Gyalogos navi külső akkuval?

Előszó: Zsolto egy érdekes kérdésre talált választ mostani cikkében. Hogyan lehet, egy alapvetően autóba tervezett navigációt órákig használni valami más tevékenységhez? Lehet ez városnézés, geocaching vagy éppen egy kirándulás is – a tesztből kiderül…

A nyolcvanas években járta a vicc, melyben egy turista a pontos idő iránt érdeklődik egy helybelitől Moszkvában. Az leteszi a kezében tartott két hatalmas bőröndöt, a csuklójára néz, és sorolni kezdi:

− Tizennégy óra ötvenhét perc negyvenhárom másodperc, 1982. március ötödike, Igor napja, a nap hat óra húsz perckort kelt és öt óra ötvenkor nyugszik, a pillanatnyi hőmérséklet 16,5 °C, a szélirány észak-északkeleti.

A turista elképedve hallgatja, majd megkérdezi: − Ember, milyen karórája van magának? – Ez, uram, a szovjet ipar legújabb remeke. Csak – mutat a két bőröndre a moszkvai – az akkuk egyelőre kicsit súlyosak még…

Ez a baj az autós navikkal is: az autótól távol, gyalogos városnézés közben nem sokáig bírják szuflával, pedig néha jól jönne a segítségük, akár egy-egy nevezetesség megkeresésekor, akár a tájékozódást megkönnyítendő. Az okostelefonokba integrált navigációkkal is ez a baj: ha használni akarjuk őket, a telefon amúgy sem acélos rendelkezésre állási ideje jócskán és villámgyorsan lecsökken.

Szerencsére a gyártók is felismerték ezt az ellentmondást, és egyre-másra jelennek meg az egyre nagyobb kapacitású, univerzális külső akkuk, melyeket hálózatról vagy laptopról tölthetünk fel, majd különböző, cserélhető töltőfejek révén ezerféle készülék tartalék áramforrásaként vagy töltőjeként használhatunk. Egy párnapos külföldi út előtt én is beszereztem egyet, a Ghoo Power 6000-est. Fő célom a nap végéig még normál üzemmódban is csak kivételes esetben kibíró Motorola Milestone 2 telefonom menet közbeni töltésének megoldása volt, de mivel ez itt egy navigációs témájú oldal, azt fogom bemutatni, hogy milyen prímán kiszolgálja a TomTom GO 825 Live készülékemet is.

Az akkuhoz különböző töltőfejeket adnak, méghozzá igen modern összeállításban: iPod/iPad, Samsung Galaxy Tab, SonyEricsson, micro- és mini-USB, valamint kétféle Nokia fej található a gyűjteményben. Ez utóbbiak egyikét kell a kábel végére biggyeszteni, amikor tölteni akarjuk magát a készüléket. Jobban örültem volna, ha a töltőbemenet is microUSB-s, mert akkor a legtöbb szituációhoz elég lenne egy sima USB-MicroUSB kábel, de ez van.

Ami hatalmas tudománya ennek a típusnak, hogy egyrészt egyszerre két eszközt képes tölteni, mivel két USB-kimenet van rajta, másrészt az egyik 1A, a másik 2A áramerősséget szolgáltat 5V-os feszültség mellett, így a nagyobb töltőáram-igényű táblagépek töltésére is alkalmas. Kapacitása 6000 mAh, vagyis egy átlag mobiltelefont kb. 4x lehet feltölteni róla, ha 1300 mAh-s akkuval számolunk és figyelembe vesszük, hogy a Ghoo Power hatásfoka kb. 90%-os.

Kezelőszerve egyetlen nagy, csepp alakú gomb. Ezzel tudjuk töltés előtt felébreszteni a készüléket, vagy megnézni a töltöttség mértékét. Egy kék LED = alacsony, két kék LED = közepes, három kék LED = maximális vagy ahhoz közeli töltöttséget jelent. Nulláról USB-porton át kb. egy éjszaka alatt lehet feltölteni.

A KI-BE kapcsoló gombban is elrejtettek egy LED-et, az akkor világít, amikor az akku éppen egy másik készülék töltését vagy áramellátását végzi. Akkor lássuk, mire képes az autós navigáció áramforrásaként! Amint rádugtam a TomTomra, az ugyanúgy felébredt, mintha az autóban a szivargyújtós töltőben jelent volna meg a fedélzeti feszültség. Amikor az akkut kikapcsoltam vagy lehúztam a töltőkábelt, a navi – nem meglepő módon – azonnal felkészült a kikapcsolásra, mivel így van beállítva.

Amikor összedugtam őket, a navi akkuja teljesen le volt merülve. Most másfél órája van bekapcsolva az akkuról, és a három LED közül egyelőre mindhárom világít. A hozzászólások között le fogom írni, hogy végül meddig működött, de azt máris elmondhatom, hogy a TomTom saját akkuja valószínűleg már lemerült volna ennyi idő alatt. Gyalogos navigáláshoz érdemes egy viszonylag hosszú USB-kábelt használni, hogy az akkut kényelmesen zsebre tehessük, miközben a készüléket a kezünkben tartjuk.

