Amikor néhány éve elkezdtem saját blogot írni, a cikkek nagy része a TomTom készülékeihez kapcsolódott. A terv az volt, hogy az akkor még itthon nagyon elhanyagolt márka felhasználóinak segítséget nyújtsak a készülékek jobb megismerésében, illetve a kisebb hibák gyors elhárításában. Már majdnem összejött egy jó kis baráti kör, amikor…

De persze ez már kifutott leves, és nem is tartozik szorosan ide. Inkább csak arról jutott eszembe, hogy az utolsó néhány cikk, a régi blog emlékét csalta elő. Az első oldal tíz cikkéből öt megint a TomTom-ról szól. Ez van. Viszont amiről most írni akarok, az a TomTom for iPhone. Számomra kicsit tudathasadást okoz, mert egyrészről fantasztikusan jól látható, az élénk színek szemet gyönyörködtetőek, ám alattuk ott az iPhone, ami határozottan melegszik, és navigáció közben pikk-pakk lemerül.

Ám mostanában, amikor ismét jóval többet használok TomTom készülékeket, nem tudtam kihagyni a lehetőséget, hogy a mobilos megoldásról is ejtsek pár szót. Bevezetőként annyit, hogy nem vagyok a mobilos navigáció elkötelezett híve, bár alkalmanként használom, mégis megrögzött PNA felhasználó vagyok. Egyrészt a néhány sorral feljebb felsorolt hátrányok miatt, másrészt a legtöbb mobilban megtalálható A-GPS miatt, amely internet nélkül hagy némi kívánnivalót maga után…

Persze erre mondhatjátok, hogy ma már az internet alapkövetelmény, pláne egy okostelefonon, de szerintem ez nem egészen így van. A szolgáltatók kínálatában ma már döntő többségben vannak az “okosmobilok”, ám az internet használata nem minden ember számára elérhető. Persze most felvetődik a nagy kérdőjel, hogy mi van??? A pénz, az van. Gondoljatok azokra is akik szűkösen élnek, és egyszerűen nem engedhetik meg maguknak.

És azokról a felhasználókról (fel nem használókról) még nem is beszéltem, akik csak telefonálni szeretnének, és ehhez elég nekik egy “fapados” hagyományos mobiltelefon is. Ennyit a jó hosszúra nyúlt bevezetőről, most lássuk magát, az iPhone-ra írt TomTom szoftvert. Az Európa verzió 90 euro, ami határozottan nem olcsó. Én a Kelet Európa verziót próbálhattam ki, ami “csak” 60 euro.

A szoftver elindítása után, a jól ismert TomTom ikonok és lehetőségek fogadnak minket. Aki már használt valamilyen TomTom navigációt, pillanatok alatt kiismeri magát, és gyakorlatilag “észre sem veszi” a váltást.

A sor végén pedig a Beállítások menüt találjuk. Még mindig azt szeretem a TomTom szoftverében, hogy nagyon egyszerű a használata, néhány gomb az egész, és gyakorlatilag az első testreszabás után után csak navigálni kell vele. Az első beállításkor megadjuk hogy gyalog vagy autóval, rövidebb vagy gyorsabb útvonalon szeretnénk navigálni, és hogy használjuk-e a fizetős utakat és kompokat és utána szinte csak a cím megadása marad. Érdemes még a Burkolatlan utak opciót is kikapcsolni.

A Beállítások/Előrehaladott menüpontot érdemes még átnézni, minden érdekesebb (fontos) opció ide került, ilyenek például a:

- Állapotsor megjelenítése/elrejtése

- Sávnavigáció be/kikapcsolása (Advanced Lane Guidance)

- IQ Routes
- MapShare

valamint idekerült még két nagyon fontos opció:

- Adatszolgáltatások be/kikapcsolása (ez annyit jelent, hogy külföldön nem használja az online funkciókat a roaming díjak elkerülése érdekében
- Adatmegosztás (Hely küldése, illetve a Facebook letiltása)

A navigálási opciók pont olyan bőségesek, mintha a PNA-ra megírt verziót használnánk:

Kereshetünk a Google adatbázisában, illetve a Facebookon is. Az Útvonal opciók is bőségesek, így a lehetőségeink között szerepel, a szinte számtalan alternatív útvonal megtervezése is, amelyre csak kevés navigáció képes.

Összegzés: azt vettem észre, hogy amíg a TomTom iPhone-os verzióját használtam, többször navigáltam mobiltelefonnal, mint amennyit az eddigi statisztika mutatott. A szoftvernek jól látható, élénk színei vannak, és az általam kedvelt TomTom funkciók közül szinte mindegyiket megtaláltam benne, kicsivel többet (Google keresés), és kicsivel kevesebbet is (TMC). Egy biztos: alternatív lehetőségnek kíváló!

Az általam kipróbált iPhone készüléken az 1.10-es app, és a v885-ös térképek voltak. A készülék pedig egy 3GS, az iOS 5.1.1-es verziójával.

Kapcsolódó cikkek:

http://navigyurci.hu/2012/04/27/a-tomtom-inkabb-a-google-t-hasznalja-sajat-poi-k-helyett/
http://navigyurci.hu/2011/10/26/frissult-az-iphone-os-es-javult-az-ipad-es-tomtom-app/