Megjelent a TomTom új, v900-as verziószámú új térképe

Már letölthető a TomTom 2012-es téli térképe! Megjelent az új, v900.4602-es verziószámú friss térkép. A mostani frissítés 2390 MB nagyságú, ezért a 2 GB-os (és nem bővíthető), tárhellyel rendelkező készülékek tulajdonosai az un. regionális térképeket telepítsék…

A frissítés azoknak ingyenesen letölthető, akik még a Legújabb térkép garanciája (un. Latest Map Guarantee) keretein belül vannak, illetve rendelkeznek egy már megvásárolt, egy éves térképfrissítés lehetőségével (esetleg két, vagy hároméves frissítéssel vásárolták készüléket, és regisztráltak is az első 90 napon belül).

Az úgynevezett regionális térképek (kapcsolódó cikkeink között), csak Európa egyes részeit tartalmazzák, azonban ezek a “térképgyűjtemények” bármelyike letölthető, illetve cserélhető (azokon a gépeken, amelyek teljes Európa licence-szel rendelkeznek).

Az új térképeken több országban is bővülés látható, így például Bulgária (58%), Oroszország (51%), Ukrajna (42%), és Cyprus (52%)térképén is. Ismét változott a POI-k (Érdekes Pontok) száma (6 millió-ról, 6000152 darabra).

A telepítés után ismét megmaradtak az összes kedvenceim (és az előzményeim is). A friss térképen már rajta van az Enesét elkerülő M85-ös “új” szakasza is.

A telepítés előtt, minden esetben készítsetek mentést! Mondjatok olyan helyeket, ahová javítást vártatok! Fontos tudnivaló még, hogy a TomTom térképhibákat bejelenthetitek a terkep (kukac) tomtom.com e-mail címen is!

Kapcsolódó cikkek:

http://navigyurci.hu/2012/11/18/megjelent-a-tomtom-uj-v900-as-verzioszamu-uj-terkepe/
http://navigyurci.hu/2012/09/05/megjelent-a-tomtom-uj-v895-os-verzioszamu-uj-terkepe/
http://navigyurci.hu/2012/06/04/letoltheto-a-tomtom-uj-v890-es-verzioszamu-uj-terkepe/
http://navigyurci.hu/2012/02/20/megjelent-a-tomtom-uj-v885-as-verzioszamu-terkepe/
http://navigyurci.hu/2011/11/22/megjelent-a-tomtom-uj-v880-as-verzioszamu-terkepe/

http://navigyurci.hu/2010/07/08/tomtom-regionalis-terkepek/
http://navigyurci.hu/2010/07/06/megjelent-a-tomtom-regen-vart-europa-frissites/

http://navigyurci.hu/2011/06/30/tomtom-ingyenes-frissitesek-aktivalasa/
http://navigyurci.hu/2012/11/15/tomtom-keszulekek-3-eves-frissitessel-hogyan-regisztralj/

57 hozzászólás
  1. avatar
    Bende Sándor

    Köszi a választ mert én most ugy tárolom,hogy amikor a tv megy akkor tölti a készüléket mert ha pár napig pl 5-6 napig nem használom akkor szinte teljesen lemerül.ezért igy feltöltve tartom én.Csak nemtudom igy jó vagy nemjó a készüléknek.

  2. avatar
    Bende Sándor

    Gyuri,hogy feltöltve feltöltve elteszed valahova vagy folyamatosan töltőn tartod?

  3. avatar
    Bende Sándor

    Gyuri egy olyan kérdésem lenne hogyan jó tárolni navigációs készülékünket.Folyamatosan töltött állapotban tartani vagy akkor tölteni mikor használjuk.Mert a tv usb-jén töltöm mert mostanában ritkában használom és észrevettem,hogy hamar lemerül használat után de miota a tvn van sokkal tovább bírja az akumlátor.Szerinted melyik módszer tesz jót a készüléknek hoszab távon.

    • avatar
      Gyurci

      @ Bende Sándor Köszi a jókívánságokat, neked is hsonló jókat. Én feltöltve szoktam tárolni, de csak többnyire.

  4. avatar
    Bende Sándor

    Boldog újévet kívánok Gyuri és minden kedves olvasónak.

  5. avatar
    NPisti

    Sziasztok!

    Esetleg tudja valaki hogy az ügyfélszolgálat mikor lesz végre elérhető magyar nyelven?

  6. avatar
    Bende Sándor

    Haló gyuri képzeld a tmcm még mindig hülyéskedik nem talál jelet pedig azt irják az uj szofverel ezis megoldodik.Nekem sajna nem nemtudom milehet vele de csak it a környéken nincsen már a létezö összes rádiófrekvenciát beadtam neki és semmi.

  7. avatar
    doca

    Köszönöm Szittya! Ez igazán jó hír.

  8. avatar
    Szittya

    Doca! Megpróbáltam MicroSD kártya nélkül is bekapcsolni a masinát és ellenőrizni a térképet. Minden OK! A készülék belső memóriájába került a v900 térkép. Vagy is csak átmenetileg használta a kis kártyát a frissítésre. Üdv: Szittya

  9. avatar
    doca

    .Azonban feltünt, hogy a Win7 eszközkezelőjében a tomtom készülék HÁLÓZATI ESZKÖZként jelenik meg és nem meghajtóként, márpedig a tanácsok minden esetben meghajtóra irányultak. Így mégis beléhelyeztem egy MicroSD kártyát 8GB (a készüléken a mini USB csatlakozó alatt van a kártyahely) ami után a „TomTomHome” alkalmazás továbbra sem ismerte fel, hogy a készülék kapcsolódik, de a „MyTomTom” alkalmazás egyszer csak (regisztrálást és bejelentkezést követően) minden különösebb kérdezés nélkül elkezdte telepíteni az új térképet, meg a sebesség kamerák egyszeri frissítését. Kb. 3 órán keresztül másolgatott, %-okat irt ki, telepített. Valójában nem értem, hogy mi történt, de fenn van a készüléken az új térkép, leellenőriztem, bár a kártya még mindig benne van, így lehet, hogy nem éppen a belső memórián. Azt hiszem, benne hagyom végleg a kis kártyát.

    Szittya! megpróbálod memkártya nélkül, hogy megtudjuk vajon mi hová került?

  10. avatar
    doca

    Köszönöm az infókat. Nyilván a kártyás megoldás marad.

Szólj hozzá te is a cikkhez!

A hozzászóláshoz jelentkezz be. Nem vagy még tag? Regisztrálj!


A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás