Napi app for iPhone. Garmin Smartphone Link

A Garmin, Connected Device készülékei mellé elérhető, ezzel az appal néhány plusz lehetőséget kapunk (hatunk), egy Androidos okostelefon segítségével. Már régen szeretném látni, hogy miről van szó, ám a Google Play áruházban…

…számunkra a szoftver nem elérhető. Tegnap ismét elkapott a láz, keresgélni kezdtem az interneten, és az egyik oldalon találtam egy információt, amely szerint ezt a programot iPhone-ra is elérhetem az Apple Store-ban. Legnagyobb meglepetésemre ott valóban letölthető volt, így legalább néhány képernyőmentést tudtam hozni nektek róla.

Az, hogy ez a program a Google play áruházban nem elérhető, az nem a véletlen műve. Hazánkban szinte semmire nem jó, ezért nem is hirdetik sehol, azonban a készüléken megtalálható az információ (én egy Garmin 3590 apps menüjében találtam rá).

A szoftver elindítása után az alábbi üzenetek fogadnak minket:

A középső képen engedélyt kér a szoftver arra, hogy használhasa a helyzetünket, míg a jobb szélső képen a Garmin készülék és az “okos”telefonunk párosítására hívja fel a figyelmet. Nálam itt kezdődött a probléma, hogy csak “elvileg” árosítható. Bár az iPhone jelezte, hogy a két készülék kapcsolatban van, a Smartphone Link szerint ez mégsem volt így.

Ennek az lehet az ésszerű magyarázata, hogy az általam tesztelésre használt Garmin 3590-es készüléken lévő szoftververzió még nem támogatta az iOS kapcsolatot:

A baloldali képen azt látjuk, hogy a nüvi készülék jelzi, hogy milyen kód megadásával párosíthatjuk a két eszközt, ám amikor a párosítás gombra kattintunk a Garmin nem kéri a kódot, hanem automatikusan kapcsolódva érzi magát:

Ám mindezektől függetlenül mégsem úgy működik a szoftver mint kellene. A bal felső sarokban az ikon nem aktív, és rákattintva ezt az információt kapjuk:

Lássuk mire volna jó az app, ha nálunk is működne:

Ingyenes szolgáltatások

– Cím megosztás
– Helyi időjárás

– Dinamikus parkolás (szabad parkolóhelyek mutatása, csak Észak Amerikában működik)
– Helyzet megosztása (Facebook, Twitter)
– Parkolóhely tárolása (a visszatalálást segíti)

Fizetős szolgáltatások (Premium Live Services)

– Valós idejű forgalmi információk
– közlekedési kamerák élőképei (az Egyesült Államokban és Kanadában működik)
– Részletes időjárás, radarképek, riasztás
– Üzemanyagárak

Kompatibilis készülékek:

– nüvi 2475, nüvi 2495, nüvi 2497, nüvi 2577, nüvi 2595, nüvi 2597, nüvi 2797, nüvi 3490

Az Androidos verzióról itt találtok információkat:

http://sites.garmin.com/smartphonelink/android.php

Szólj hozzá te is a cikkhez!

A hozzászóláshoz jelentkezz be. Nem vagy még tag? Regisztrálj!


Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.