A képeken látszik, hogy egy viszonylag kis, tömzsi műtárgyról van szó, mérete 123 x 82 x 18,5 milliméter, tömege 170 gramm, az alsó és a felső felülete a jól ismert, selymes, gumiszerű bevonat, körben áttetsző, kék csík díszíti. Kimondottan ízléses, igényesen kidolgozott terméknek tűnik.

Ami engem illet, jó hasznát fogom venni például tévézés közbeni netezés, olvasás, játszás alkalmával, hogy ne fulladjon ki a telefonom akkuja. De mindig velem lesz akkor is, ha délután elmegyek otthonról, mert általában ilyenkor szokott előfordulni, hogy a reggel óta már nem teljesen töltött telefonom estig már nem bírja ki, ha út közben meg kell néznem valamit a neten vagy meg kell írnom egy-két e-mailt. Aranyat ér majd bármelyik családtagnak, hogy kirándulásra vagy szabadtéri esti programra is magukkal vihetik, hogy tovább bírja a telefonjuk. Nagy kár, hogy a fényképezőgépek töltéséhez nem terjedt el az USB-s csatlakozó, mert ezt az akkut arra is remekül lehetne használni.

Utószó: ha esetleg ilyen megoldásban töritek a fejeteket, akkor arra figyeljetek, hogy a töltőáram erőssége a készüléketekhez megfelelő legyen. Egy hasonló akku kapacitástól függően, nagyjából 5.500 és 13.500 forint között vásárolható meg. (by Gyurci)

16 hozzászólás
  1. avatar

    @Sklave: és szerencse, hogy a navi csak az egyik kezedet foglalja le, mert így a másikban viheted a marmonkannát, amiből az aggregátot tankolod :)

  2. avatar

    @Király Sándor: Hát, azt a forrasztott, drótozott megoldást ki ne posztold a fészbukra, mert megnézheted magad :D
    Örülök, hogy sikerült ötletet adnom. De soha ne feledd: a mobil akku nem arra való, hogy az autós naviból túranavit hekkelj vele ;)

  3. avatar
    sklave

    @Zsolto Ha valami, megoldás valamire, vagy ötlet, lehetőség..Nem kell használni, de mint alternatíva ott van az agyban. Tényleg sokat agyaltam már rajta..
    Én egy kis aggregátorra gondoltam, amit a hátamra vehetnék.. Zsebembe nem rakhatom, mert a motor nem kap levegőt, és lefullad, egyébként, zárt helyen ott van még a szénmonoxid mérgezés veszélye…
    Sok autós naviban, ott van a gyalogos opció. (Ezért nem értettem a vitát, és nem akarom újra indítani)

  4. avatar
    Király Sándor

    A nyáron én a Beckeremet vittem magammal ( Isztambulban). Egy mobil akksiját alakítottam át pót energiaforrássá. Egy kis forrasztással a tápkábel is meg volt oldva, majd az egész hozzágumizva a készülékhez. Nem volt egy túl kulturált megoldás…
    De ez az akku tényleg jó ha valaki azt nézi, hogy hogyan lehet valamit megoldani. A többiek, a mindíg mindent bírálók pedig nem számítanak. Köszönjük, Zsolto, tényleg jó kis cucc.

  5. avatar

    @sklave: Végre valaki egy húron pendül velem :)

  6. avatar
    sklave

    Ez tetszik..Hányszor nem viszem magammal bicózni a navit, mert tudom, hogy nem fogja sokáig bírni az akksi. Tök jó!

  7. avatar

    A FaceBookon kicsit vakvágányra tévedt a diskurzus, mintha itt azt akartuk volna sugallni, hogy ezt az akkut arra találták ki, hogy geocaching- vagy városnézős túranavit csináljunk vele az autós naviból.

    Érdemes leszögezni, hogy senki, én sem gondolom, és nem is mondtam, hogy egy autós navi kézben tartva nagy élmény lenne túrázás, városnézés közben, pláne, ha még egy USB-kábel is lóg belőle, annak a végén pedig egy 15 dekás akku figyel. De jól jöhet, mint lehetőség.

    Szerencsére született pár valóban vicces hozzászólás is, pl. hogy az igazán tökös gyerekek az autó akkuját veszik ki sétához, sőt, a szélvédőt is magukkal viszik, hogy ne kelljen kézben tartani a készüléket. :)

  8. avatar
    Gyurci

    További hozzászólások itt olvashatóak:
    http://goo.gl/X9nqS

  9. avatar

    Végül este kilenckor, vagyis nyolc (!) óra elteltével úgy húztam ki a kábelt a TomTomból, hogy a külső akkun még két LED világított. Ennek alapján elmondható, hogy az akku akár geocaching vagy gyalogos városnézés során is hosszú-hosszú órákon át lenne képes áramot szolgáltatni — és vegyük figyelembe, hogy ezalatt fel is töltötte a TomTom akkuját, szóval miután a Ghoo Power lemerül, a TomTom a saját teli akkujával tovább használható még egy darabig.

  10. avatar
    Gyurci

    Jó cucc lehet. Kíváncsi lennék rá, hogy meddig bírja egy navival a “nyakában”…

Szólj hozzá te is a cikkhez!

A hozzászóláshoz jelentkezz be. Nem vagy még tag? Regisztrálj!


Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.