi-465t-terkepfrissites/
http://navigyurci.hu/2010/08/24/garmin-nuvi-465t-tallozas-a-menuben/
http://navigyurci.hu/2010/08/19/garmin-465t-hurra-nyaralunk/

1 hozzászólás érkezett
  1. avatar
    Zsolto

    Ahogy látom, a kamionos funkciókban jól állta a sarat, ez mindenképpen dícséretes. A lassú tervezésért viszont kár. Élveztem a sok képmentést, jó belelátni egy másik filozófiájú navi lelkébe. Szép vasárapot!

Szólj hozzá te is a cikkhez!

A hozzászóláshoz jelentkezz be. Nem vagy még tag? Regisztrálj!


Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.