TomTom Start 60. A frissítés

Ahogy azt már említettem, néhány hete nálam vendégeskedik egy TomTom Start 60-as GPS, amely a TomTom első 6″-os, és 800×480 pixel felbontású navigációs készüléke. Annyira más lett a kijelzője, hogy legszívesebben…

..ezt kapom fel, és viszem magammal, ha valahová mennem kell. Hogy mi az oka? Legfőképpen az, hogy menet közben is kiismerem magam rajta, és még az TMC üzeneteket is el tudom olvasni. Szóval ezt nekünk találták ki, olyanoknak, akik már jobban szeretik a jól látható feliratokat. És ebben partner a Start 60.

Ám a mai téma az első frissítés. Ezen mindenki át fog esni vásárlás után, ha szoftvert nem is, de térképet, sebességmérő kamerákat, és Map Share frissítést biztosan fognak csinálni rajta. Lássuk, hogyan zajlik ez. Amit én kaptam, az egy tesztkészülék, a szó – szorosabb értelmében is az, tehát még a rajta lévő szoftver sem volt végleges változat. Így az első bekapcsolás után csendben jelezte, hogy 26 (huszonhat!) frissítés elérhető rá.

Ja igen, hogy jutottunk idáig (azok kedvéért, akik még nem frissítettek új szériás TomTom készüléket): Amikor hazavittük a készüléket, a kicsomagolás után letöltjük a MyTomTom alkalmazást a www.tomtom.com/getstarted oldalról, feltelepítjük a számítógépre, majd a készüléket a dobozban lévő szinkronkábellel összekötjük a számítógépünkkel.

Ezután regisztrálunk, és rögtön meglátjuk a rendelkezésünkre álló frissítéseket. A most látható letöltések között az egyik legfontosabb a szoftverfrissítés, mert ez egyrészt javítja az esetleges bugokat, illetve akár új funkciókat is hozzáadhat a készülék szoftveréhez.

Az első térképfrissítés is fontos, lévén a készülék nagyjából három hete kapható, de már van a rajta lévő v885-ös térképnél újabb. Ne felejtkezzünk meg a 24 hónapos frissítés aktiválásáról sem! A térképfrissítés hosszú idő, a képen jól látható hogy nálam is több mint egy órát vett igénybe, pedig 15 megabites sávszélességen érkezett.

Nagyon fontos, hogy amíg az update nem ér véget, a készüléket (és a számítógépet sem) ne kapcsoljuk ki, ne húzzuk ki, és ne is áramtalanítsunk közben. Arról, hogy hol tart a frissítés, akár a böngészöben a profilunkban (1. kép), akár pedig a jobboldalon alul, az óra melletti TomTom ikonra kattintva is kaphatunk információt (3. kép)

Jól látható, hogy telepítés közben a szoftver nagy piros betűkkel jelzi, hogy a készülékünk maradjon csatlakoztatva. Fogadjuk meg a jótanácsot. Végül, egy MapShare frissítés is megjelenik a kijelzőn. Erről azt kell tudni, hogy minden nap letölthetőek az új javítások. Hogy mik ezek? Lássuk:

Ez egy új dimenzió, így nagyon sok apró (de mégis bosszantó) hiba javítására nem kell nagyjából hat hónapig várni, hanem a hivatalos térképfrissítések között eltelt időben, számtalan ilyet letölthetünk. A map update elvégzéséhez készítettem egy “silabuszt”, amely letölthető innen.

Kapcsolódó cikkek:

http://navigyurci.hu/2011/06/26/tomtom-start-20-kicsomagolas/
http://navigyurci.hu/2011/07/04/tomtom-start-20-veszelyes-vizeken/
http://navigyurci.hu/2012/06/29/tomtom-start-60-a-nagykepu-navigator-bevezeto/

33 hozzászólás
  1. avatar
    yoyo1977

    Szia Gyurci!

