Szélvédőre vetített navigáció a Garmintól?

A Garmin hivatalosan is bejelentette a jelek szerint nemes egyszerűséggel HUD névre keresztelt, szélvédőre vetítő készülékét, mely utasításokat fogad az okostelefonon futó navigációs szoftvertől, és megjeleníti azokat bármely gépjármű szélvédőjén…

…pontosabban az arra ragasztott, egyszerre átlátszó és tükröződő fólián. A kiegészítő segítségével a sofőr garantáltan az úton tarthatja a szemét, és nem (vagy csak ritkábban) kell a navigációs készülék képernyőjére pillantgatnia.

A HUD Bluetoothon keresztük csatlakozik az okostelefonon futó Garmin Streetpilot vagy Navigon szoftverhez, és a következőket tudja a szélvédőre vetíteni: kanyarodást jelző nyíl, a következő manőverig hátralévő távolság, pillanatnyi sebesség, megengedett sebesség, érkezés várható időpontja. Képes figyelmeztetni a sebességtúllépésre, a késedelmekre, a sebességmérő kamerákra is, emellett megmutatja, hogy melyik sávban kéne haladnunk. A Garmin infói szerint a kijelzés fényerejét a környezethez igazítja, így nappal is látható, de éjjel sem vakít.

A HUD persze nem újdonság, hiszen számos autó már eleve rendelkezik beépített szélvédő-kivetítővel, sőt, már évek óta kaphatók a hasonló funkciót ellátó, BT-os készülékek is. A Garmin szerint viszont a HUD több és részletesebb infóval szolgál, mint elődei. Az új kütyü valamikor nyáron kerül a boltok polcaira, előre láthatólag 129 dollár körüli áron.

Forrás: theverge.com
Fordítás: Zsolto

A fenti cikkben említett technológia különböző megvalósítási formáiról már többször is szót ejtettünk oldalunkon. Sőt, a smartshop.hu jóvoltából még egy hasonló technológiát használó eszközt is kipróbálhattunk élesben (WeGo). by Gyurci

Kapcsolódó cikkek:

http://navigyurci.hu/2010/11/26/speedview-hud-ot-minden-autoba/
http://navigyurci.hu/2011/06/27/wego-navigalas-kozben/

Szólj hozzá te is a cikkhez!

A hozzászóláshoz jelentkezz be. Nem vagy még tag? Regisztrálj!


Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.