Megjelent a TomTom új v905-ös verziószámú térképe

Már letölthető a TomTom 2013-ra kiadott első térképe! Megjelent az új, v905.4754-es verziószámú legújabb térkép. A mostani frissítés 2417,1 MB nagyságú, ezért a 2 GB-os (és nem bővíthető), tárhellyel rendelkező készülékek tulajdonosai az un. regionális térképeket telepítsék…

A frissítés azoknak ingyenesen letölthető, akik még a Legújabb térkép garanciája (un. Latest Map Guarantee) keretein belül vannak, illetve rendelkeznek egy már megvásárolt térképfrissítés lehetőségével (esetleg kétéves, hároméves, vagy élettartam frissítéssel vásárolták készüléket, és regisztráltak is az első 30 napon belül).

A képernyőmentésren jól látható, hogy sem Románia, sem Szerbia térképe nem változott nagyobb mértékben. Bővült viszont Törökország (80%), Bulgária (59%), Oroszország (52%), Ukrajna (43%) térképe is, illetve az elérhető “Érdekes pontok” száma is (6,1 milló) darabra.

A térkép letöltése előtt, nekem még a TomTom Home is felajánlott egy biztonsági frissítést, amely most sem települt elsőre sikeresen, csak a TomTom oldaláról letöltött verzió “Javítás” menüpontján keresztül. Bosszantó hiba, de “csak semmi pánik”…

Érdekesség még, hogy a kliensszoftverbe bekerült a Mentés (akár automatikus mentés) funkció is.

A telepítés előtt, minden esetben készítsetek mentést! Mondjatok olyan helyeket, ahová javítást vártatok! Fontos tudnivaló még, hogy a TomTom térképhibákat bejelenthetitek a terkep (kukac) tomtom.com e-mail címen is!

Kapcsolódó cikkek:

http://navigyurci.hu/2012/11/18/megjelent-a-tomtom-uj-v900-as-verzioszamu-uj-terkepe/
http://navigyurci.hu/2012/09/05/megjelent-a-tomtom-uj-v895-os-verzioszamu-uj-terkepe/
http://navigyurci.hu/2012/06/04/letoltheto-a-tomtom-uj-v890-es-verzioszamu-uj-terkepe/
http://navigyurci.hu/2012/02/20/megjelent-a-tomtom-uj-v885-as-verzioszamu-terkepe/
http://navigyurci.hu/2011/11/22/megjelent-a-tomtom-uj-v880-as-verzioszamu-terkepe/

http://navigyurci.hu/2010/07/08/tomtom-regionalis-terkepek/
http://navigyurci.hu/2010/07/06/megjelent-a-tomtom-regen-vart-europa-frissites/

http://navigyurci.hu/2011/06/30/tomtom-ingyenes-frissitesek-aktivalasa/
http://navigyurci.hu/2012/11/15/tomtom-keszulekek-3-eves-frissitessel-hogyan-regisztralj/

65 hozzászólás
  1. avatar
    Bende Sándor

    Szia Gyuri érdemi változás tapasztalható a 900 térképhez képest vagy idehaza semmi ujra neszámitsunk?

  2. avatar
    tomi

    meg amikor frissítettem a tomtom home-al 8.842-ra amikor a kocsiba elindítottam azt írta ki hogy nem megfelelő az ön térképe ehez a verzióhoz.

    • avatar
      Gyurci

      @ tomi Ha torrent oldalról szeded le (amit ugye nem szabad), akkor azt a TomTom Home-mal nem fogod tudni frissíteni. Ha utóbbit akarod, akkor tedd vissza a mentést, és utána TomTom Home. Amúgy szerintem jogtiszta térképet vásárolni a torrentről letöltött alapra is hagy.

  3. avatar
    tomi

    egy torrent oldalról szedtem le..

  4. avatar
    tomi

    szia Gyurci!

    letöltöttem ezt a térképet carminatra, de nem jó mert amikor aktiválni akarom TTGO.bif-et meg a ttnavigator bif-et hiányolja!
    Ez előtt nekem central western europa volt fenn!Ilyenkorcsak simán ki kell törölni a meglévő térképet vagy hogy megy ez?
    segítséget előre is köszönöm!

  5. avatar
    Janeszka

    Szia Gyurci!

    Kérdésem volna feléd…Van egy TomTom One 3rd Edition-om(Kelet Európa 512MB és csak Magyarország ill. Budapest és környékén használtam)Kb 2 éve nem használtam és most szükségem volna rá,viszont a térkép eléggé elavult (8.010) Ezzel kapcsolatban kérdeznélek hogy mennyire pontosak a térkép frissítések TomTom-nál (pl az utóbbi időben átnevezett utak/terek….) vagy érdemesebb lenne egy másikba beruháznom??
    Előre is köszi
    Janeszka

    • avatar
      Gyurci

      @ Janeszka Szia! Két év alatt biztosan sokat változott, az 8 darab frissítés! Szerintem elég jó, bár éppen tegnap jött egy (két) régi hiba az M0-ás környékéről: az M0 – nál lévő óriási hibát ( 51 es út lehajtójától az ócsai úti lehajtóig ” eltűnt ” M0 ás szakasz pótlását , de ahogy látom még mindig létezik a nemlétező ” 24 Dunaharaszti felhajtó ”.

  6. avatar
    donromi

    @ Gyurci Sajnos több éve nem tudja megoldani a két cég ezt a problémát, mindkét cég a másikra mutogat, szerintem ez szégyen mindkettőre nézve.
    Most abban bízom (mivel az én navigációm LIVE képes), hogy a Renault bevezeti az RLINK multimédiát (TOMTOM navigációval) és ott az internet már elérés alapkövetelmény, így talán működni a HD traffic. Bár, ha előzményeket nézem, nem biztos, hogy a kis országunk megint sok jóra számíthatna.

  7. avatar
    deathroww

    Szia Gyurci.

    Szóval akkor ez a hiba a trafficnav sara ??
    Remélem minél hamarabb megoldják ezt a problémát .
    Akkor az esemény jelzéses versenyben én nyertem mert ma már az én navim mutatott 8 eseményt is . :-)
    Üdv Imre

    • avatar
      Gyurci

      @ deathroww Szia, nem tudom. Ahogy értettem egyrészt forgalmi adatokkal volt probléma, most pedig az Antenna Hungáriánál van valami gubanc. A pár esemény amit látsz, az Infó rádión keresztül érkezik, már dolgoznak rajta hogy normális mennyiségben jelenjenek meg a kijelzőn.

  8. avatar
    deathroww

    Szia Gyurci.

    Köszönöm gyors válaszodat .
    Piszkosul bosszantó az a M0 -ás hiba és életveszélyes !!!
    Mert leakar vinni az M0 -ról és egy nem létező úton pedig visszaakar rá vezetni és az pedig nem létezik !!
    És ezt a hibát másfél éve nem javították ki.
    Nekem idáig ez a tmc hiba nem jelentkezett ezért hittem hogy az új térkép letöltése okozta ezt a problémát .
    De kíváncsi vagyok hogy a tomtom mivel fogja megmagyarázni ezt a problémát .
    Kérlek majd oszd meg velünk a hírt ha válaszolnak.
    Segítségedet előre is köszönöm.
    Üdv Imre

    • avatar
      Gyurci

      @ deathroww A hiba nem a TomTom-nál van, hanem szolgáltatói oldalon. Folyamatosan többféle, változó. Dolgoznak rajta.

    • avatar
      Gyurci

      @ deathroww A hibákat ismét bejelentettem, a TMC jel pedig megérkezett. Jelenleg zárt helyen vagyok, és 4! – azaz négy db. esemény jelent meg (már öt). Mindárt írok a Trafficnav-nak is.

  9. avatar
    donromi

    Szia,

    Hát én TomTom navit használok, de még sohasem működött a TMC Magyarországon, igaz Renaultom van beépített navigációval, ami egy külön állatfaj, így segíteni sem tudok. :)

    Üdv Donromi

  10. avatar
    deathroww

    Szia Gyurci.

    Sajnos ahogy látom már másfél éve nem sikerül a teleatlasnak kijavítania az M0 – nál lévő óriási hibát ( 51 es út lehajtójától az ócsai úti lehajtóig ” eltűnt ” M0 ás szakasz pótlását , de ahogy látom még mindig létezik a nemlétező ” 24 Dunaharaszti felhajtó ” .
    Ez mikor lesz kijavítva ??
    Illetve segítséget szeretnék kérni a tomtom navik használóitól .
    Szombaton töltöttem fel az új v905 térképet és 2 napig nem találta a készülékem ( via 135 ) a tmc adást , azt írta ki hogy a 94,8 frekvencián nincsen adó.
    Ma reggel már megtalálta a tmc jelet de 1 óra keresés után is csak 5 eseményt jelenített meg a készülék .
    A v900 térképpel működött rendesen a navim és most erre lennék kíváncsi hogy nekem romlott el a készülékem vagy nektek is probléma van a tmc adás vételével ?
    Segítséget előre is köszönöm.
    Üdv Imre

    • avatar
      Gyurci

      @ deathroww Szia! Előbbiekre rákérdezek, utóbbi pedig már egy-másfél hete fennáll, csak én speciális hibának véltem (olyan helyen van a készülék, ahol segédeszközzel talkál rádiójelet, de ezt időnként kihúzzák). Szerintem nincs köze a térképfrissítéshez 8most egyébként nálam sem talál TMC jelet).

Szólj hozzá te is a cikkhez!

A hozzászóláshoz jelentkezz be. Nem vagy még tag? Regisztrálj!


Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.