    Van nálam egy ilyen Start 60-as navi, és annyi lenne a problémám vele, hogy nem tudok valamiért magyar navigációs hangot beállítani nála, mert nem engedi, pedig halvány szürkén látszódik a választható nyelvek közt, de sajnos nem aktív. A menü nyelve magyar rendesen, az megy, csak a navi hang nem sajnos. A készüléket németből kaptam. A térképet már sikerült rajta frissíteni egyébként, de más nyelvet nem tudtam hozzáadni, vagy letölteni hozzá. Mi lehet a megoldás erre a problémára? Segítséged előre is köszönöm.

    Üdv: Józsi

  2. avatar
    Petya

    ONE NEW EDITION

    • avatar
      Gyurci

      @ Petya Sajnos konkrét adatot nem találtam. Szerintem MAX. a 4 GB-os SD kártyát fogja látni, de az is csak akkor ha nem SDHC.

  3. avatar
    Petya

    Szia Gyurci! Megtudnád nekem írni, hogy az ONE- ba mekkora a legnagyobb SD kártya amit elfogad? Köszönöm.

  4. avatar
    Petya

    Szia Gyurci! Köszönöm a segítséged. Ne haragudj de nem jól fogalmaztam meg, hogy mit is szeretnék. Szóval az OGG. file-t szeretném átalakítani a Tom Tom-hoz való CHK. és VIF. file-ra. Ezért próbálkoztam a Winviftool-al, de nem tudtam vele megoldani sehogy.

  5. avatar
    Petya

    Szia Gyurci! Lenne egy nagy kérésem. Tudnál nekem segíteni abban hogy az ogg. hangot hogyan tudnám átalakítani a Tom Tom-hoz? A winviftool-al probálkoztam, de állandóan 59 OGG Worbis-t keres. Értelmes magyarnyelvü leírást pedig nem találtam hozzá. Fáradozásod előre is köszönöm.

  6. avatar
    Csacsa

    Nahat…erre nem is gondoltam… :D
    Kosz, kutatok tovabb!

  7. avatar
    Csacsa

    Sziasztok!
    Kerdesem annyi lenne, hogy USA-ban vasarolt TomTom Start 40-re, amin alapbol ugye USA terkep van, hogy varazsolhatnam ra Australia terkepet (ugyanis itt elek).
    Ha minden igaz, a 890es terkep megvan es fel napi szenvedes utan sem mukodik a gps-ben :s
    Koszi a segitseget!
    Udv.
    Csacsa

  8. avatar
    Zsolto

    Coulgar: Örülj neki, mert ezek szerint modernebb TomTom készüléked van :)

    Amúgy a napokban én is frissítettem, egy 2012 Q1-es full EU térképet a mostanira. A letöltött adatmennyiség 3,2 GB volt, délután hattól hajnali egyig töltötte (5 Mbites neten, de szerintem ez nem ezen múlik, hanem hogy a TT szervereiről lassan csorognak az adatok), majd újabb 45 perc volt, míg “áttolta” a készülékre. Még szerencse, hogy nem kellett félbeszakítanom — ilyen hosszú szöszmötölésre nem számítottam. De sikerült, és ez a lényeg :)

    • avatar
      Gyurci

      @ Zsolto Ahogy írtam is, több mint egy óra (talán másfél) volt a telepítés. Igaz, 15 megabiten érkezett. Amúgy valóban tud nagyon lassú lenni a TomTom szerver, általában a friss térkép megjelenésekor közvetlenül tapasztalható.

  9. avatar
    coulgar

    Tényleg nagyon jo !
    Nekem csak a következö gondom akadt vele.Nem tudok csatlakozni vele a Tom Tom Home programhoz!
    Irtam a TomTom ügyfélszolgàlatnak és azt a vàlaszt kaptam,hogy ez a készülék nem kompatibilis a Home programmal, csak is a My Tom Tom kezeli.

  10. avatar
    Zsolto

    Köszi a leírást – ez a készülék számomra egy nagyon jó irány kezdetét jelenti a TomTom részéről.

Szólj hozzá te is a cikkhez!

A hozzászóláshoz jelentkezz be. Nem vagy még tag? Regisztrálj!


Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.