Megjelent a TomTom új, v900-as verziószámú új térképe

Már letölthető a TomTom 2012-es téli térképe! Megjelent az új, v900.4602-es verziószámú friss térkép. A mostani frissítés 2390 MB nagyságú, ezért a 2 GB-os (és nem bővíthető), tárhellyel rendelkező készülékek tulajdonosai az un. regionális térképeket telepítsék…

A frissítés azoknak ingyenesen letölthető, akik még a Legújabb térkép garanciája (un. Latest Map Guarantee) keretein belül vannak, illetve rendelkeznek egy már megvásárolt, egy éves térképfrissítés lehetőségével (esetleg két, vagy hároméves frissítéssel vásárolták készüléket, és regisztráltak is az első 90 napon belül).

Az úgynevezett regionális térképek (kapcsolódó cikkeink között), csak Európa egyes részeit tartalmazzák, azonban ezek a “térképgyűjtemények” bármelyike letölthető, illetve cserélhető (azokon a gépeken, amelyek teljes Európa licence-szel rendelkeznek).

Az új térképeken több országban is bővülés látható, így például Bulgária (58%), Oroszország (51%), Ukrajna (42%), és Cyprus (52%)térképén is. Ismét változott a POI-k (Érdekes Pontok) száma (6 millió-ról, 6000152 darabra).

A telepítés után ismét megmaradtak az összes kedvenceim (és az előzményeim is). A friss térképen már rajta van az Enesét elkerülő M85-ös “új” szakasza is.

A telepítés előtt, minden esetben készítsetek mentést! Mondjatok olyan helyeket, ahová javítást vártatok! Fontos tudnivaló még, hogy a TomTom térképhibákat bejelenthetitek a terkep (kukac) tomtom.com e-mail címen is!

Kapcsolódó cikkek:

http://navigyurci.hu/2012/11/18/megjelent-a-tomtom-uj-v900-as-verzioszamu-uj-terkepe/
http://navigyurci.hu/2012/09/05/megjelent-a-tomtom-uj-v895-os-verzioszamu-uj-terkepe/
http://navigyurci.hu/2012/06/04/letoltheto-a-tomtom-uj-v890-es-verzioszamu-uj-terkepe/
http://navigyurci.hu/2012/02/20/megjelent-a-tomtom-uj-v885-as-verzioszamu-terkepe/
http://navigyurci.hu/2011/11/22/megjelent-a-tomtom-uj-v880-as-verzioszamu-terkepe/

http://navigyurci.hu/2010/07/08/tomtom-regionalis-terkepek/
http://navigyurci.hu/2010/07/06/megjelent-a-tomtom-regen-vart-europa-frissites/

http://navigyurci.hu/2011/06/30/tomtom-ingyenes-frissitesek-aktivalasa/
http://navigyurci.hu/2012/11/15/tomtom-keszulekek-3-eves-frissitessel-hogyan-regisztralj/

57 hozzászólás
  1. avatar
    Bende Sándor

    Nálam az az elsö mikor uj térkép beszámolot tartasz megnézem az adatokat mit frisitettek és akkor döbenten néztem ezt a képet.

  2. avatar
    Bende Sándor

    Heló Gyuri erre a képre gondolok
    http://navigyurci.hu/wp-content/uploads/2012/11/tt_v990_7-300×209.jpg
    itt láthatoan a 64mb memoriából 64 marad.Most mi az igazság nálad mitmutat.Köszi az infot elöreis.

  3. avatar
    Szittya

    Melyik az igaz? Latest map guaranted

    http://www.tomtom.com/latestmap/
    az az 30 nap az üzembehelyezéstől, vagy

    http://hu.support.tomtom.com/app/answers/minor_detail/a_id/13497/
    az az 90 nap az üzembehelyezéstől?

  4. avatar
    Bende Sándor

    Szia Gyuri egy meglepö észrevételt tettem a feltöltöt készülékkép kapcsán jolátom,hogy most 64mb memoriából 64mb szabad ez hogy van enyire jo az uj szofver mert én még nem raktam fel idömse vólt vagy csak valami elirás a képen.

  5. avatar
    kergabor

    Helló Gyurci!
    Vajon Tamásnak sikerült a letöltés? Most már van tapasztalatom, mert kettőt is vettem, és mindkét esetben csak az ügyfélszolgálat segítségével sikerült a letöltés. Azt mondták, valami szoftverhiba miatt ezek a via125-ösök nem indulnak el, ők állítottak valamit a regisztrált gépen, ezután indult a frissités, úgy, hogy először letörlődött a régi térkép a gépről, ujraindult a masina, majd szép lassan letöltötte a v9 verziót. Csak ez egy napba kerül, amig panaszkodom, ők meg lépnek és válaszolnak. Azóta megy rendesen.
    üdv,
    Gábor

  6. avatar
    ltamas

    Üdvözlöm Gyurci!
    Vettünk egy Via 125-t a tescoban. Felújított, limitált.
    Felhasználói nincs hozzá, csak egy több nyelvű hajtogatós rajzos lap.
    Miként induljak el, hogy ne kavarjam össsze a dolgokat.
    A www. tomtom.com/getstarted-t írja a papír, h arra menjek először.
    Van a gépemen egy My TomTom program. Eltávolítsam.
    Még nem kapcsoltam be sem a navigációst.
    Nem szeretném elszúrni az egészet.
    Köszönöm a segítséget előre is.
    üdv: Tamás

  7. avatar
    Zsolto

    Sajnos nekem nem tölti le, marad a v8.95-ös verzió. Pedig van egyéves frissítésem :(
    TomTom Go825 Live
    Majd próbálok érdeklődni a Supportnál is…

  8. avatar
    kergabor

    Helló!
    Ma csoda történt, sikerült a letöltés, pedig semmit nem csináltam másképp. Ennek a készüléknek csak belső memóriája van, nem lehet kártyát belehelyezni. Mindegy, lényeg, hogy sikerült, köszi a bíztatást. A 4 Gb-ból alig 120 Mb a szabad hely.
    Hiba lehet-e a térképen, hogy az M0 épülő összekötő szakaszát – Gyál és a BILK között – késznek veszik, pedig még nem létezik. Mindig le kell tiltanom az útszakaszt, mert arra akar vinni.

    • avatar
      Gyurci

      @ kergabor Ja, értem. Kétféle létezik belőle. Az M0-ás szakaszra a megjegyzést vettem, köszönöm (akkor a Tomin lesz/van először rajta).

  9. avatar
    nord

    Jó lett a frissítés, amiket a múltkoriban hiányoltam, megkaptuk!

  10. avatar
    kergabor

    Szia Gyurci!
    Továbbra is sikertelenül próbálkozom a most vásárolt via125-el. Most vettem a Tescoban, gyárilag felújított, 2 év garanciával, de térképfrissítésről nem találtam utalást a dobozban. Lehet, hogy az nem jár hozzá? Azt hittem a Tomtomnál legalább egy frissités jár a megvásárolt géphez. Mindig kéri a memóriakártyát, dehát tőlem hiába, nincs.
    A via120-amat sikerült frissiteni, közvetlen lakókörzetemben kijavitották a hibákat, illetve az új helyzeteket is tartalmazza, amit eddig néztem, de vizslatom tovább.
    köszi és üdv,
    Gábor

    • avatar
      Gyurci

      @ kergabor

      Szia Gábor. Akkor nincs más hátra, mint szerezni egy memóriakártyát. Egy frissítés szerintem kell, hogy legyen hozzá.
      A GO 950-et sikerült frissíteni, a memóriakártyára csak a QuickGPS adatokat másolta fel, a többi fájlt pedig a készülékre. Így is maradt még a 4 GB-os belső memóriából majdnem másfél GB-t szabad hely.

      Esetleg a MyTomTom szoftverben megnézhetnéd, hogy mennyi helyet foglal a vason a térkép, illetve hogy mennyi szabad hely van mellette.

      Üdv:
      Gyurci

Szólj hozzá te is a cikkhez!

Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.