Megjelent a TomTom új, v895-ös verziószámú új térképe

Megjelent az 2012-es őszi térkép! Már letölthető a TomTom készülékeire az új, v890.4438-es verziószámú friss térképe. A mostani frissítés 2368 MB nagyságú, ezért a 2 GB-os, tárhellyel rendelkező készülékek tulajdonosai az un. regionális térképeket telepítsék.

A frissítés azoknak ingyenesen letölthető, akik még a Legújabb térkép garanciája (un. Latest Map Guarantee) keretein belül vannak, illetve rendelkeznek egy már megvásárolt, egy éves térképfrissítés lehetőségével.

Azoknak a felhasználóknak, akik 2 GB-os memóriával kiadott készülékekkel rendelkeznek, letölthetőek a régiós térképek is (kapcsolódó cikkeink között). Ezek csak Európa egyes részeit tartalmazzák, azonban ezek a “térképgyűjtemények” bármelyike letölthető, illetve cserélhető (azokon a gépeken, amelyek teljes Európa licence-szel rendelkeznek).

Az új térképeken több országban is bővülés látható, így például Bulgária 57%, Oroszország 49% (45), Ukrajna 39%, térképén is. Nagyságrendben változott a POI-k (Érdekes Pontok) száma (5,9-ről, 6 millió darabra).

A telepítés után ismét megmaradtak az összes kedvenceim, a Sasadi úton is már 50 km/óra a megengedett sebesség. Úgy látom az Enese-i elkerülő út már megépült szakasza (M85) a mostani térképen sincs még rajta.

A telepítés előtt, minden esetben készítsetek mentést! Mondjatok olyan helyeket, ahová javítást vártatok!

Kapcsolódó cikkek:

http://navigyurci.hu/2012/06/04/letoltheto-a-tomtom-uj-v890-es-verzioszamu-uj-terkepe/
http://navigyurci.hu/2012/02/20/megjelent-a-tomtom-uj-v885-as-verzioszamu-terkepe/
http://navigyurci.hu/2011/11/22/megjelent-a-tomtom-uj-v880-as-verzioszamu-terkepe/
http://navigyurci.hu/2011/08/20/letoltheto-a-tomtom-legfrissebb-v875-os-terkepe/
http://navigyurci.hu/2010/07/08/tomtom-regionalis-terkepek/
http://navigyurci.hu/2010/07/06/megjelent-a-tomtom-regen-vart-europa-frissites/
http://navigyurci.hu/2011/06/30/tomtom-ingyenes-frissitesek-aktivalasa/

98 hozzászólás
  1. avatar
    Szabó Gábor


    Gyurci:

    @ Szabó Gábor Helló, van különbség a térkép release számát jelzik.

    Most látom,hogy már 4447-es is van.Akkor az lehet a legújabb.Ezeket ilyen sűrűn frissítik?
    Mert,ugye a 4438-as is őszi kiadású térkép.

  2. avatar
    Szabó Gábor

    Jó estét!
    A 895 4444-es térkép az újabb,mint a 38-as? Vagy más jelentése van a számoknak?

  3. avatar
    Bende Sándor

    Oké ha időm engedi majd átnézem.Hátha meglátom mi a hiba.Köszi

  4. avatar
    Bende Sándor

    Majd később megnézem mert sajna megint mennem kell dolgozni.Ha esetleg Valami ötleted lenne estig éjfélkor elolvasom hali.

  5. avatar
    Bende Sándor

    Nekem nem úgy tűnik mintha megszakadna a frissítés próbáltam.Végigmegy újraindul a készülék.Megnézi nincs új frissítés lecsatlakoztatom bekapcsolom és semmi villognak a kártyák és azon kívül semmi nem történik.

  6. avatar
    Bende Sándor

    De felkínálja a go-750 live készülékemhez felrakom és akkor egyszerűen nem indul el a készülékem.

    • avatar
      Gyurci

      @ Sándor Nekem egy nem Live-os GO950-em van, és elindul. Próbáld meg még egyszer a frissítést, úgy látom valami szerver gond lehet. Valószínűleg megszakadhatott a letöltés.

  7. avatar
    Bende Sándor

    Hali Gyuri egy ujab problémába ütköztem amit nem értek,hogy mégis micsoda az utolsó frisitésel most leszedett valami tom tom application car and motor Navigation programot amiután megállt a készülékem.A régebbi mentesből helyrehoztam de nem-tudod mi lehet ez?

    • avatar
      Gyurci

      @ Sándor

      9.465 verzió

      (GO 520/720/920, GO x30, GO x40 LIVE, GO x50 (LIVE), ONE IQ Routes Edition és Pearl, XL IQ Routes Edition / XL IQ Routes Edition 2 / XL (IQ Routes) Classic, XL IQ Routes LIVE, XXL / XXL Classic, Start 2 / Start Classic / Start XL, azonban Start 1 nem))

      – A TomTom Places jelenleg 21 országban érhető el (a Google keresés szolgáltatások helyett)
      Ausztria, Belgium, Cseh Köztársaság, Dánia, Dél-afrikai Köztársaság, Egyesült Amerikai Államok, Egyesült Királyság, Finnország, Franciaország, Hollandia, Írország, Kanada, Lengyelország, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Svájc, Spanyolország és Svédország
      – Kiterjesztettük a veszélyes zónák lefedettségét Franciaországban, és a TomTom veszélyes zónák szolgáltatás működését továbbfejlesztettük.
      – A TomTom veszélyes zónák szolgáltatáshoz tartozó NF tanúsítvány most a Beállítások menü Névjegy részén megtekinthető.
      – A navigációs készülék most már részletes adatokat nyújt a sebességmérő kamerák helyeinek frissítése közben.
      – Számos teljesítményt fejlesztő változtatás és hibajavítás történt.

  8. avatar
    Szrol

    Nekem egy mapshare frissítés után jó lett, most kb. fél perc alatt megjön a zöld labda! :)

  9. avatar
    Bende Sándor

    Igen de okosabb nem lettem ettől elég szűkszavúan nyilatkoztak.

  10. avatar
    Bende Sándor

    Hali Gyuri na most kaptam egy tájékoztatást a TMC-Működési zavaról letesztelték.Maga a szolgáltatásban nincsen probléma a szórás jó.Probléma a készülék frisitésében lesz jelezték a tomtom felé a problémát.Onnan azt kapták ők vissza,hogy tudnak a problémáról és azon lesznek,hogy mielőbb kijavítsák egyes típusoknál jelentkezik csak ez a probléma.Maga a jel keresésben van valami aztmonták de ennél többet nem közöltek velem.

Szólj hozzá te is a cikkhez!

A hozzászóláshoz jelentkezz be. Nem vagy még tag? Regisztrálj!


A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás